Könny / Óbudai Danubia Zenekar
2015.11.30.

Az elmúlt napokban Párizsra vetette vigyázó szemét a világ, november 24-én pedig a Zeneakadémia orgonája világított a francia trikolor színeiben. A Danubia a terrortámadás áldozatainak ajánlotta Könny című hangversenyét. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

Komlósi Ildikó
Komlósi Ildikó

Rövid, de annál súlyosabb dallal nyitott Kovács János és az Óbudai Danubia Zenekar: Haja Zsolt énekelte kíséretükkel Schubert Erlkönigjét, melyet Berlioz igazított zenekarra. S habár nem tisztem, de nem állhatom meg, hogy pálcát ne törjek a romantikus sztárzeneszerző verziója felett, s méltassam ellenében Max Reger méltatlanul háttérbe szorult, de annál jobb hangszerelését. Az orgonista és Brahms-tanítvány Reger változatát választotta például Thomas Quasthoff egy 2003-as lemezen, s nem véletlenül. A megalomániás Berlioz munkája fület gyönyörködtető ugyan és megcsillantja a francia mester orkesztrális virtuozitását, de roppant sekélyes és gyors. Nem csoda, ha Haja Zsolt szinte észrevétlenül utazik át Goethe első pár versszakán, és megmarad a felszínen. A ballada előrehaladtával – az ötödik, táncos ritmusú strófától kezdve – már mélyül az interpretáció, a lázálmos fiú halála pedig annak rendje és módja szerint meg is történik, dicséretes teljesítménnyel az utolsó hangokban. Mégsem tudom, kinek rójam fel – Berlioznak vagy az előadóknak –, hogy ezúttal mégsem éltük át, amint suttog a rémkirály.

Friedrich Rückert 1833-34-es Gyermekgyászdalai meghökkentő terjedelmű versgyűjtemény. A 428 vers a veszteségélmény mániákus mélységű pszichológiai dokumentuma. Ezekből választott ki Mahler ötöt – gonoszkodó bon mot lenne azt mondani, hogy a zenének ennyi is elég a hatás eléréséhez. Komlósi Ildikó némileg mérsékeltebb drámaisággal énekel, már-már a melankólia határát súrolva, ami korántsem válik az előadás hátrányára. A fájdalommal való erőtlen szembenézés hangjai ezek, melyekben kevesebb a düh és a kérdés, mondhatnám, művészetté párolt fájdalmat hallunk, kiváló előadásban. Kovács János hasonló érzékenységgel irányítja a zenekart, nagyszerűen kiegyensúlyozott, harmonikus hangzással szólnak a fúvósok, Komlósi pedig egyre bátrabban merül el a szólam mélységeiben. Rendkívül intim és érzékeny zene Mahleré (nem véletlen, hogy az ősbemutatón a Bécsi Filharmonikusok tagjaiból álló csekély létszámú ensemble adta elő a művet) – méltó hozzá az előadás is. Árnyalatokban gazdagon szólaltak meg a második dal („Nun seh' ich wohl, warum so dunkle Flammen”) hangnemváltásai, telt, hasonlóan plasztikus hangzást hallottunk a negyedik tételben („Oft denk’ ich, sie sind nur ausgegangen”).

Celeng Mária
Celeng Mária

A második részben Johann Sebastian Bach Ich hatte viel Bekümmernis című kantátája (BWV 21) csendült meg némileg romantikusabb felfogásban, gyorsabb tempókkal és gazdagabb, pazar hangzással. A kantáta egyébként egyike a zeneszerző legmegkapóbb darabjainak a műfajban, nem is csak majd’ háromnegyed órás terjedelme miatt. 1714 Szentháromság-napján hangzott el először Weimarban, de már 1708-as művekben felbukkannak részletei, Christopf Wolff egyenesen egy korábbi mű kibővített változatának tartja. Annyi bizonyos, hogy 1720-ban Hamburgban is eljátszották, a zeneszerző felesége, Maria Barbara tragikusan váratlan halála után négy hónappal. Igazán kár, hogy a bevezető „Sinfonia” kissé vértelenül és ingadozó tempóval szólalt meg, mert a kórusnál már beérett az a lendületes, modern hangzás – mellyel az autentikus játékmód mellett szintén érdemes megszólaltatni Bachot –, és melyet az orgona continuo erőteljes jelenléte, illetve a finom dinamikai váltások tettek egyedivé. Celeng Mária lírai szopránjának kitűnően a állt continuóval és ízléses oboaszólóval kísért az első ária („Seufzer, Tränen, Kummer, Not”). Megyesi Zoltán tenorja pedig a recitativóban érvényesült jól, s hogy hangja testhezálló feladatra lel egy Bach-műben, nem is újdonság – akkor sem, ha melizmái menthetetlenül össze is folytak helyenként. Ihletett pillanatokat jelentett a szoprán és a basszus, Celeng Mária és Kovács István dialógusa („Ach Jesu, meine Ruh”), az utóbbi énekes különös áhítattal közeledett a tételhez. Bakos Kornélia a barokk zene elkötelezett tolmácsolója, és ha mezzoszopránja nem is kapott nagy feladatot ebben a kantátában, annál ékesebben díszítette például a grandiózus zárótétel imitációját. Az utolsó kórusról („Das Lamm, das erwürget ist”) szólva méltatnom kell a Magyar Rádió Énekkarát is (karigazgató: Pad Zoltán), akik különösen itt, de korábban is felemelő élménnyel szolgáltak. A kóda mégsem sikerült illő módon grandiózusra, felvezetés nélkül, mondhatnám, rajtaütésszerűen telepedett meg a nézőtéren a csönd a C-dúr akkord után. Pedig milyen szépen szóltak volna a záró ütemek a korábban hallott dinamikai invencióval.

Szerző: Csabai Máté
Helyszín:  Zeneakadémia nagyterme,  Időpont:  2015. november 24.