Mentőexpedíció
2015.09.30.

A Mentőexpedíció egy kifejezetten tudományos és szórakoztató sci-fi, viszont nem igazán szól semmiről. SOÓS TAMÁS KRITIKÁJA.

Ilyen ingyen reklámot se látott még a világ: hétfőn bejelenti a NASA, hogy vizet találtak a Marson, csütörtökön pedig már a mozikban a Mentőexpedíció, amiben Matt Damon termel vizet a Marson. Ridley Scott rögtön le is nyilatkozza, hogy őt már két hónapja informálták, de akkor már késő lett volna változtatni a filmen. Meg egyébként is, izgalmasabb így: Mark Watney-t egy baleset folytán hátrahagyja az Ares III legénysége, de ő túléli, egyedül marad a Marson, és krumplit kell termesztenie, hogy kihúzza négy évig élelemmel, amíg jön a következő kutatóexpedíció.

Watney-nak meg kell küzdenie az oxigén-előállítással, a zord sivataggal, és Murphy törvényeivel, amik a vörös bolygón is érvényben vannak. A magányos botanikusnak a NASA is próbál segíteni: az ott dolgozók kiszúrják, hogy űrhajósuk életben maradt, párhuzamosan agyalnak tehát a Földön és a Marson, hogyan lehetne az ember és a krumplik számára élhetetlen bolygón életben tartani a botanikus mérnököt.

A Mentőexpedíció afféle „Robinson Crusoe a Marson”, de nem az ugyanilyen című film remake-je (tényleg volt ilyen), hanem Andy Weir bestsellerének adaptációja. A marsi a 2010-es évek nagy sci-fi sikere: a programozó Weir hobbiból kezdett írni, blogján ingyen publikálta a fejezeteket, majd a könyvet is, de amikor az Amazonon a Kindle verziónak a minimális párcentes árat szabta, azt is tömegével vásárolták. A 20th Century Fox az adaptációs jogokat vette meg, Ridley Scott pedig egy frappáns, szórakoztató filmet forgatott belőle.

A történetnek jót tett az adaptáció: feszesebb lett, kerekebb és viccesebb, és a tudományos eszmefuttatásokat is könnyebb emészteni. A marsi ugyanis a fizika- és kémiafaktosok sci-fije, olyan talányokkal, mint hogy hogyan lehet éghetetlen NASA-cuccokkal tüzet csiholni, hogyan kell sziklamintafúróval lyukat vágni a marsjáróba, vagy vízből rakétaüzemanyagot kreálni – de nem macgyveresen, hanem precízen, tudományosan. Állítólag a NASA is láttamozta a regényt, és többségében rendben találta, Hollywooddal pedig végig konzultáltak a forgatás során.

Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Andy Weir persze azt is tudja, hogy az űrben nem terjed a hang, csak a nevetés, ezért humorral oldotta a szakmázós passzusokat. Markot all-american optimistának írta meg, aki képes derűvel szemlélni a legsúlyosabb helyzetet is, és viccel üti el a tragikus tényállást. Mélységesen emberi tulajdonság – az egyetlen, ami Marknak jutott. Egyébként olyan, mint egy szuperhős: okos, bátor, vagány és vicces, izgulni így nehéz érte.

Filmen mégis jobban mutat mindez, mert Matt Damon életre galvanizálja a kissé szögletes geekfigurát. Látni rajta az érzelmeket, a heveny kétségbeesést, majd az elszántságot, ahogy a hajánál fogva kihúzza magát minden szituációból. Damon örömjátszik, akár a parancsnoka által hátrahagyott diszkóslágerekre táncol, akár a NASA hülyesége miatt káromkodik, akár a Mars-pionír büszkeségét domborítja. Statisztaként igazi best of csapat serénykedik körülötte, Jeff Daniels a NASA-főnök a Híradósokból, Kate Mara a komputerzseni a Kártyavárból, Jessica Chastain az expedícióparancsnok a Csillagok közöttből, és még Sean Beant is szerződtették, feltehetőleg azért, hogy elsüthessenek egy kikacsintós Gyűrűk ura-poént.

A Mentőexpedíció pedig tényleg és nagyon vicces, felborogat pár sci-fi-klisét, elszórakozik a hetvenes évekbeli diszkózenén, nevet Marson, NASA-n, mindenen. Stílust abból farag, ahogy Mark mérnöki és popkulturális képzettségét ütközteti, amint lazán vált magasröptű szakzsargonból vasemberes poénkodásra, és vissza. Úgy meséli még a legbonyolultabb hidrazinos N2H2-készítést is, mintha a haverjaival diskurálna a restiben, Matt Damonnak, a keményen küzdő kisemberek hollywoodi specialistájának pedig különösen jól áll ez a hétköznapiasan humorkodó stíl. De legyünk büszkék: a legszórakoztatóbb poén magyar illetőségű, azt valószínűleg senki nem fogja nevetés nélkül kibírni, ahogy a csepeli HÉV elhúz Kínában. A Mentőexpedíciót részben Magyarországon forgatták, többek közt az etyeki Korda Stúdióban, a reptéren, és a Ludwig Múzeumnál – utóbbiban kutatják a csillagokat a kínaiak.


A Mentőexpedíció viszont nem is akar mást vagy többet, mint szórakoztatni. Amerikai blockbustertől nem, de sci-fitől kissé szokatlan ez az alulvállalás. Hiszen hiába a tudományos alapozás, aligha nevezhetnénk asimovinak a történetet: a fizikai, kémiai, biológiai problémamegoldás mögött nem keres és nem is talál mélyebb, az emberiséget foglalkoztató kérdést. A marsi filmen, könyvben egyaránt ódivatú hollywoodi hőseposz, ahhoz passzoló világképpel. Aki nem akarja öt űrhajós életét kockáztatni egyért, akit teljességgel valószínűtlen, hogy megmentenek, az gyáva. Az űrhajósok sem racionálisan, hanem a hősiesség elvei alapján gondolkodnak, és a film így végül ellentmondásba is keveredik önmagával.

A nyitány – és főként Matt Damon tűzőgépes hasműtétje – még naturalisztikus túlélődrámát ígér, a szakmai nyelvezet pedig azt sugallja, a science fiction valószínűségelve fog dominálni. De a Mentőexpedíció aztán kalandfilmbe illően hihetetlen fináléba torkollik, ami ugyan eléri, hogy legalább tíz percre megközelítse a Gravitáció gyomorlifteztető izgalmait, de felül is írja a film elején kiépített nézői elvárásokat.

A képek forrása: MAFAB
A képek forrása: MAFAB
Ridley Scott így semmilyen nyomot nem hagy az emberben, a filmben nincs se dráma, se feszültség. Vígjátéknak roppant szórakoztató, cserébe viszont nem szól szinte semmiről. Ódát zeng az emberi találékonyságról – Brian Cox fizikus joggal jegyezte meg, hogy a Mentőexpedíció a legjobb reklám a mérnöki szakmának –, de minimálisan sem erőlteti meg magát, hogy gondolatokat közöljön. Ami egyrészt szerencsés, mert a mostani sci-fi-láz komolykodó darabjai (Csillagok közöttElysium, stb.) mind összedőltek a saját súlyuk alatt, másrészt viszont még a hasonlóan egyszerű Gravitációnak is sikerült kibontania egy újjászületés-metaforát, ami sokat segített abban, hogy érzelmileg is invesztáljunk Sandra Bullock karakterébe. Az egyszereplős kamara-sci-fik terepén David Bowie fia, Duncan Jones a nagyvállalatok korában lecserélhetővé vált emberről filozofált a Holdban, Douglas Trumbull pedig a környezetvédő science fiction alműfaját teremtette meg a Bruce Dern ripacs alakítása ellenére is remek Néma suhanásban. Az Apollo 13 pedig… az echte ugyanaz a film, mint a Mentőexpedíció, csak humorérzék nélkül.

Innen nézve tehát üdítő az az önirónia, amivel Ridley Scott az űrutazásra és az emberfeletti kalandokra tekint. Becsüljük meg, mert a rendező szerint maximum fél évszázadig húzzuk még mi, emberek a Föld nevű bolygón, és ennek a gondolatának bizonyára hangot is fog adni az Alien és a Prometheus újabb folytatásaiban (Alien: Paradise Lost). Abban pedig nem lesz köszönet.
 
Szerző: Soós Tamás