Anton Csehov: Sirály / Katona József Színház
2016.01.05.

Hosszú orosz őszi estéken a vidékiek mindig lottót játszanak: „Unalmas játék, de ha megszokja az ember, hagyján”. Két fiatal kivételével Ascher Tamás elegáns rendezésének alakjai is megszokták; csak rakosgatják a számokat a táblákra. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.

Rakosgatják, s az egyik, akinek leghamarabb telnek meg mezői a kihúzott számokkal, elrikkantja: enyém a parti! Azt hiszi, nyert. Holott csupa vesztes üli körül az asztalt aktív vagy passzív játékosként. S valószínűleg az a kettő jár a legrosszabbul, akinek nem az ősz az évszaka, nem az este a napszaka: aki valami mást képzel az életről, mint az „öröktől fogva” tartó automatikus lottózgatást, tíz kopejkás alapon.

Mészáros Blanka, Nagy Ervin
Mészáros Blanka, Nagy Ervin
A Katona József Színház Sirály-bemutatója remek színészi kisplasztikákkal informál az alakítatlan, alakíthatatlan életek mechanizmusáról. Máté Gábor (Szorin) vezényli a mellékszereplők karát: agg dirigens, aki már nagyrészt elfelejtette élete remélt kottáját, s keresgélt szavakból, „izékből” toldozgatja a fals dallamot: igenis, jöjjön most, most még az élet java! Vele ellentétben a középkorú Dorn élesen lát, néha veszi is a fáradtságot, hogy szavakat keressen reményre és igazságra, cinizmusra és letargiára, de Fekete Ernő már inkább csak úgy hurcolja jobb sorsra érdemes dornságát, mint az orvosi táskát. Szirtes Ági még most is nett, gonddal piperézett Polinájának minden gondolata, vágya épp Dorn, de hiába, ezt a számot nem neki húzta ki a sors. Férjét, a jószágigazgató Samrajevet a lovak izgatják, meg valami ódon színészóriások: e komikai kettősség éles fejhangokban és a mozgás leállíthatatlan szaporaságában fejeződik ki Bezerédi Zoltánnál. Íme, a tevékeny ember a tunyák között! Hiszen Jordán Adél örök feketébe öltözködött, távlattalanságba befészkelt-kábult Másája, vagy a férjéül alázott, fejben örökösen a kevéske rubeleket és a még kevesebb házastársi szeretetet számlálgató, Dankó István játszotta Medvegyenko tanító előtt aligha áll tényleges jövő. Szacsvay László, a fáradhatatlan öreg Jakov Toldi Bencéje is lehetne, ha ebben a házban akadna legalább egy öreg Toldi. S ki tudja, ha a gépiesen szorgoskodó Vászka (Baki Dániel e. h.) és Misa (Papp Endre e. h.) egyszer megöregszik, ugyanilyen néma hűségben öregszik-e meg?

Ötvös András, Mészáros Blanka
Ötvös András, Mészáros Blanka
E precíziós munka ellenére a dolog – a művészet, a színházcsinálás dolga –, a darab és az előadás ezúttal fő tárgya két nemzedék két-két alakja révén dől el, és semmiképp sem a művészetnek, az alkotásnak kedvező irányban. „Pesszimista” lenne a rendező? Mindegy. Ezt a látleletet nyújtja. A színésznő anya odahaza is úgy viselkedik, mintha színi megoldásokat próbálgatna és a természetszerű tapsot várná. Fullajtár Andrea Arkagyinája nem kisstílű hencegő, aki távoli településeken kétséges diadalokat aratott. Komoly, okos, képzett, egoistán élő asszony, akinek sajnos épp az anyaszerephez nincs affinitása. Némiképp meglepő, hogy szeretőül a nála sokkal üresebbnek érződő írót, Trigorint választotta. Nagy Ervin gondos, aprólékos játékában ott a nem rossz és nem jó író, még a restelkedő önkritika is, azonban Nyina (a Sirály) iránti fellobbanó szerelméről nem győz meg. 

Fullajtár szépasszonya, Nagy jóképű férfiembere a legjobb úton van afelé, hogy az ő életük is jelentéktelenségbe süppedjen. Ascher színpadán ugyan egyik nemzedék azért követi a másikat, hogy – ha változott formában is – megismételje az előző balsikerét, ezt a gondolatot nem elsősorban a hiányzó emberi és alkotói minőségek radikális kritikájával, hanem az általánosan ható állapotokkal indokolja. A lottóval. Khell Zsolt kicsit túlméretezett díszletével, amelynek hátsó vásznát hosszú időn át egy fekete, amorf festékfolt, gyászpaca uralja. Szétfreccsenés, diszpergálás, az önmagát a jel hiányaként elmondó jel. Nagy Fruzsina leginkább fekete és barna koloritú jelmezei, a ruházatok fehér darabjai, Arkagyina öltözékének feltűnő színessége, választékossága is mind ehhez a szétfolyt fókuszhoz, Trepljov (Kosztya) balsikerű házilagos színdarab-töredékének díszletmaradékához viszonyul.

Fullajtár Andrea, Máté Gábor. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fullajtár Andrea, Máté Gábor. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Ötvös András alkata és tehetsége dinamikát ad Kosztya könnyen hamvadó indulatainak. Alkata és tehetsége újfent meggyőző, ám mintha rendre inkább alkatból játszana, erős testi felépítésére bízva a tehetségét. Vadóc módon gázol a szerepben, és ez nincs a szerep ártalmára. Az a kis durcásság sem, amely előbb csupán írói feljegyzéseit, eszköztárát semmisíti meg, majd a következő eksztatikus pillanatban önmaga ellen fordított halálos fegyvert ad a kezébe. (Fullajtárral korábban, a sebkötözési jelenetben szépen oldják meg, hogy itt csak sebkötözés megy végbe, az anya aggódása alig őszinte, a fiú szeretetéhsége pedig sosem elégülhet ki.) 

Mészáros Blanka Nyinája igazi mai kislány ebben a 21. századi, mégis időtlen értelmezésben. Több benne az önszeretet és a kíváncsiság, mint a Kosztya iránti szerelem – bár alighanem a fiú is önzőbb és hiúbb, mint amennyire érző. Nem is Sirály, talán csak ázott veréb eleinte a címszereplő – de mennyire észleli benne mégis a potenciális vetélytársat Arkagyina! Ahogy összevillannak: ezek a momentumok Ascher rendezésének mindenfajta magyarázgatás nélküli, nagy értékei. 

Radnai Annamária új fordítása nélkül nem szólalhatott volna meg így a színmű. Azt őrzi a korábbiakból, amit érdemes, és ott újít, ahol hibátlan nyelvérzéke diktálja. Ám hogy a megtépetten, elkeseredetten hazatérő Nyina újabb útnak indulása merre és meddig vezet, azt sem a fordítás, sem az előadás nem kívánja eldönteni. Az lutri.