Fontos, feldolgozatlan téma a pornóhasználat, annak hatásai a társadalomra vagy az egyes párkapcsolatokra. Az erről való beszéd az egyik legnagyobb tabu annak ellenére, hogy valamilyen módon mindenkit érint. Mert tegyük a szívünkre a kezünk: előfordult már, hogy néztük, ha másért nem, viccből. És ha mégsem, biztosan akad a közvetlen környezetünkben több olyan is, akiről tudjuk vagy feltételezzük, hogy igen. 

 

Hogy középiskolásokkal hogyan kell beszélni egy ilyen kínosan rejtegetett témáról, az nehéz kérdés. A KOMA választott egy útvonalat, amely hallatlanul káros lehet, amennyiben az előadás tanulságát egy fiatal komolyan veszi. Ugyanis a kattogas@por.no válasza a pornókérdésre az, hogy az egészségtelen és tönkreteszi a legtökéletesebb párkapcsolatot is. Kicsit sarkítok, de nagyjából ez a lényeg.

 

Az előadás nagyobb része különben egyáltalán nem is szól a pornófüggőségről – pironkodva, nagyon távolról közelít a sztori ahhoz a témához, amelyhez végül kilyukadunk. Egy ágyat látunk, és egy abban alakuló párkapcsolatot az elsőtől az utolsó pillanatáig. Vince (Zrinyi Gál Vince) és Kati (Patocskai Katalin) története a párkapcsolatok általános mechanikáját mutatja be: az első csókot, aztán azt, amikor a szerelmesek nem akarnak kimászni az ágyból, mikor folyton egymás testi közelségét keresik, végül pedig szintén ismerős jelenség következik: az elhidegülés. Ezekben a stációkban minden igaz, mert tényleg ugyanezek a szavak hangzanak el minden egyes párkapcsolatban, éppen attól érdekesek a színpadon, hogy a valóságban már teljesen üresek, a sok ismétlés miatt elvesztették jelentésüket.

 

És elgondolkodtam azon is, hogy vajon az általam untig ismert és ismételt mondatok vajon ugyanazt jelentik-e a nálam minimum tíz évvel fiatalabbak számára. Feltehetően nem, mert nagyobb részt még előtte állnak annak a tapasztalatnak, amit stabil párkapcsolatnak nevezünk, és az még pláne messze van tőlük, amikor majd elkezdik a stabilitás látszólagos unalmában a biztonságot és az otthonosságot értékelni. 

 

És jó az is, ahogy Vince és Kati közös történetükből kilépve, felénk fordulva elemzi a jeleneteket: hol van az első csók helye és ideje (akárhol és akármikor), milyen, amikor még jó a barátnőnk barátnőivel teázni, mi a féltékenység, mitől megy tönkre minden, hogyan lehet rendbe hozni. Az egyik jelenetben Vince a Velvetről olvas fel nekünk egy cikket, amelyben hét tökéletesen értelmetlen tippet kapunk szerelmi életünk megmentésére. Rég nyitottam már ki a Velvetet, és így van ez jól: a cikk olvasása és kommentálása rávilágít arra, hogy bár sok hasonló helyzet áll elő, minden eset egyedi, így a hétpontos általánosítás nevetséges mellényúlás.

 

De hogy jön ehhez a teljesen átlagos történethez a pornó? Igazából itt egy kicsit zavarban vagyok. Érzésem szerint Vince és Kati szerelme – az előadást értelmezve – a rendszeres pornóhasználat nélkül is kiürült volna. Vince pornófüggősége egyébként egészen bátortalanul van megmutatva: a két szereplő sötétben fekszik a franciaágyban, Kati alszik, ő meg a világító telefonját nézi – ennyi. És talán ettől olyan súlytalan az egész, így kerül sokkal nagyobb hangsúly a roppant aprólékosan bemutatott párkapcsolati mechanizmusokra. 

 

És az előadás végén van egy kurta-furcsa jelenet, amelyben Vince beismeri, hogy pornófüggő, Kati pedig idegrohamot kap és elszalad, elhagyja Vincét, aki az előadás utolsó jelenetében rossz lelkiismerettel nézi a pornót, amelyet már nem is élvez, csak muszáj. 

 

A legnagyobb probléma a kattogas@por.no-val, hogy nem igazán részletezi, mi az a pornófüggőség, és ennek következtében azt közli velünk: ha pornót nézünk és/vagy önkielégítést végzünk, akkor tönkremegy az életünk, és örökre magányosan ülünk majd egy monitor előtt – ez a kijelentés pedig nem más, mint színtiszta prüdéria. Nagyon remélem, hogy az előadás utáni beszélgetés valamelyest árnyalja ezt a végkövetkeztetést, mert ha nem, akkor talán többet árt a dolog, mint használ. Bár jóllehet, a középiskolások nem igazán nyelik le mindezt, inkább megmosolyogják a dolgot, aztán hazamennek és elindítják a filmet.

 

Nem könnyítik meg a befogadást a jelenetek közötti egyszálgitáros dalok sem. A szövegek talán túlzottan is illusztrálják a sztorit, ahelyett, hogy plusz jelentésekkel gazdagítanák azt. Kivétel ez alól az a szám, amelyben elénekelnek egy aktust a szereplők. De jó kérdés az is, hogy egy tizenéveseknek szánt előadásban megfelelő választás-e Chris Isaac vagy Cseh Tamás egyik számát feldolgozni. Az első jelenet a Csönded vagyok átdolgozásával indul: „most elmondom, mit szabad, mint nem lehet” – énekli Zrinyi Gál Vince. Én meg jót nevetek rajta, mert abban a pillanatban még azt hiszem, hogy viccel, aztán később sajnos tényleg megmondja.