Spiró György: Néhány évvel ezelőtt jutott eszembe, milyen érdekes lenne Gorkij életének utolsó tíz évét szépirodalmi műben megírni. A különös emberekről és a nagyon ambivalens viszonyokról izgalmas műveket lehet írni. 

SGy: Érdekelt, hogyan lehet mindezt egy nő nevében elmesélni. Úgy éreztem, hogy a plebejus származása előny. Miroslav Krležának van egy remek epikus költeménye, az Ady kuruc verseit idéző „Petrica Kerempuh balladái”, amelyben kifejezetten „az alulról felfelé köpdöső népi gúnyt” alkalmazza. Ez a fajta irónia, ez a gonoszság érdekelt, de a finom fajtája, mert Lipa disztingvált teremtés. Nem végzett iskolákat, később mégis diplomás orvos lett. Még cselédkorában, a cárizmus idején a legfelső cári körökben, tábornokok, képviselők, milliárdosok és a bolsevik párt vezetői között forgolódott, jól ismerte a színházi világot, a híres Moszkvai Művész Színház egyik sztárjának volt ugyanis a cselédje, majd a bizalmasa. Gorkij és családtagjai leveleiben gyakran emlegetik Lipát, aki élete végéig szerény és visszahúzódó maradt.

SGy: Gorkij halála után kikérdezték az utolsó hónapjairól azokat, akik a villájában tartózkodtak, és sok évvel később ezt az interjúkötetet igen alacsony példányszámban ki is adták. Ebben található Lipától, Gorkij utolsó élettársától néhány oldalnyi szöveg. Rajta kívül mindenki más össze-vissza beszél, Lipa józansága egészen feltűnő. Nem magától értetődő az 1936-os Szovjetunióban bármiről is igazat mondani. Van, amit szó szerint idéztem tőle, van, amit kihagytam, például azt, Gorkij hogyan viaskodott álmában Istennel. Lipa hangja fogott meg, ezért jutott eszembe, hogy jó lenne az ő szemszögéből megírni a regényt.

SGy: A hatvanas években épp nem volt fontos a munkássága. Jobb és gyöngébb műveit is olvastam egyetemista koromban, de nem túl sokat. Később, tanárként találkoztam a ritkán emlegetett remekműveivel. Hepehupás talajon mozgott egész életében, és furcsa szerzet volt eleve. Évtizedeken át kötelező olvasmány volt Az Anya című regénye, Gorkij maga ezt tartotta a legrosszabb művének. Erre a regényre készülve sok mindent újraolvastam, egyes műveit egykor igen nagyra tartottam, de az újraolvasáskor sajnos kipukkadtak a számomra. Viszont azok között, amelyeket orosz szakos koromban nem olvastam el, találtam egy sor igen jó alkotást. Elámultam, mennyire izgalmasak a húszas évek elején írt irodalmi portréi. A regényben nemigen utalok a műveire, egy regény jó esetben akkor sem az irodalomról szól, ha a főszereplője író.

SGy: Kifejezetten bátran viselkedett az 1905-ös forradalom előtt és alatt, éppen a radikális publikációi tették híressé, amelyek miatt börtönben is ült, és többször száműzték. Sosem féltette a bőrét. Később, amikor Leninnel vagy Sztálinnal mutatkozott, nem volt szüksége bátorságra, a nemzetközi hírneve miatt nem mertek hozzányúlni. Élt is vele, amikor tehette. Úgyhogy nem volt gyáva, és valahányszor a hivatalos vonalat követte, taktikázott, valamit el akart érni.

SGy: Nem hitt a szovjet rendszerben, és újra meg újra hangsúlyozta, hogy nem marxista. Őszintén hitte ellenben, hogy az értékes művészetet el kell juttatni a műveletlen tömegekhez. Jól ismerte a népet, a paraszti – pontosabban a jobbágyi – mentalitást mérhetetlenül gyűlölte. Az értelmiség küldetésében szintén hitt, vagyis abban, hogy az orosz vállalkozók és az orosz értelmiség lenne hivatott megmenteni Oroszországot. Kevesen tudják, hogy a NEP-nek nevezett új gazdasági mechanizmus bevezetését Gorkij sugallta Leninnek, aki a húszas években, a polgárháború után fogcsikorgatva ugyan, de kénytelen volt engedélyezni. Amint lehetett, Sztálin visszaszívta. Tízmilliók szenvedése és halála révén jött aztán létre egy furcsa feudálszocialista önkényuralom. Gorkij pontosan tudta, hogy ez rossz megoldás, de az élete végén taktikai okokból egyre inkább dicsőítette a cikkeiben.

SGy: A történelmi tudással világszerte hadilábon állunk, nem lehet rá alapozni. Az a tapasztalatom, hogy ha jól mesélek, a mű szépen elműködik a történelmi adatok ismerete nélkül is. Kifejezetten törekedni szoktam arra, hogy az olvasó semmiféle segédanyag használatára ne szoruljon. A szépirodalomnak megvan az óriási előnye, hogy ha érzelmileg követhető emberek szerepelnek benne, minden további magyarázat nélkül képes hatni. Egy jó regény elolvasásához semmit sem kell tudni előzetesen. Úgy ritkítottam a neveket és a szereplőket, hogy csak azok maradjanak meg, amelyek elegendőek a közeg megmutatásához. Olyanok legyenek, mint a szőnyeg csomózásai, adják ki a képet. Sokadik regényem játszódik a XIX-XX. században, és azt gondolom, ez a modern kor eléggé egyforma. Ami ezekben a századokban történt, regénytechnikailag hasonló módszerrel írható le. Ehhez magától Gorkijtól kaptam formai segítséget, az ő regényei ilyenek: felmerülnek és lemerülnek alakok, és csak folyik, folydogál a történet, látszólag csapongva, megformálatlanul. Nincsenek benne óriási csúcspontok, sok kicsi epizódból tevődik össze. Lehet, hogy sok a név, valójában egy kevésszereplős családi történetről van szó, amelyben mindenkinek titokzatos a sorsa. 

SGy: Eleve sűrű volt a korszak. Sokan belehaltak Gorkij halálába, csaknem mindenkit kivégeztek, aki jelentett róla, és persze azok közül is sokakat, akik nem jelentettek. Véletlenül maradtak csak életben olyanok, mint Lipa, a mesélőm, aki 1951-ben halt meg, amikor Sztálin még élt. Éppen jó dátum, Lipa lelkileg már biztosan túl volt az egészen, azért is mesélhetett ilyen szabadon. 

SGy: Annak idején nagy vihart kavart Kertész Imre, aki kijelentette: azért írta meg Sorstalanság című regényét, a náci táborok világát, mert a szocializmusban hasonlót élt meg. Van ebben igazság. Én sose gondoltam, hogy a bolsevik hatalomgyakorlásnak egyszer s mindenkorra vége szakad. Inkább az ellenkezőjére gyanakszom, látván, mi történik szerte a világon. Azt látom, hogy módosult formákban újra és újra fel fog támadni Kelet-Európában is, Ázsiában is, Dél-Amerikában is. Bizonyos körülmények között a bolsevik gondolkodásmód nem a kivétel, hanem a szabály. Ez a lenini-sztálini primitív megoldás átmenetileg hatékony lehet, és mindig új erőre kap. Magyarország nem annyira vad hely, mint Oroszország vagy a Távol-Kelet, de módosult formában nálunk is felmerülhet.

SGy: Szoktam foglalkozni a mai magyar valósággal, ezúttal azonban nagyobbra törtem, az archetípus fejlődését próbáltam közelebbről megmutatni. Nem merült fel bennem magyar párhuzam, nincsen benne allúzió, nem üzengetek. Az érdekelt, hogyan működik a maga eredeti valójában, és milyen emberi következményekkel jár.