Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A RÖGTÖNZÉS IZGALMA

Fassang László koncertje / Zsidó Kulturális Fesztivál
2015. szept. 8.
A barokktól egészen Ligeti Györgyig ívelt Fassang László orgonakoncertjének programja a Dohány utcai zsinagógában. Sőt, ha tetszik, tovább is: műsorának második felében bibliai versekre improvizált a művész. CSABAI MÁTÉ CIKKE.

A rendkívül tudatosan felépített műsor első részében tánczenéket hallhattunk, a francia barokktól egészen a magyar népdalig. Rameau Les Indes Galantes című operája izgalmas zene, főleg, ha a regiszterek olyan teátrális színességével szólal meg, ahogy Fassang László keze alatt. Az Ouverture monumentális, széles dallamokkal, a melléktéma szellemesen; az imitációs szerkesztésű Menuets-ben a kivetítő képei a játékos remegő kezéről árulkodtak ugyan, bizonytalanságnak nyoma mégsem volt. Az eredeti, zenekari változattól eltérően jóval lassabb tempóban szólt a La folia-dallam utózöngéit magában hordozó Air des Sauvages tétel – és milyen jót tett neki ez a lassúság! A hangszerjátékos muzikalitását dicséri, hogy a záró Tambourins tétel megannyi tempó- és hangszínbeli váltását maximálisan ki tudta aknázni, és eredeti pompájában, hatásosan szólaltatta meg a francia barokk jellemzően extravagáns, a külcsínt nem megvető zenéjét.

Fassang László
Fassang László

Egészen más zene a fiatal Bach példaképének, Dietrich Buxtehudének C-dúr fúgája (BuxVW 174), mely a polifonikus szólamok világos tartásával szólalt meg, a tétovaság legkisebb jele nélkül. Egyben fel is vezette Bach G-dúr fúgáját (BWV 577), mely az előbbi műhöz hasonlóan a gigue 12/8-os ritmusában íródott, és mutatós játékossággal, ritmikai lendülettel csendült fel. Mozart Lipcsei gigue-je (KV 574) szintúgy súlytalan, éteri könnyűségű darab, de zeneszerző-generációkon átívelő történettel rendelkezik: a salzburgi komponista egy Händel-gigue nyomán alkotta meg a témáját, melyet aztán Csajkovszkij használt fel Mozartiana című szvitjében. És nem véletlenül beszélek tisztelgő hommage-okról, hisz Schumann opusz 60-as B-A-C-H fúgája is a műsoron szerepelt. A barokk nagyjának baljósan kromatikus dallamot formál a neve, az előbbi darabokkal ellentétben súlyos művet hallottunk tehát, melynek nagyszerű interpretációjához a zsinagóga orgonájának erőteljes regiszterei is hozzájárultak.

Magyar táncok következtek ezután, és noha Liszt Csárdás obstiné című darabja már-már az erőtlenséggel fenyegetett, egy-két félreütés ellenére a zárószakaszban szinte győzelmet aratott. Nem úgy, mint Brahms V. magyar táncának, ízekre szedett, elemző típusú előadása: a táncból így csak táncportré lett, s a gyakori hangszín- és manuálváltás sem segítette a zene lendületét. Bátor vállalkozás volt viszont Ligeti Hungarian Rockját műsorra tűzni (még akkor is, ha a mű szerencsésebben jár a csembalóval). Különösen szépen hangzott a lassú kóda, eszembe is jutott, hogy maga a zeneszerző mondta, hogy az ő nemzedéke nem írt szép zenét, nos, dehogynem. A félidőt Bartók parasztdalai és -táncai zárták, a hozzájuk méltó előadásban.

Fullajtár Andrea
Fullajtár Andrea

Szerencsére Fassang László nem filmmelódiákat vagy populáris dallamokat adaptál orgonára, hogy a hangszert közelebb hozza a közönséghez, hanem rendszeresen egy olyan hagyományhoz fordul, amelynek nagy múltja van az orgonazenében: a rögtönzéshez. Ma már közhely a Bach és Louis Marchand párbajáról szóló anekdota, mely szerint az utóbbi megfutamodott a lipcsei mester elől, de Händel és Domenico Scarlatti, és sokan mások is összemérték annak idején improvizációs tehetségüket. Fassang első lemezén is szerepelnek saját improvizációk, de számos rangos megmérettetésen is remekelt már. És nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire izgalmas esemény az ilyen produkció: nemcsak a hallgató kritikai érzékét fejleszti, hanem együttgondolkodásra késztet az előadóval. Az első bibliarészre („Jobbod, Uram, erő által dicsőül”, 2Móz 6.) kissé elnyújtott rögtönzés született, a hangfürtökkel (cluster) életre hívott homokvihar-effektus ötletét túlságosan is elhasználva. Immár a Hammond-orgonán szólaltak meg a következő improvizációk. Különösen szép volt, melyet az Énekek éneke 3. fejezetére játszott („Kicsoda az, a ki feljő a pusztából…”): az orgonista itt már nemcsak a harmóniákkal bánt biztosabban, hanem a rögtönzés szerkezetét is tudatosabban kontrollálta. Az Énekek éneke 8. fejezete után vágott bele Fassang az est legjobb improvizációjába, ritmus, dallam és lendület – minden együtt volt, s egyben arról is tanúskodott, hogy az orgonista valóban a legtehetségesebb rögtönzők közé tartozik. Az utolsó bibliaszakasszal pedig – „Dicsérjétek az Urat” (Zsoltárok könyve) – a szövegeket előadó Fullajtár Andrea is elbúcsúzott a Zsidó Kulturális Fesztivál közönségétől. A befejező, D-dúr rögtönzés véghangjai egy súlytalan zárlattal oszlottak szét a levegőben – egy súlyos és ritka élményt jelentő koncerten.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek