Interferenciák Fesztivál, Kolozsvár
2008.01.02.

Kolozsváron az első hivatásos színi előadást 1792. december 17-én tartották a Rhédei-ház egy évre ingyen átengedett színpadán. A 215. születésnap „előestéjén”, november 30. és december 10. között nemzetközi fesztivállal ünnepeltek a Szamos partján. PAPP TÍMEA KRITIKÁJA.

Jelenet a Woyzeck című előadásból. Forrás: huntheater.ro
Jelenet a Woyzeck című előadásból. Forrás: huntheater.ro

A fizikai definíció szerint interferencia két különböző forrású, koherens, azaz állandó fáziskülönbségű hullám találkozásakor keletkezik. Ekkor létrejönnek a térben olyan pontok, ahol a hullámok maximálisan erősítik, illetve olyanok, ahol maximálisan gyengítik egymást annak függvényében, hogy az egyes pontokon a két hullám milyen fáziskülönbségben érkezik. E meghatározás értelmében színházi interferencia eltérő színházi kultúrák, esztétikai törekvések, formanyelvek és programok egymást megtermékenyítő találkozásakor születik. A kölcsönhatás annak ellenére, vagy tán épp azért jön létre, mert az alkotók más nyelvet beszélnek, eltérő kulturális és társadalmi környezetből érkeznek. A definíciónak megfelelő sokszínűség jellemezte a fesztiválra meghívott társulatokat, s e sokszínűség az előadások színvonalára is kihatott. (A szervezést és az operatív munkatársakat azonban csak dicsérő szavak illethetik.)

Stief Magda az Ó, azok a szép napok! című előadásban. Forrás: huntheater.ro
Stief Magda az Ó, azok a szép napok! című előadásban. Forrás: huntheater.ro

A landshuti Kleines Theater Beckett-előadását, az Ó, azok a szép napok!-at az esemény alatt a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagjának avatott Stief Magda jutalomjátékának szánták. A díszlettervező, Helmut Stürmer mindent megtett annak érdekében, hogy a lét végső fázisa ellenére boldog-szomorú, ám örök optimista sors áradjon a látványból, ezzel disszonáns módon viszont harsány melodrámát láttunk a laudációban a „vergődés művészének” nevezett színésznőtől.

A Teatro de la Abadía Ana Vallés rendezte Me acordaré de todos vosotros (Emlékezni fogok mindnyájatokra) című produkciója finoman egyensúlyozott a populáris és a giccs határmezsgyéjén. A játszók személyes, szokványos és banális történeteiből építkező, következésképp önreflexív előadás jött létre, amelyben a feszültség és a humor fő forrása valóság és szerep elválása-egybemosódása volt.

Jelenet a Koldusopera című előadásból. Forrás: huntheater.ro
Jelenet a Koldusopera című előadásból. Forrás: huntheater.ro

Finoman szólva megkérdőjelezhető, miért volt helye a Temesvári Állami Német Színház Victor Ioan Frunzǎ rendezte Koldusoperájának. Egy olyan előadásnak, amelynek hibáit korántsem menti, ha az eredeti játszóhelyhez képest jóval nagyobb térre hivatkoznak. (Pláne akkor, ha a játszók az új teret fáradtságra hivatkozva be sem járták.) A szövegeket a román direktor általában szabadon kezeli, s az ok-okozati magyarázat helyett jobbára Adriana Grand vizuális világa és a sodró színészi energiák működtetik előadásait. A textus önkényes alakítás ebben az esetben mindössze Kalóz Jenny dalának húzását jelentette, olvasatának radikalitása a széteső, ilyenformán a sarló-kalapácsra hasonlító békejelben, a Világ proletárjai, egyesüljetek! feliratban és a George Bush-sal análisan közösülő Oszama bin Ladent ábrázoló képben nyilvánult meg, valamint abban, hogy a jelentéstelen tárgyakkal telezsúfolt, mégis kongó ürességű, dilettáns térelrendezésű előadásban – a lejtős színpadon hátrarendezett jelenetek, előrehozott zenekar, ami elnyomja az énekhangot – a songok előadására teljességgel alkalmatlan színészek és zenészek közreműködtek.

Az is kétséges, hogy a rendezők miért a kortárs tánc világranglistáján nem a legelőkelőbb helyen jegyzett San Diego-i illetőségű Yolande Snaith előadásával illusztrálták a színházi határátlépést. A közhelyektől hemzsegő, szájbarágós, suta, humortalan, patetikus Garden of Forbidden Lovers (Tiltott szerelmek kertje) című, két élőben előadott etűdből és egy vetített filmből álló trilógia eredeti vagy minőségi táncszínháznak nehezen nevezhető.

Mladen Materic az egykori Jugoszláviából származik, és a háborúban álló országból elmenekülve néhány honfitársával és francia színészekkel Toulouse-ban hozta létre a Thèâtre Tattoo-t. A társulat Arnold Wesker darabjával, A konyhával vendégszerepelt a fesztiválon. A helyi közönség számára újdonságnak számított a szöveggel alig operáló darab, amelyben az egymással folyamatosan érintkező szereplők, az egymásba játszó helyszínek, illetve idősíkok az epizódok közti fluid átmenetek révén ott lebeg az azonosítás nehézségéből adódó bizonytalanság. Hiába a betoppanó egyenruhás katona, úgy tűnik, a konyhán kívül, az ajtón és az ablakon túl, nem létezik semmi, illetve ami van, az nem szűrődik be. A Handke-szöveg a közösségi teret járja körbe, az előadás azonban egy helyben toporog.

Jelenet a Tartuffe című előadásból. Forrás: huntheater.ro
Jelenet a Tartuffe című előadásból. Forrás: huntheater.ro

Ha a színlapra azt írják, Tartuffe, Orgon szalonja pedig arany-fehér és kvázi-korabeli bútorokkal van berendezve, a nézői elvárás az, hogy a szereplők mai ruhákat viseljenek. A lengyel belpolitikai viszonyok ismeretében arra is számítunk, hogy Mikolaj Grabowski rendezése utal a Kaczynski fivérek regnálására, bírálja a lengyel katolikus egyházat, különben mi másért vették volna elő Molière-t. Azonban amit látunk, nem teljesíti előzetes várakozásainkat. Ugyan az előadásban ott az obligát rendszerkritika, de az igencsak felpuhul, s nem tudni, mennyiben köszönhető ez a rendkívül rossz formában, a színpadon helyenként civil módon létező Krysztof Grobisznak (Orgon), és a szerepeket érintő nem egyértelmű értelmezésnek. A hiszékeny családfő figurájáról nehezen eldönthető, hogy a rendező a felkapaszkodottakat állítja-e pellengérre, netán a könnyen megvezethetőeket, Tartuffe viszont teljességgel jelentéktelen, konfliktus kirobbantására alkalmatlan alak.

Az Interferenciák Fesztivál megrendezésében az is motiválta a szervezőket, hogy – Tompa Gábor műsorfüzetbe írott szavait idézve – lehetőséget biztosítsanak a kolozsvári közönségnek, hogy ízelítőt kapjon abból a kulturális sokszínűségből, amely a mai Európa színházi életét jellemzi. A fesztivál legkiemelkedőbb előadásait – budapesti tapasztalatok birtokában látatlanul is hihetünk a helyieknek – a Katona József Színház Ivanovja mellett mégis a Kolozsvári Állami Magyar Színház produkciói jelentették. A 2006-os POSZT-on többszörösen díjazott Mihai Mǎniuţiu-látomás, a Woyzeck, az ugyanott 2007-ben különdíjjal jutalmazott Visky András Kertész-olvasatából készített Tompa Gábor-rendezés, a Hosszú péntek, valamint két idei bemutató, Puccini Gianni Schicchije, amelyet Silviu Purcǎrete állított színpadra, valamint az Andrei Şerban által rendezett Ványa bácsi.

Jelenet a Gianni Schicchi című előadásból. Forrás: huntheater.ro
Jelenet a Gianni Schicchi című előadásból. Forrás: huntheater.ro

Purcǎrete megcáfolja az ortodox rajongók sztereotípiáját, mely szerint opera kizárólag operaénekesekkel adható elő. A kolozsvári magyar opera tagjaival kiegészült prózai társulat által játszott Gianni Schicchi teljes vizuális és auditív élményt nyújt, organikusan illeszkedő részleteivel pedig nem kíméli a rekeszizmokat. A darab humorát ugyanis a zenéből bontja ki, de nem átall egy több mint tízperces némajátékkal kezdeni, amelyben egyszerre rajzol aprólékos miniatűröket a karakterekről (akiket két-három színész is játszik) és fest tablót széles ecsetvonásokkal a Donati-örökségre áhítozó népes famíliáról.

Míg „Csehov nyelvének felfrissítése” feltűnt a kolozsváriaknak Ascher Ivanovjánál, addig Şerban Ványa bácsijánál ez nem érdemel említést, még akkor sem, ha a magyar szöveget angol nyelvű Csehovból fordították. A kettős áttétel révén szárazan koppanó, tömör mondatokban, szikáran és pragmatikusan fogalmaznak magukról a szereplők ebben a magas hőfokon lángoló érzelmeket és lelkiállapotokat mutató előadásban. A rendező a végletekig fokozza a komédiát, a szenvelgést, a nyafogást, a szenvedést, az ivászatot és az unalmat, hogy az utolsó jelenet reménytelensége annál szívfacsaróbb legyen. A totális teatralitásra törekedve leeresztik a csillárt, a szereplők a nézőtér széksorain és az emeleti párkányon sétálnak, hangos a zene, dolgozik az esőztető szerkezet, sárrá áztatja a színpadra épített színpadon a földet; a rendkívüli koncentrációval és pontos fizikai-lelki koreográfiával dolgozó színészek bejátsszák a nézőteret, a színpadot, a zsinórpadlás magasságáig rohannak fel. A játéktér kitágításával egyidőben azonban a nézők számára kijelölt tér nyolcvan fő befogadó képességűre csökken. Az egyik univerzum kitágul, a másik mikrovilággá szűkül.

Jelenet a Sirály című előadásból. Forrás: huntheater.ro
Jelenet a Sirály című előadásból. Forrás: huntheater.ro

A nagyszebeni Radu Stanca Színház is egy Andrei Şerban jegyezte Csehov-előadással, a Sirállyal vett részt a fesztiválon. A rendező a műsorfüzetben arról vall, hogy a produkciót Schilling Árpádnak, a jelenlegi legjobb Sirály színpadra állítójának ajánlja, s hogy a Krétakör előadása adta neki a bátorságot arra, hogy megpróbálja megérteni a darabot. „Nem vagyok biztos abban, hogy sikerült” – teszi hozzá. Kételye jogos, hiszen a látott eredmény felemás. A kolozsvári színház színpadán kialakított stúdióban egy részben játszott Sirály (verbálisan is nyomatékosított) üres terébe mindössze néhány bútordarab kerül, illetve a hátteret lezáró függöny színe változik. A felvonáskezdeteket bemondják, sőt van, hogy csengő jelzi, a térlezáró rafiazsákhoz hasonló anyagon keresztül látható, mi történik oldalt, ki vár jelenésre. Az előadásnak azon túl, hogy a kiszólások és a nézőkkel való folyamatos metakommunikáció egyértelműen jelzik, színházban vagyunk, nincs egyéb „üzenete”. Az új formák keresésének szükségessége helyett arról szól, hogy mindenkinek megvan a maga mindig mástól függő sorsa. E sorsokat, a Krétakör színészeivel ellentétben, bántóan erős kontúrokkal és rikító színekkel rajzolják meg. Arkagyina ízig-vérig színésznő, életének minden pillanatában nagyjelenetet játszik. Az emberben meg folyamatosan ott bujkál a kisördög, hogy az első szereposztásban Maia Morgenstern önmagával, pályájával hitelesítené azt, amit Mariana Presecannak technikával nem sikerül. Ennél érzéketlenebb, iparszerűbben író Trigorint még nem látott magán egyetlen színpad sem: rápillant az öngyilkos Trepljov tetemére, és azon nyomban jegyzetelni kezd. Nyináról Şerban azt gondolja, nem kevés cinizmussal, hogy törtető színésznőcske, aki folyamatosan megpróbálja Arkagyina gesztusait levenni, s akinek, ez nem kétséges, soha nem volt és lesz tehetsége, ráadásul annyira buta, hogy elhiszi, a jeleci sztárság is jelent valamit. Hideg fejjel, sterilen kiszámított az előadás, ami nélkülözné az emberit, ha nem lenne ott Szorinként Marian Râlea. A nagy bohócnak van egy magánszáma egy szelet lekváros kenyérrel, ami egyszerre röhögtető és szívszorító.

Egy fesztivál akkor igazi, ha közösségi eseménnyé válik. A társulatok érkeznek, játszanak, elutaznak, mélyebb ismerkedésre nincs módjuk. Az Interferenciák azonban komoly szervező erővel bírt a kolozsváriak életében. A naponta megjelenő, Fesztiválmozaik névre hallgató, csak magyar nyelvű írásokat tartalmazó lap (benne három-négy ingadozó színvonalú kritika, interjú, és időnként kínos, bár viccesnek szánt képaláírások), továbbá kísérő rendezvények, könyvbemutatók és minikiállítások színesítették a programot. A szakmai beszélgetések a gyakorlatban két műfaj, az előadás-értelmezés – ahogy Tompa Gábor és Visky András gondolja –, illetve a sajtótájékoztató közötti programot jelentettek. Nem ez volt a legszerencsésebb felállás, hiszen így nem esett szó a kolozsvári színház produkcióiról, vendéglátó-meghívóként a rizikós kérdéseket diplomatikusan elkerülték, s a félutas megoldás miatt ők látták el a moderátori szerepet, ami a társulatok bemutatkozását illette. Ennek köszönhetően a hallgatók aktivitása közel sem volt nagy. Ha interferenciákról és különböző kultúrák egymásra hatásáról volt szó, akár román, akár magyar, akár más országból érkező szakemberek, színházcsinálók, kritikusok véleményeinek összecsapása nagyobb izgalmakat tartogatott volna. Az is megfontolandó a jövőre nézve, hogy a fesztivállap egy részét románra, esetleg angolra fordítsák, ugyanis a kolozsvári színház az Interferenciákkal készült az Európai Színházi Unió soronkövetkező fesztiváljának lebonyolítására. Mivel annak válogatása nem elsősorban rajtuk múlik, bízhatunk abban, hogy 2008-ban jelesre vizsgáznak.

V.ö. Kolozsvári fesztiválnapok 1, 2, 3, 4 - Bérczes László tollából
Élet-halál-operajáték
Helyett
Vízben-sárban

Kolozsvári fesztiválnapok 4

Szerző: Papp Tímea
Megítélt támogatás: 2 000 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Rangos külföldi társulatok fogadására a Kolozsvári Állami Magyar Színház fennállásának 215. évfordulóját ünneplő nemzetközi színházi fesztiválon