Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

HIMNUSZ ARRÓL, AMI NINCS

Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából
2015. júl. 1.
A labda, mint tudjuk, kerek, sőt: gömbölyű. Erre nem lehet elégszer rácsodálkozni. Ha kortársi fociprózánk gyarapszik egy-egy művel, sokan felkapják a fejüket: szépírói munka, a futballról, ma?! De ami a fociról, sosem csak a fociról. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Valószínű, hogy Gazdag József tavasszal megjelent kötetének a FIFA-botrány nem feltétlenül tett jót (a könyv egyik írása levelező viszonyt tart fenn a labdarúgás világszervezetével), ugyanakkor a magyar válogatott az Európa-bajnokság szempontjából jelenleg kecsegető kilátásai jól jöttek. Az igazi, forinthúszas fociepika azonban, tapadjon bármennyire a sportág aktualitásaihoz, emlékeihez, legendás alakjaihoz, szurkolóihoz vagy más konkrétumokhoz, mindig absztrakt is. Elvonatkoztat közvetlen tárgyától, és a futball valósága mögött az ideát, a szenvedélyt, a világ egyik lehetséges (játék)rendjét keresi. Így jár el az Egy futballfüggő naplójából szerzője, a Bródy Sándor- és számos egyéb díjas fiatal középnemzedékbeli író is, a pozsonyi Új Szó mellékletéből (Focitipp) és máshonnét válogatott rövidprózáit közreadva. (A majdnem háromszáz oldal kissé bő keret, néhány szösszenet, cikk maradhatott volna biztonsági tartalékban.)
„…futballunk, az nincs” – jelenti ki a Ha nincs meccs slusszpoénjaként, hogy ezt a bizonyos aspektusokból nézve sajnos vitathatatlan igazságot könyve egészével cáfolja. A cáfolatba beleférnek közhelyesebb motívumok, például az ismert tétel, miszerint a futball „vallás”, netán valláspótlék. Ilyen gondolat Gazdag laptopjából szintén kiszalad, de nem ritka vallási párhuzamai a remek iróniájú és stílusú esszéistát, novellistát fémjelzik. Példának okáért: „Már régen arra gyanakodtam, hogy a 12 apostol története tulajdonképpen egy focicsapat archetípusa: a kapuban Simon (másik nevén Péter), hátul András, Jakab és János, középen Fülöp, Bertalan, Tamás és Máté, elöl pedig Jakab, Tádé és Simon (ez volna a klasszikus 3–4–3), s ott volna még tizenkettediknek Iskarióti Júdás, a csapat pénztárosa, akit morális vétség miatt kitettek a keretből” (Van-e foci a halál után?). A bekezdést záró fordulat céloz a gondolatvezetés egyik szálára, a modern sport ellentmondásainak, visszaéléseinek, hátulütőinek következetes kritikájára.
Gazdag szívesen osztja etapokra írásait, egy-egy meccs-zarándoklat állomásairól, a látott mérkőzésekről (egyszer El Clásico, másszor Sparta Praha–Feyenoord, alkalomadtán – és ezek a legpazarabb derbik, valahol a „megye háromban” – Nemeskosút–Soponya vagy Tallós–Hidaskürt) mozgóképes-montázsos híradásokban tudósítva, a kelleténél nem több lelkesedés vagy indulat fűszerével feltüzelve. Komolyan veszi tárgyát, de nem komolykodik. Kiváló ötlete, hogy (A kötetben szereplő csapatok jegyzékén kívül) Névmutatót is csatolt sorozatához. Az ábécé törvényei folytán (Fabio) Cannavaro és Canterburyi Szent Anzelm, Guzmics Richárd és Gyurcsány Ferenc, M. Nagy Miklós, Madonna és Mándy Iván szomszédol egymással, jelezve, hogy a felhalmozódó különféle – a foci ürügyén szóba hozott – témakörök, megidézett személyek között a maguk helyén sajátos rokonsági vagy egyenrangúsági viszony áll fenn. A teljes névsort fennhangon olvasva különleges tulajdonnév-szabadverssel örvendeztethetjük meg magunkat, és mindjárt bonyolultabbá válik, hogy a foci a kelme és minden egyéb a mintázat, vagy fordítva.
Nyilván valamennyi olvasó más és más szöveghelytől kapja majd igazán a lasztit. Kinek a Hajrá, Fradi! tetszhet, kinek a Fejezetek a határon túli magyarok életéből (mint sok egyéb részlet, ez is úgy foci, hogy nem foci), kinek a This is London és a hasonló városképek (a stadionok köré épült városokról), kinek a magyar irodalom egykori és kortársi szereplőiből összeállított tizenegy. Az utóbbi apropóján mondom: amikor 1996-ban a Tizenegy dressz című, focinovellákként meghatározott antológia huszonkét elbeszélését összegyűjtöttem, nem volt nehéz dolgom, hiszen bőven kínálkozott anyag. (Igaz, annak egy része még a magyar labdarúgás nagy korszakaihoz és sikereihez, sőt magához az Aranycsapathoz kötődve datálódott.) Talán meglepő, de egy mai szerkesztőnek még jobban kezére (hopp! az henc) játszana újabb epikánk. Gazdag könyvével egyszerre látott napvilágot a fociügyben egyébként is elkötelezett Egressy Zoltán valóságfikciója (Törőcsik Andrásról), a Lila csík, fehér csík, Sajó László Öt és feles-krónikája immár száz oldalakra rúg, Kőrösi Zoltánt, Az utolsó meccs íróját nem volt helyes kihagyni az imént említett válogatottból, és így tovább. (Gazdag maga is sorolja az illusztris neveket, köztük természetesen Esterházy Pétert, Darvasi Lászlót, Tandori Dezsőt, Spiró Györgyöt). A focipróza külön epikai szegmensként is értelmezhető, saját játék-, szurkolói és kommentnyelvet tesz lehetővé, memória-gyakorlatokban labdázik legalább egy (de inkább másfél) évszázadnyi (sport)történelemmel, szabályokon és szabályváltozásokon, a futballipar, futballcirkusz átalakulásain keresztül (is) idősíkokat határol egy egymástól, s rendre eltöpreng „a pálya szélén” – „a pályán… hol is?” dilemmán.
Nem a fan, nem a „sima” drukker Gazdag megszólítottja, noha persze ő is, aki megmondja a tutit, szidja a bírót, rágja a szotyolát. E prototípust semmi okunk lebecsülni. Ám a könyv irodalmi értékeit és célirányait hívebben mutatja, hogy hagyomány-átadó, szenvedély-plántáló jellegű, bár szerzője fiatal. Ahogy Örkény István Vérrokonok című színművében minden szereplő a MÁV-ért él-hal, és mindenki vasutas, „mindenki Bokor”, a futballfüggő azt a glóbuszt jeleníti meg, ahol a futball a közös nyelv, a közös ügy, a függőségben is függetlenül a csapat- és játékos-szimpátiáktól. Két ifjú vérrokont többször is felléptet: kis unokahúgát, Fannit, és cseppnyi unokaöccsét, Andrást. Mindketten – épp iskolakezdő korban – már focisták szeretnének lenni.  A női nemet (a női labdarúgást) képbe hozó Fanni kötetszervező játékkedve a fontosabb. A Fanni-novellák egyike zárja a sort, külön hangsúlyt adva a fociszerető kislány szerepeltetésének. Aki még gól nélküli gyenge meccsen sem nagyon búsul neki, és a névnapjára kapott egy bokarögzítős sípcsontvédőt.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek