Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TEHET RÓLA, TEHET ELLENE?

Milena Marković: Babahajó / TÁP Színház, Trafó
2015. szept. 16.
Tesztoszteron, szexuális zaklatás, nemi erőszak - a női testből akkurátusan ürítik ki a lelket a férfiak a TÁP Színház új előadásában, vagyis csak tennék, ha a lélek nem hiányzott volna már eleve. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.
A Babahajó látszólag egy nő története, akinek élete alárendelődik különböző aberrált férfiak szexuális vágyainak. Azért mondom, hogy látszólag, mert ez a nő – úgy tűnik – kimarad saját történetéből, s így a nemi erőszak és a zaklatás lehetséges változatai válnak a montázsszerű jelenetek főszereplőivé Milena Marković drámaszövegében. Az előadás is azt mutatja meg, hányféleképp lehet a nő alany helyett tárgy a legkülönfélébb férfi-nő kapcsolatokban.
Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
Gera Marina figurája nem szerepel, hanem inkább ott van, egykedvűen létezik ebben az előadásban. Nála sok számmal nagyobb méretű, fehér hálóingjén vörös foltok, kezében az első jelenettől az utolsóig kétcopfos játékbabát szorongat. A jelmezen megjelenő véres foltokat nézve már az első percekben következtethetünk, milyen sors vár rá a későbbiekben. Az előadás díszlete pedig belső táj, a gyermekkor játékainak és meséinek ijesztő, szürreális keveréke, a zaklató tudattalan. Jobboldalt két hatalmas bábfigurát látunk, egy fiút és egy lányt, Jancsit és Juliskát talán, üres szemeikre néha mozgó szemgolyót vetít egy projektor. A vágyott szerelem és biztonság tárgyiasul ebben a két óriási bábban, ám mindez elérhetetlen a lány számára, akinek teste és lelke az állandó keresés közben csak veszélybe kerül, kiszolgáltatottá válik.
Az egymást követő és egymástól jól elhatárolható epizódok is különböző mesék álcáját öltik, így keveredik össze Hófehérke és a hét törpe meséje azzal a jelenettel, amelyben Gera Marina figuráját sok férfi (törpe) erőszakolja meg. Különben az előadás itt szépen leszámol a „tehetsz róla, tehetsz ellene” típusú társadalmi beidegződésekkel: Hófehérke ugyanis egykedvűen igent mond a törpéknek, de mikor azok egy kis songot énekelve egyenként mennek végig kétcopfos játékbabáján, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy szexuális abúzus szemtanúi vagyunk.
Egger Géza, Gera Marina
Egger Géza, Gera Marina
A védtelenség nyomasztó érzése ott van minden jelenetben, a gyermekkori esti mesében is, ahol az anya (Gergely Katalin) nem mond több mesét a sötéttől rettegő kislányának, helyette a szeretőjével bújik ágyba a szomszéd szobában. A szörnyűségek pedig már az előadás első felében annyira eluralkodnak a színpadon, hogy már ekkor egyértelmű lesz: ez a lány soha nem lesz már boldog. Jót tett volna az előadásnak, ha néha kicsit hagyja felengedni a közönséget – talán erre szolgált a repetícióra épülő humor is. Ez nagyjából annyit jelent, hogy a szereplőknek néha beakadt a lemez, és ugyanazt a szót ismételgették, hogy végére járjanak, hányszor lehet még úgy elmondani, hogy vicces legyen.  Mindez erősen próbára tette a türelmemet, de nem zökkentett ki a tömény nyomasztásból, persze lehet, hogy a célja épp az volt, hogy a rossz érzést elmélyítse bennem.
Izgalmas volt a békakirályos jelenet is, nem annyira Egger Géza brekegésétől és óriási zöld falloszától, inkább az alaphelyzettől: a béka, aki galériatulajdonos, le akarja fektetni az ifjú festőnőt – eddig tiszta sor. A felmerülő probléma nem az, hogy ezt a festőnőnek meg kell-e tennie karrierje érdekében, hanem, hogy nem tudja eldönteni, a béka heves brekegése csak szépségének szól-e vagy netán tehetségének is. Hogy végül híres művész lett belőle, azt egészen az utolsó jelenetig nem tudjuk meg.
Fotók: Puskel Zsolt
Fotók: Puskel Zsolt
Gera Marina figurája jelenetenként új nevet és szerepet kap, de mintha az őt ért sérelmek egyáltalán nem viselnék meg. A hálóing átalakul miniruhává, tűsarkú cipőt húz, haját kiengedi, de mintha ő maga nem változna a legszélsőségesebb borzalmak alkalmával sem. Csak szövegbeli apró utalások vannak a fájdalomra – a békakirálynak elmeséli, hogy egyszer kihullott az összes haja, feltehetően idegösszeroppanást kapott, ám ennek jelei a legkevésbé sem látszanak rajta. Ezért is nehéz egy kicsit vele menni az előadásban, sokszor érzéketlen testnek tűnik inkább, mint valódi embernek. És ezért tűnik különösen nagy kontrasztnak az utolsó jelenet is, amelyben a boszorkány házában vagyunk, és ahol Tímár Éva veszi át Gera szerepét. Ő lesz az idős festőnő, akihez az ifjú Jancsi (Dékány Barnabás) és Juliska (szintén Gera Marina) tanulni mennek, de csak egy bomlott elméjű öregasszonyt találnak, akitől végül a festészet mesterfogásai helyett az élet tökéletes értelmetlenségéről szereznek tudomást. Tímár Éva játékában megpillantjuk mindazt, ami Geráéban nem jelent meg: a fájdalom és kiábrándultság okozta ürességet, a magányt és az őrület jeleit.
Tímár játéka azért is különösen fontos, mert felfedezhetjük benne a babahajó szimbólumát: a kifosztottak beletörődését. A babahajó az előadásból vészesen hiányzó apáról őrzött emlék: az apa az, aki hajót készít kislányának, hogy arra elromlott játékait rátegye, elengedje őket. A hajón elmegy minden, ami fontos volt: törött fejű babák, elszakadt macik, minden, amihez ragaszkodni lehet. Az élet is elmegy rajta.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek