Beszélgetés Feuer Yvette-tel
2015.11.15.

A Krétakör egyik alapítója, a Merlin és Arvisura tagja volt, de váltott. Előbb külföldre ment színházat tanulni, majd itthon létrehozta a Bohócok a Láthatáron Csoportot, amivel Magyarország legnehezebb sorsú vidékeit járja. A Mátyás, a nem király előadást Lakon hozta létre. Feuer Yvette drámapedagógussal, színésszel beszélgettünk. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Feuer Yvette: 2010-ben jött létre a Bohócok a Láthatáron Csoport, hogy színházi előadásokat hozzon létre. A Mátyás, a nem király volt az első fórumszínházi kísérletünk. A történet a Borsod megyei Lakon kezdődött, ahol egy tíz napos drámatábort szerveztünk tizenegy helyi gyerekkel. A fórumszínház Elnyomottak Színháza néven Augusto Boal brazil rendező nevéhez fűződik. Lényege, hogy a dráma eszközeivel közös gondolkodást indítson el egy közösségben, ezzel adva a közösség tagjainak erőt. Hogy olyan eszközökkel, stratégiákkal fegyverezze fel őket, aminek segítségével jobban tudják érvényesíteni érdekeiket az „elnyomottak”. A fórumszínház lényege, hogy rövid történetek eljátszásán keresztül igazságtalan helyzeteket mutat be az elszenvedők szemszögéből. Majd beállhatnak a nézők a szereplők, a jelen esetben a főszereplő Matyi helyére, s az előadás konfliktusos helyzeteire próbálhatnak megoldásokat találni saját ötleteik alapján. Matyi fiatal fiú, aki sem a nagyobbakkal, sem a családjával szemben nem tud magáért kiállni. Egy ilyen előadás nagy erőt adhat a fiataloknak, akikhez eljutunk vele és persze a történetet eljátszóknak is. 

Mátyás, a nem király. Fotó: Ránki Júlia
Mátyás, a nem király. Fotó: Ránki Júlia
Revizor: Sok, egyre több nehéz sorsú vidéke van az országnak. Hogyan kerültetek Lakra?

FY: A Bohócok a Láthatáron Csoporttal nagyon sok helyen jártunk, legtöbbet Borsodban. Sokat dolgoztunk Ózdon, a Hétes-telepen, Bódvalenkén. A Lak melletti Tomorral már a Bohócok létrehozása előtt kapcsolatba kerültem. Közös adománygyűjtést rendeztünk, műsort adtunk az ott élő gyerekeknek a CSERŐKE-vel (Csereháti Roma Önsegítő Közhasznú Egyesület) és Manyasz Erika kolléganőmmel. A mostani projektet három térségi falu, Selyeb, Lak és Tomor iskolásaival készítettük. A CSERŐKE két mentora, Siroki Viktor és Novák Nóra rengeteget tett a projekt megvalósulásához.

R: Az Arvisura, a Krétakör és a Merlin Színház után hoztad létre a Bohócok a Láthatáron Csoportot. Az itt, egészen más körülmények között és módon megszülető előadások mennyiben kötődnek a korábbi színházi munkáidhoz? 

FY: Valóban hosszú utat jártam be a színházi szakmában. A színház társadalmi beágyazottsága érdekel. Hogy olyan területekről, emberekről adjunk hírt, akiknek alig hallani a hangját. Egy ifjúsági fórumszínházi előadás létrehozása régóta foglalkoztatott. Drámapedagógusként korábban is sokat dolgoztam fiatalokkal. Néhány éve megismertem Szabó Verát, a fórumszínház egyik meghatározó magyarországi szakértőjét, s vele közösen kezdtem el dolgozni az ifjúsági fórumszínházi projekt létrehozásán. Sok minden adott volt, de éveken át sikertelenül pályáztunk. Tavaly nyertümk a Norvég Civil Támogatási Alap pályázatán, így elkezdhettük a projekt megvalósítását. A K.V. Társulattal és a Névtelen Utak Alapítvánnyal közösen készülő új projektünk, a Kiállok érted, amit szintén a Norvég Alap segítségével hozunk létre, a gyerekkori prostitúcióról és az áldozattá válás folyamatáról szól. A munka során az derült ki számunkra, hogy a téma teljesen közeg-idegen a legtöbbünk számára. Alig tudunk erről a világról, miközben a probléma nagyok sok gyereket érint ma Magyarországon.

R: Több állomása volt a munkátoknak a laki nyári tábortól a Bánkitó Fesztiválon át a budapesti megmutatkozásig. Alakítja az egyes előadásokat a helyszín és a közeg?

FY: Lakon, főleg kisebbek és a rokonság előtt volt a bemutató, s még kevésbé voltunk gyakorlottak. A Bánkitó Fesztiválon és Budapesten, a Stúdió K-ban színházba járó, egészen más közönség előtt mutatkoztunk be. A különbség nem csak a fogadtatásban, az előadást követő fórumozáson is érződött. Koncentráltabb együttlét tudott megszületni. 

Ablak
Ablak
R: Azok a fiatalok, akikkel együtt dolgoztatok, hogyan szembesültek a darab kapcsán saját élethelyzetükkel? A fórumszínház egyik lényege, hogy segítse a játszókat a saját életükből hozott történetek feldolgozásában. Hogyan történik ez?

FY: A próbafolyamat nagyon felemelő volt. Vannak közöttük olyan fiatalok, akik nagyon alacsony szociokulturális háttérrel érkeztek. Az első időben még néhány mondat elmondása is nehezükre esett. Az, hogy néhány mondatos szerepet eljátszottak, hogy a saját véleményüket meg tudták fogalmazni, hatalmas siker. A történetet a gyerekek találták ki, csakúgy, mint Matyi karakterét. Utána azt mondták, az előadás megmutatta nekik, hogyan kell viselkedniük, hogy ne legyenek elnyomók. 

R: Ebben látod a fórumszínház leglényegesebb eredményét, hogy ez megtörténik? Miben méritek a sikert?

FY: Nyálasnak hangzik, de így van: a folyamat során kialakul egy szeretetkör. Nagyon megszeretjük a gyerekeket, és ők is minket.  Kialakul egy erős bizalom, amiben ők azok lehetnek, akik valójában. Ez a közös áramlás kell ahhoz, hogy megszülessen egy ilyen előadás.

R: Az előadás bemutatásával zárult a projekt. Mi lesz a gyerekekkel utána? Mit hagytok rájuk? Nélkületek is meg tud születni egy következő előadás?

FY: Gyönyörűséges lenne, de amíg erre nincsen pénz és támogatás, magától nem tud megszületni. A lelkesedés nagyon kevés. Tavasszal visszamegyünk Lakra, ahol újra foglalkozunk a gyerekekkel. Szeretnénk a környező településeken is megmutatni az előadást, hogy lássák a pedagógusok, az osztálytársak, a szülők, mit tudtak a gyerekek létrehozni. Ezt akkor is megcsináljuk, ha semmilyen forrást nem tudunk addig erre szerezni, mert fontosnak tartom, hogy a csapat valamilyen módon együtt maradhasson, és folytatódjék a munka. Ők most nagyon erősnek érzik magukat. Szövődtek új barátságok, egymást is megszerették. Az előadást elvittük nyáron a Bánkitó Fesztiválra. Most Budapesten mutatkoztunk be. Több olyan fiatal van, aki addig soha nem hagyta el szülőfaluját. A közönség tapsolt nekik, autogramot kértek tőlük. Leírhatatlan boldogság számukra. És persze mindenki azt kérdezi tőlünk, látva az előadást, hogy mi lesz a fiatalokkal ezután. A kérdést magamnak is számtalanszor felteszem. De eredménynek tartom azt is, hogy segítettünk létrehozni egy erős közösséget.

R: Amit teszel, sokkal több egy színházi produkció létrehozásánál. A független színházi munkáid továbbgondolásából született a módszer? A külföldön megtanult drámapedagógiát ültetted át hazai viszonyokra?

FY: André Riot-Saurcer bohóc-mesterem mondta: „A bohóc nagyon tudatában van a halálnak, ezért értékeli annyira az életet.” Ezért játszik, ezért nevettet. A korábbi bohóc előadásainkban az motivált, hogy nagyon sok olyan területére eljussunk az országnak, ahol a madár sem jár. Szabolcs-Szatmárt, Borsodot, Baranyát jártuk végig. Tavaly pedig létrehoztuk első ifjúsági előadásunkat, az Ablakot, amely egy széthulló család életét mutatja be. Szintén a „végekről” szól, másrészt érzékenyít és elgondolkodtat.

Mianyánk. Fotó: Likó István. A képek forrása: Bohócok a láthatáron
Mianyánk. Fotó: Likó István. A képek forrása: Bohócok a láthatáron
R: Az Ablak annyiban más, hogy ott egy kortárs szerző művét adtátok elő.

FY: Edward Bond drámáját az ősbemutató rendezője, Bethlenfalvy Ádám fordította le. Tavaly a Trafóban játszottuk, idén a Jurányi Házban. Ebben is társadalmi problémákat, egyéni és családi vívódásokat mutatunk meg. Ez megírt szöveg volt, de gyakran dolgozunk úgy, hogy egy helyzet szüli meg a későbbi szöveget. Így született legújabb előadásunk, a Mianyánk is, amit a MU Színházban játszunk, s januártól középiskolákba is visszük. A független szcénából jövök, ahol sokszor hasonlóan dolgoztunk. Volt egy alapanyag, de rengeteg improvizációval születtek meg az előadások. A laki gyerekekkel valami ehhez nagyon hasonló folyamatot csináltunk végig. Ismerős volt a terep.

R: A Krétakör egyik alapítója voltál. Majd otthagytad a társulatot. Maradt benned tüske?

FY: Régen, bár erősen kötődtünk egymáshoz Schilling Árpáddal, sokat vitatkoztunk. Most nagyon szeretem, ahogy a társadalmi kérdésekről, a művészet feladatáról, a színházról gondolkozik. Örülök, hogy ismerjük egymást, hogy részese lehettem a társulat megszületésének. A Krétakörrel való szakításom nagyon erősen érintett, nyilván ez is oka volt annak, hogy így alakult a pályám. A saját utam kezdtem járni. Akkor lett vége az Arvisurának is, amelynek több mint tíz évig voltam tagja. Átalakult a Merlin, ahol szintén játszottam. Véget értek folyamatok abban a független világban, melynek tagja voltam. Úgy éreztem, tanulni akarok, újrakezdeni. Felnőni. Elnyertem egy Fulbright ösztöndíjat és kimentem színházat tanulni Amerikába. Tudtam, hogy vissza akarok jönni és itthon integrálni mindazt, amit megtanultam. Most éppen ez történik.

R: Azóta több független társulat kényszerült arra, hogy feladja. Mit gondolsz ma a független színházi szcénáról? Hogyan látod ebben a te szerepedet?

FY: Nyilván ez sem egy homogén közeg. Minél közelebbről látom, annál inkább ezt tapasztalom. Úgy érzem, sikerült megtalálnom azokat a témákat, darabokat, amelyekről fontosnak tartom, hogy szó essen. Ezekről szólnak mostani előadásaink. A Mianyánk egy anya-lánya kapcsolatról és egy családi titokról beszél. Rengeteg családban ismerős a téma. Az Ablak előadásunk a drog témáját, a felnövés és leválás, saját utunk megtalálását dolgozza fel. Ez is sokakat érint. Ezeket az ifjúsági előadásainkat a színház mellett középiskolákba is elvisszük és ott drámapedagógiai eszközökkel közösen dolgozzuk fel. Fontosnak tartom, hogy olyan társadalmi problémákról, olyan közegekről, emberekről beszéljünk, akikről nem esik szó. Akik innen, Budapestről nem látszódnak. Nem lehet elfelejteni, hogy minden negyedik gyerek éhezik Magyarországon. Hogy mi van a menekültekkel? S folyamatosan arra jövök rá, alig tudok valamit ezekről az életekről. 
Szerző: Marton Éva