Az a közel 140 perces snitt ugyanis lehetett volna akár egy fix beállítás is, ami egy kamaradarabot fényképez, a Victoria azonban a lehető legtávolabb áll ettől. Természetes reakció csalást gyanítani és kételkedni abban, hogy a filmet valóban egy snittben vették fel, mivel hihetetlen teljesítmény, amit látunk. Különféle trükkökkel össze lehet mosni két snittet, de Sebastian Schipper direktor munkájában nem fedezhető fel ilyesmi, azt viszont több filmbeli momentum is bizonyítja, hogy mindezt tényleg egy felvétellel forgatták le, például még észrevehető bakik is találhatóak benne.
A filmet alkotó snitt nem csupán hosszú: kézikamerázás, mely gördülékenyen, légiesen követi az örökkön mozgó főhősöket. És nem akármit rögzít: e film egy roppant izgalmas és lendületes, tucatnyi helyszínt befutó akcióthriller, azon belül heist (rablós) mozi. A film virtuóz stílusát tehát a vizuálisan dinamikus zsánere is indokolja. Az alkotás műfajisága ugyanakkor komplexebb is ennél, nem egyszerűsíthető le pusztán az akcióthrillerre. A mű első fele sokkal inkább ifjúsági románcba illik: egy fiú és egy lány találkozik egy berlini éjszakai klub előtt. Gyökeresen mások – a fiú helyi, a lány spanyol -, de megtetszenek egymásnak. Ráadásul mindketten magánéleti problémákkal küzdenek, így válságuk is összeboronálja őket. Mint kiderül, a nő nem pusztán magányos és idegen Berlinben: zongoristának tanult, és épp derékba tört a karrierje. A fiúról és három haverjáról pedig sokat elmond, hogy nem jutottak be a klubba a film elején, de mint kiderül, ennél jóval nagyobb bajban vannak, és ezzel meg is érkeztünk a heist felségterületére.
 Jelenetek a filmből |
A műfajváltás sokkoló, hisz oldott hangulatú romantikus történetből kerekedik intenzív és kegyetlen akcióthriller, azonban a cselekmény nagy csavarja korántsem következetlen. A film első fele mind tartalmilag, mind formailag megágyaz a folytatásnak. Ami a cselekményt illeti, a film nyitánya azonosulást teremt a karakterekkel és árnyalja őket. Átlagemberek, így ami velük megtörténik, velünk is történhetne. Ha a címszereplő naiva nem lenne magányos, idegen, depressziós, sőt talán szuicid, aligha tartana a fiúkkal egy rablásba. És ha a srácok nem lennének lecsúszott vesztesek, nem kényszerültek volna bele egy bűncselekménybe.
Ami pedig a formanyelvet illeti, a csapatot – azon belül a lányt – követő folytonos kameramunkát a karakterek mámora, buli-hangulata is indokolja (tudatállapotuk pedig rossz döntéseiket is hihetővé teszi a néző számára). Mintha a társaság egyik tagjának nézőpontjából látnánk az eseményeket, akiről a többiek épp nem vesznek tudomást, mert nem akar az események középpontjába kerülni. Mi, nézők viszont nagyon is belecsöppenünk eme rémesen feszült eseménysorozat közepébe a real time jelenetezésnek köszönhetően, mélyen átérezzük a karakterek zsigeri izgatottságát és rettegését. A film stílusa tehát a második, heist zsánerű félidejére sem válik öncélúvá. A kamera szemszöge akár a hősnő nézőpontjának is beillik, noha helyes döntés, hogy nem ténylegesen egyes szám első személyben vették fel a filmet, mert úgy lemaradnánk Laia Costa emberfeletti, karakteréhez illően odaadó alakításáról.
 A képek forrása: MAFAB |
Azt sem állíthatjuk viszont, hogy ennek a filmnek az elbeszélt történet a lényege, hisz nincs semmiféle gyökeresen új mondanivalója, legfeljebb tanmeseként hasznos. A tartalmat alárendelték a formának, de ez abból is következik, hogy a darab műfaji közönségfilm. Sőt, a formalizmus a kísérleti filmekre is jellemző, mely kategóriába már-már jelen mű is besorolható. Nem vádolható tehát azzal sem, hogy „meta heist” lenne, melynek alkotói pusztán mozikasszát akartak robbantani egy blikkfangos ötlet segítségével. Hogy a forma előbb született, mint a tartalom, az már csak azért is evidens, mert az alkotók (nyilatkozataik szerint) nem is írtak részletes forgatókönyvet. A Victoria azonban stilisztikai szempontból ritka kreatív darab. És míg egy történet regényben vagy színdarabban is elmesélhető, itt valódi filmes kísérletezést látunk.
A Victoria a gerilla filmkészítés csúcsteljesítménye: külleme alapján akár egy hollywoodi stúdió is készíthette volna jóval nagyobb büdzséből. Nem sújtják az idegen nyelvű filmek hátulütői, hisz angolul beszél, amit a cselekmény azzal indokol, hogy a spanyol lány és a német fiúk így kommunikálnak. (Ennek egyetlen hátránya, hogy emiatt nem nevezhette Németország ezt a mozit a legjobb idegen nyelvű film Oscar díjára). De valójában mindegy is, milyen nyelven szólal meg e film, ugyanis főleg képekkel, sőt mozgással mesél, a hősnővel pedig már csak kívülálló státusza és a végig őt követő kameramunka okán is zökkenőmentes az azonosulás. A bulifilmes (hang out movie) felütés pedig azért is találó, mert ezt a projektet csak egy multikulturális világvárosban és csak éjszaka lehetett hitelesen és olcsón leforgatni.
A forgatás pedig rengeteg tervezést és próbát igényelhetett, de hogy még így is párját ritkító teljesítmény volt felvenni a filmet alkotó snittet, azt jól példázzák a bakik, illetve, hogy az alkotók bevallásuk szerint egy hagyományos, snittekre bontott verzióval is készültek B-tervnek. Kísérletük sikerében tehát ők sem egészen bíztak. De aki mer, az nyer: az operatőr, Sturla Brandth Grøvlen Ezüst Medvét nyert a Berlinalén, és a legtöbb fontos német díj is ide került. A moziművészet eljutott egy olyan fejlettségi szintre, amikor évek alatt és elegendő pénzből már szinte bármely filmkészítő tud életképes alkotást készíteni, így a kiemelkedő tehetséget sokkal inkább egy már-már élőben, menetközben rendezett, improvizatív dolgozatban lehet demonstrálni. A Victoria tanúsítja, hogy a rendhagyó munka izgalmát az alkotók képesek átragasztani a közönségre is.