Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ ÉLET IRREVERZIBILIS

Az új nagyi / Vaskakas Bábszínház, Győr
2015. okt. 27.
A győri Vaskakas Bábszínház hosszú évek óta markánsan jelen van nem csak a város életében vagy a bábszínházi szakmában, hanem igényes és kíváncsi útkereső munkákkal, távlatos építkezéssel a széles színházi világban. Az új nagyi című előadás az évad első bemutatója, amely arról is nevezetes, hogy színházavató, hiszen a társulat mostantól nagyobb, szebb, jobb helyen működik tovább. PROICS LILLA ÍRÁSA.
Az új nagyit nagyobb óvodásokkal és kisebb iskolásokkal néztem, egy októberi péntek délután. Az előadás tere Bartal Kiss Rita munkája: a sötét nagyszínpadon egy játékhelynek megfelelő nagyságú camera obscura belseje, valahol a színészek mögött ott a valóság, amit átfordítanak nekünk – és már benne is vagyunk a költői színházban. Igen, mielőtt valaki hitetlenkedne, ismerek olyan óvodásokat, akik néztek már camera obscurába, sőt készítettek is otthon vagy oviban, ami azonban a látványt illeti: ez csak az én megfejtésem. Ami viszont objektív: ez nem disneyworld-magic, hanem arányérzék finomítás, ami által az ifjú közönség egy fehér keretű, perspektivikusan szűkülő, szépen egyszerű teret lát, közepén egy jó természetű kockával.
Markó Róbert Elisabeth Steinkeller 2011-ben megjelent Die neue Omijából írt színdarabot. Ez az osztrák szerző második regénye, amelyet számos bölcsészet- és társadalomtudományi képzés után, netán közben, harmincévesen írt: érzékeny, okos alap lehetett a színdarabhoz – az előadás láttán feltételezem, mert a kötet magyarul még nem jelent meg. Markó Róbert már számos szöveget alakított színdarabbá, és hasonlóan a korábbi adaptációihoz, a történetmesélése most is szellemes fordulatokkal tagolt, pátosz nélküli drámai momentumai padig magukkal ragadók – csakúgy, mint költőien hétköznapi dalszövegei, amelyhez Rab Viki szerzett zenét. 
Markó szövegei, munkái társadalmilag érzékeny, elevenbe vágó problémákat vizsgálnak meg (ami ma már nem annyira ritka a gyerekszínházban, mint korábban), hiszen a gyerekekre ugyanúgy tartozik a világ, ahogy a felnőttekre, csak a módját kell megtalálni ahhoz, hogy bármit megérthessenek; az előadásból pedig kiderül, mindehhez, ahogy már korábban is, talált nyelvileg és dramatikusan szórakoztató formát. Mondjuk, amikor azt hallottam, úgy nézel ki, mint egy nyugalmazott mérlegképes könyvelő, akkor azért leakadtam, nahát, honnan tudhatnák a hatévesek, az meg kicsoda, amire felcsattant körülöttem a nevetés. Ezek szerint tudják. Vagy nem tudják, de pontosan érzik a helyzetből, hogy az valami egészen röhejes, oda nem illő alak.
Főglein Fruzsina, Ragán Edit
Főglein Fruzsina, Ragán Edit
A Kuthy Ágnes rendezte történet három nőről szól: gyermekét egyedül nevelő, munkahelye és otthona között pendliző anyáról, fantáziával és kedvteli könnyedséggel megáldott nyugdíjas anyjáról és persze a nagyanyját imádó, célközönség-korabeli kislányról – akit jó szándékú, bár kissé sótlan anyja a világban való majdani boldoguláshoz igyekszik konformistára nevelni. Mindehhez jellegzetes fordulatokat emelnek ki a hétköznapok bemutatására: sok gyereknek lehet ismerős, ahogy az anyja hazafelé menet, bevásárlás közben vagy akár otthon is az úgynevezett szabadidejében folytat munkatelefonokat. 
Ez a Ragán Edit játszotta anya kedves, de fásult, némiképp türelmetlen gyerekével, aki Főglein Fruzsina játékában elég éles eszű és együttműködő ahhoz, hogy átlássa mindezt, sőt próbáljon könnyíteni a nem éppen lelkesítő helyzeten. Ráadásul ott van Ujvári Janka játékában a nagyanyja, aki mindig szívesen időzik a kislánnyal. Miután pedig visszatér több hetes távol-keleti útjáról, fantasztikus dolgokat mesél az unokájának, közben egzotikus thai levest főz, mindenféle gyíkokat, pókokat, rovarokat a fazékba hajigálva. Irigykedve nézzük a fejfájós elefántról daloló, vagány, nagyvilági nagymamát, aki táncos, zenés mulatságot rendez az unokája szórakoztatására. Aztán egyszer csak elhangzik a szó, irreverzibilis, és lassan bekúszik a balsejtelem, hol is volt egzotikus úton a nagymama. Idővel mindannyian összerakjuk, miért is kell a nagymamának a lányához és unokájához költözni, és nemsokára miért kell rá úgy vigyázni, mint egy csecsemőre.
Fotók: Orosz Sándor
Fotók: Orosz Sándor
A helyes, kicsi, uszkve harminc centi magas bábokat főleg az asztal magasságú kockán mozgatják a színészek egyszerűsített bunraku technikával – ami csak annyit tesz, nem hárman mozgatnak egy bábot, hanem egyedül, illetve néha ketten. Azt hiszem, vannak egészen parádés részletek, amikor rengeteg minden történik nekünk kevésbé észlelhető módon, azért, hogy a bábok eljátsszanak néhány mozgalmasabb jelenetet. A színészek többféleképpen dolgoznak a bábjukkal: hol eltűnnek mögötte – néha ténylegesen, a sötétben, máskor csak a figyelemirányítással; hol összenéznek vele; hol pedig egészen finoman kommentálják őt. Ezeket a váltásokat olyan könnyedséggel teszik, hogy nem ezen gondolkodunk közben, hanem a fejünkben egyként létező figurákon.
Aztán a történet vége felé járunk, a nagymama már odaköltözött a lányához a rengeteg felesleges holmijával együtt. A színészek piros gumival hálózzák be a játék terét keresztbe-kasul, amelyre különféle tárgyakat aggatnak, és amelyek aztán sorra lehullanak onnan, idővel pedig lassan a gumihálózatot is lebontják. Én itt, érintett néző, megállíthatatlanul sírok, még ha történetesen valamelyest eltérő kórképet ismerek is behatóbban. Ahogy ott marad a hálózat nélküli tér, és meglátom Ujvári Janka érzelmek nélküli arcát, már fuldoklom a bőgéstől.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek