A sok nyelvre lefordított Tommy Wieringa két könyve az idei évtől Wekerle Szabolcsnak köszönhetően magyarul is olvasható. A Szép, fiatal feleségem című kisregényében a holland író nem titkoltan a férfiak szenvedéseit szerette volna ábrázolni. Bemutatni azt, hogy a tipikusan női problémának tekintett öregedés az erősebbnek hitt nemet is érinti. Egy interjúban elmondja, hogy az idős férfiak csak legyintenek a könyv középkorú főszereplőjének siránkozásait olvasva, viszont az író szerint negyven- vagy ötvenéves korukban ők is ugyanígy szenvedtek, csak éppen későbbi testi-lelki nyavalyáik felülírták korábbi nyomorúságukat. Az érvelésbe nehéz belekötni, mivel mindig a saját pillanatnyi problémáink tűnnek a legsúlyosabbnak.

Anyagi gondjai például ugyanúgy lehetnek egy középosztálybelinek, mint egy szegénynek, az idő múlását pedig nemcsak egy hetvenes öregember, hanem egy huszonnyolc éves fiatal is érezheti, aki mondjuk egy tízéves érettségi találkozóra készül. Főleg akkor, ha napjaink fiatalságkultusza az átlagosnál erősebben hat rá. Wieringa éppen erről az örök ifjúság iránti vágyról ír. Az öregedésnek igazi tétje pedig akkor van, ha az ember még egyáltalán nem öreg. „Aki most huszonöt, az nem tudja, mit akar, lázadni túl öreg, belenyugodni fiatal” – énekli a magyar fiatalok nagyvárosi szorongásainak prófétája, Szabó Benedek Kapuzárási piknik című lemezének Huszonöt című dalában. A könyv főszereplője persze valamivel idősebb az énekes-dalszerzőnél.

Az író a Holland Antillákon nőtt fel, és saját bevallása szerint erősebben hatott rá a latin-amerikai irodalom, mint az európai. A kisregény univerzális problémafelvetése viszont független a földrajzi helytől. És valamennyire az időtől is, bár a házasság és a gyerekvállalás kitolódása, valamint az örök fiatalság hajszolása speciálisan ezredfordulóssá teszi a történetet. Amely nagyrészt Hollandiában, azon belül is főleg Amszterdamban és Utrechtben játszódik, de hiába látunk szőke fríz családot és marokkói bevándorlókat, a helyszín lehetne akár Budapest vagy New York is. A főszereplő egy sikeres, negyvenes éveit taposó víruskutató, Edward Landauer, aki beleszeret a nála másfél évtizeddel fiatalabb, még mindig csak huszonéves lányba, Ruth Waltába.

A kapcsolat eleje mintaszerűen alakul: csónakázás a folyón, lassú szeretkezés a mohaágyon, esküvő a francia tengerparton, majd egy közös gyerek. Szinte minden tökéletes. Túl azon, hogy a munkájának élő, állatokon is kísérletező Edward és a liberális, vegetáriánus Ruth világnézete eltér egymástól, a fő konfliktusforrás a kettejük között fennálló tizenöt évnyi korkülönbség. Edward hiába reméli, hogy a fiatal, gyönyörű és okos nő mellett örökifjú maradhat, egyre frusztráltabbá válik. „Szomorú, de ez történt: a lány idősebb lett általa, ő pedig még öregebb lett a lány mellett”, mondja a narrátor, aki végig a férfi szemszögéből elemez.

Sem a feleség, sem a többi szereplő fejébe nem látunk tehát bele, de ahogy az ajánlás („a bajtársaimnak, vagy mi”) utal rá, itt kizárólag a férfi nézőpont a fontos. Wieringa nem a női lélek rejtelmeit szeretné megfejteni, hanem egy minden szempontból sikeres férfi tündöklését és bukását bemutatni. Ruth felbukkanása előtt kizárólag a komoly kapcsolat hiányzott Edward életéből, akinek emlékezetes kalandjai, dicsőséges hódításai azért így is akadtak bőven. Bár sokkal inkább komoly tudósnak, a vírusok fáradhatatlan kutatójának képzeljük el, mintsem nagy skalpvadásznak, mégiscsak „az első alkalmak gyűjtője”. És eleinte akármilyen idillinek tűnik kései házassága, ugyanúgy belefásul, ahogy munkájába is. Ideig-óráig leköti ugyan a feleségénél is fiatalabb asszisztensnővel, Marjoleinnel folytatott viszonya, illetve a víruskutatásban szerzett újabb érdemek, de lázas ifjúságát sem az új kaland, sem az új felfedezés nem hozza vissza.

Hiába árnyékolják be már a kapcsolat elejét is a korkülönbséggel járó apró bosszúságok, mint a fiatal a lány udvarlóinak és techno-buliba járó barátainak megjelenése, vagy a nála csak tíz évvel idősebb após rosszallása, az igazi probléma, vagyis az erő, a dominancia és a hatalom elvesztése csak évek múlva lesz szembetűnő. Valamiért úgy gondoljuk, a nők sokkal többet foglalkoznak a külsejükkel, jobban zavarják őket a pluszkilók és az évek, míg a férfiak pocakosan is jól érzik magukat, viszont rögtön padlóra küldi őket egy betegség vagy egy visszautasítás. Edward esetében a „férfi” és a „női” problémák együtt jelentkeznek, Ruth jelenléte naponta emlékezteti az életkorára, végül pedig eltávolodik családjától és kudarcot vall a munkájában is. Ahogy a bibliai Jób, ő is elveszít mindent.

Érdekes mellékszála a történetnek, hogy Ruth öccse, Friso Walta élete szintén totális csőd, és mielőtt maga is elindulna lefelé a lejtőn, Edward éppen sógorát hasonlítja az ószövetségi figurához. Wieringa amúgy is vonzódik a bibliai párhuzamokhoz, másik magyarul megjelent könyve, az Ezek az ő neveik például egy modern Exodus. A feszes tempójú, egy lendülettel elolvasható Szép, fiatal feleségem elsőre pofonegyszerűnek tűnhet, nem is feltétlenül taglóz le, mégis elgondolkodtat. Az idilli pillanatok giccse és pátosza, illetve a szenvedés földhözragadtsága közötti szakadékot áthidalja valamiféle irónia, bár ez nem mindig érzékelhető. A könyv nagyjából mértani közepén található, a nászéjszaka elé időzített egyetlen narratív kiszólása („És mi most itt hagyjuk őket”) pedig egyenesen felesleges, mivel amúgy sem az idősíkok közötti ugrálásban, sem a szerelmi jelenetekben és különféle testnedvekben nincs hiány.

A történet mégis izgalmasabb és összetettebb, mint amilyennek látszik: a kutató, miközben az emberiség javát szolgálja, egyre érzéketlenebb lesz, és nemcsak fiatalságáért, hanem szakmai hírnevéért is harcol, miközben felmerülnek az állatkísérletekkel és az emberi szenvedéssel kapcsolatos kérdések is. Érdemes elolvasni a Wieringával készült interjúkat, mert kiderül például, hogy ő maga is késztetést érzett felesége megcsalására, miközben az asszony várandós volt, és elárulja, hogy egy írókollégája, akinek Edwardhoz hasonlóan sokkal fiatalabb volt a felesége, egyetemi oktatóként egy még fiatalabb tanítványával jött össze. Az önéletrajzi olvasatot és a „lopott” történetek fontosságát tehát nehéz lenne megkérdőjelezni, ami pedig az üzenetet illeti, harmincéves „bajtársként” próbálom dekódolni: hiába tűnik pillanatnyilag jó ötletnek egy sokkal fiatalabb nőt feleségül venni, így biztosan nem szeretnék megöregedni.