Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

„ÉS MÉG ALACSONY IS VAGY”

Ionesco: Makbett – Kultúrbrigád, Átrium
2015. szept. 26.
Tévedtem, amikor az úgynevezett politikai elitnek a III. Richárd és a Macbeth negyedik-ötödik felvonását ajánlgattam okulásul. Súlycsoport és érthetőségi szempontok okán sokkal, de sokkal megfelelőbb Ionesco Makbettje, ez a vérgőzös szatíra. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Kerekes Éva és Orosz Ákos. Fotó©Dudás Ernő /Kultúrbrigád
Kerekes Éva és Orosz Ákos. Fotó©Dudás Ernő /Kultúrbrigád

Ritkán játszott darab a Makbett; mondjuk, Ionesco legjobbjait sem játsszák agyon mifelénk, de azért például a legelsőt, A kopasz énekesnőt, meg néhány későbbit, A leckét, A székeket az is ismerni véli, aki sohasem látta. Az abszurd zászlóshajóiként emlegetett művek közt sem szokás felsorolni a Makbettet; tán mert mindig „vékony jég” a szatíra, az abszurd, a groteszk, sőt a bohózat közös talaja.

Az Átrium Film-Színház meglehetősen korlátozott színházi adottságai szinte föl sem tűnnek Tihanyi Ildi és Alföldi Róbert közös díszletét látva: a hatalmas narancssárga vár (koronára is hasonlít kicsit) szépen rikít, és ez a legfőbb dolga. A rikítás amúgy is végigvonul az előadáson: nevezhetjük elrajzolásnak, túlzásnak, fékevesztettségnek a szereplők erős kifestettségét (hol Mr. Bean, hol fehér arc és vörös fül, hol pirossal kerített szem), unisono vagy tükörképes bábos mozgását, kitett mimikáját, karikírozott, olykor parodisztikus intonációját – de talán az a legjobb, ha begyömöszöljük az egészet az abszurd dobozába, hisz a könyvtárnyi szakirodalom ellenére sem tudja senki, mit jelent pontosan.

Bányai Kelemen Barna, Szatory Dávid, Hevér Gábor
Bányai Kelemen Barna, Szatory Dávid, Hevér Gábor, Kerekes Éva, Parti Nóra, Orosz Ákos.

Ez pedig azért van, mert az abszurd ugyanúgy halad a korral, mint az abszurditás: amikor nem a mosógép működik, hanem a reform, az abszurd, ugye, miközben rögvalóság. Alföldi Róbert éppen ezért semmiféle gyalázatot nem művelt Ionesco másodvonalbeli opuszával, amikor előrerántotta a hetvenes évekből a mába, még csak rángatnia sem kellett, jött az magától. Mielőtt megint felhördülnének a hördülők azon, hogy egy előadás, úgymond, politizál, gyorsan elmondom, hogy Alföldi megint nem mondja meg, mit kéne gondolnunk a fennállóról, csak a megmutatással kérdezi, gondolnánk-e róla valamit. Ja, hogy itt-ott erősen nevetséges, mondhatni, röhejes az uralkodóvá avanzsált Makbett teljeskörű, patologikusnak látszó gyanakvása a közvetlen környezetével és mindenki mással szemben, és erre ott neki az ölés, mint a megoldás pofonegyszerű eszköze?

Fehér Balázs Benő, Hevér Gábor, Bányai Kelemen Barna. Fotó©Puska Judit / Kultúrbrigád
Fehér Balázs Benő, Hevér Gábor, Bányai Kelemen Barna. Fotó©Puska Judit / Kultúrbrigád

A rendezői gondolat (márminthogy van, létezik) a szokásos, a stílus egészen más a Kultúrbrigád és az Átrium közös produkciójában. Alföldi szinte tobzódik az elrajzolásban, az ellenpontozásban, a bohócériától a fölvillantott tragikusig; mondhatni, pofátlanul játszik az abszurd kifacsarásával, vagyis azzal, hogy miközben a valóság rátelepedett a Ionesco által képtelenségnek hitt halmazra, ő ennek a valóságnak az abszurditását emeli ki. És a színészek, megint és mindig ők a kulcs. Az előadás elején a két lúzer lázadó, Glamiss és Candor tétova összeesküvésében igen jó felütést ad Fábián Szabolcs és Szatory Dávid (később több szerepben is feltűnnek, hiszen őket győzi le és öli meg könnyedén Duncan színeiben Makbett és Banco), aztán elsöprő clown-párost, a nyüzsgő és a lomha közismert kettősét hozza be Orosz Ákos és Bányai Kelemen Barna. Makbett és Banco szerepében persze csak kezdetben bohócok ők, mert gyorsan elkapják azt a mindennapokból ismerős, szoros udvartartás-beli szolgakaraktert, amelytől Duncan király dróton rángatott bábjai lesznek. Megosztás, kicsi büntetés, kicsi jutalom: ez mozgatja Duncan személyzetét.

Aki hát maga is kicsoda-micsoda… Hevér Gábor alakításában nem az a legfontosabb, hogy igen szórakoztatóan színre varázsolja a jelenlegi miniszterelnök hanghordozását és frázisait (eddig azt sem gondoltam, hogy ezek jellegzetesek lennének), hanem hogy szokásos gyors váltásaival, reflektált-önironikus játékával képes ábrázolni egy üres személyiséget, pontosabban egy személyiség belső ürességét. Akinek a környezet tulajdonít isteni hatalmat: jelenlétével gyógyítja futószalagon a betegeket, akik készségesen gyógyulnak is.

Fehér Balázs Benő, Orosz Ákos. Fotó©Mészáros Csaba / Kultúrbrigád
Fehér Balázs Benő, Orosz Ákos. Fotó©Mészáros Csaba / Kultúrbrigád

Ezért aztán klasszikusan bohózati például az a jelenet (és több ilyen is van), amikor Banco és Makbett önkívületi állapotban szurkálja halomra a királyt; késükkel hevesen, euforikusan döfködnek  maguk elé még akkor is, amikor a hulla már a lábuknál hever.

Két boszorkány – két vészbanya – sodorja a történelem fonalát, jósol Bancónak és Makbettnek, másodállásban pedig egyikük Duncan felesége, másikuk a feleség komornája. Kerekes Éva az előbbi szerepben – és egyáltalán – fantasztikus centruma az előadásnak; boszorkányként sokszoknyás parasztasszony (s még azt is eljátssza, hogy ugyan, hogy a francba kerül ez ide) és csillogó trikóban hódító dizőz (és hát ez is hogyan) – viszi a tejfölt rendesen, és szellemesen tükrözi-visszhangozza őt Parti Nóra.

Van egy ószeres a darabban – Krum Ádám játssza –, „félelem elleni” almalét árul; aki járt az elmúlt hónapokban bármelyik pályaudvar környékén, az tudja, hogy a vizen kívül ez volt a menekültek itala, ezt gyűjtötték az önkéntesek, félelem ellen, nyilván. És van egy asszony, tétován átbóklászik olykor a színen, Bercsényi Péter játssza, flott kis kabinet-jelenlét: benne egy egész sors, a szégyenlős öntetszés, az élet egyszeri kitüntetett pillanata, a reflektorfény…

Ionesco darabja alapvetően Shakespeare rugójára jár, de a gyilkosságpiramis kockái itt-ott lötyögnek, ezért itt-ott leül az előadás; például Banco és Makbett összeesküvésekor, amikoris a szövegismétlések nem többek ismétléseknél. Pedig egyébként Orosz Ákos játéka elsőrangú, könnyedén váltogatja a rémületes és vicces árnyalatokat, nem téveszti el az összhatást: a féktelen hatalmi ambíció silány nárcizmusát. Bányai Kelemen Barna egy másik típust, az önérdekét percre sem felejtő lakájt hozza jól. Csak holtan, kísértetként igazán bátor: „és még alacsony is vagy”, vágja oda.

A végén megjön Fortinbras Macol: egy hagymázas születéstörténet révén ő a győztes. Fehér Balázs Benő laza, öltönyös, külföldön tanult fiatalemberéé a jövő, aki nem csomagolja be sem érzéseit, sem célját: rohadtabb és kegyetlenebb lesz, mint összes elődje együttvéve. Na, ennyit a szép jövőről.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek