 Liszt Ferenc Kamarazenekar |
Minimum kétarcú est ez, hiszen a koncert első részében a zenekari szerzeményeké, míg a másodikban egy jazzkvartetté volt a főszerep. A végeredmény pedig, előre lelőve a csattanót: izgalmas túra a grandiozitástól a bensőséges pillanatok felé, korokon, stílusokon át. A nemzetközi hírű Liszt Ferenc Kamarazenekar önálló programjával indul a műsor. Bő ötven éve járják a világot, az általuk képviselt színvonalat tökéletesen jelzi, hogy a zenetörténet olyan ikonikus alakjaival muzsikáltak együtt, mint Szvjatoszlav Richter, Yehudi Menuhin, Isaac Stern, Msztyiszlav Rosztropovics vagy Martha Argerich. Az érdem komoly részben Rolla Jánosé, a Kossuth-díjas hegedűművész gyakorlatilag a kezdetektől – előbb koncertmesterként, majd művészeti vezetőként – „felügyeli” a társulatot, mint ez alkalommal is. Így már az első taktusok felcsendülése előtt tudható volt, hogy kivételesen szofisztikált kamarahangzást élvezhetünk.
Ha kellően cinikus (és persze öreguras) akarnék lenni, azt mondanám, hogy végignézve napjaink kamaszain, szinte képtelenség elhinni, hogy Mendelssohn tizennyolc éves korában komponálta a-moll vonósnégyesét (opus 13.). Persze Beethoven bűvölete egyértelműen kivehető, de máris jelen van az emelkedett tisztaság, a szó szoros értelmében: nemes egyszerűség, amely Mendelssohn muzsikáját olyannyira jellemzi. És persze az ifjú alkotóhoz képest valószerűtlenül folyékony zenei beszédmód. Az itt elhangzott vonószenekari változat mindezt pontosan és élményszerűen adta vissza, kitűnően megteremtve az alaphangulatot az egyre modernebb megfogalmazásokhoz. Ezután Prokofjev következett, a darabválasztást nyilván a helyszín és az apropó inspirálta. A Nyitány héber témákra a klezmer zene világát hozza játékba, s bár a szerző egyik rendhagyóan konvencionális darabja, ha a szokottnál kevésbé rakoncátlan is, élvezetes játékossága és erőteljessége még így is szórakoztatóvá teszi. Ráadásul itt-ott, jelzésszerűen felsejlik már benne a tragikum hangja is, amely érzelmileg segített rávezetni a hallgatót a program folytatására is.
 Snétberger Ferenc |
Snétberger Ferenc érkezik a színpadra, a tőle megszokott szerénységgel, mégis tekintélyt parancsolva. Akik összegyűltek, tudják, tudjuk, hogy korunk meghatározó gitárművészéről van szó, s nem csupán a hazai szcénában. Mert Snétberger nem pusztán gitározik, hanem zenél. Kifejez és átad. Másodpercek alatt atmoszférát teremt játékával, egyszerűsége lenyűgöz, muzikalitása beszippant. S bár az intimitás a fő terepe, most saját, zenekari darabjával kezd. A Népem emlékére (In Memory of My People) című zeneköltemény ötlete a ’90-es évek derekán született; a holokauszt 50. évfordulójára romaként megírni egy főhajtást, amely formailag concerto ugyan, de bőséges teret enged a szólista improvizációjának is. A zenei alapanyag természetesen a roma tradíció által ihletett. Snétberger kitűnő formában volt, a változatos és szívhez szóló opusz pedig pontosan elegendő témát biztosított a merengéshez a rákövetkező szünetre.