Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ ÍRÓ BEHÓDOLÁSA

Michel Houellebecq: Behódolás
2015. jún. 16.
A véletlen is segített, hogy minden összekavarodjék: a regény a Charlie Hebdo-merénylet napján jelent meg, és sokan úgy vélték, az Európát fenyegető muszlim veszélyre akar figyelmeztetni, vagy éppen iszlamofób gúnyirat. De hát egészen másról van szó. RADNÓTI SÁNDOR ÍRÁSA.

2022-ben François Hollande második elnöki mandátuma lejár. A választás második fordulójában a széljobb Nemzeti Front elnöke, Marine Le Pen áll szemben a mérsékelt Muzulmán Testvériség vezetőjével, Mohammed ben Abbesszel, akit kényszerűségből a szocialisták is támogatnak. Győzelmével véget ér a halálos áldozatokat követelő anarchia; a muszlim szokások, kultúra, hit felvétele nem kényszer, hanem előnyökkel járó opció. Mindazonáltal egyre többen behódolnak – a regény főhőse is.

A főhős az Houellebecq-hősök végtelen szövetéből van kiszabva, ahol csak a minta módosul, az anyag sosem. Alapváltozata az Elemi részecskék féltestvér-párja, az autisztikus és a – főképp szexuálisan – frusztrált, a nagy tehetség (gyakran zseni) és a tehetségtelen. Közös a végtelen kedvetlenség, életuntság, magányosság, amelynek hátterében az öntetszelgő fogyasztói társadalom áll. Nemcsak életrajzi párhuzamok késztetik az olvasót arra a megfigyelésre, hogy e lemagasztaló és felgyalázó, narcisztikus és provokatív variációk mind valamiféle szellemi önarcképek. Goncourt-díjjal koszorúzott, s szerintem is legjobb regényében, A térkép és a területben (magyar címe – talán a széphangzás miatt – A térkép és a táj) a két főalak egyikét, a híres írót Michel Houellebecqnek hívják. (Igaz, a szerző nem tudván ellenállni annak, hogy kedvét lelje alakmása bomló és rothadó hullájában, belesző a történetbe egy ötlettelen és banális bűnügyi szálat, amivel aztán el is rontja az egészet.)

houelle

A Behódolás hőse, François a típus szélsőségei között foglal helyet. Az alapötlet, amely – ha hihetünk az írónak – előbb volt meg, mint az egész iszlám-szál, hogy az irodalomtörténész egyetemi tanár Huysmans-specialista, aki nagyigényű doktori disszertációjával az irodalmi dekadencia egyik vezető képviselőjéből katolikus hitvallóvá és oblátussá változó francia íróról (1848-1907) mintegy kimerítettnek tekinti élet-lehetőségeit. Néha ír egy-egy rövid cikket, tanít a Sorbonne Nouvelle-en, egy-két szemeszteres szexuális kapcsolatba kerül egy-egy diáklánnyal, akik rendszerint a nyári szünet után szakítanak vele, mert „megismertek valakit”. Utolsó szeretője, Myriam kivételesen valóban szereti, de ő sem tud áttörni az apátia és a kelletlenség falán, és a politikai fordulat hatására családjával – zsidók lévén nem érzik magukat biztonságban – Izraelbe emigrál. A gyöngéd levelek fogyatkoznak, s végül ő is megismer valakit. Mint az író más regényeiben, itt is meghalnak a főhős elvált szülei (ezúttal gyors egymásutánban), és itt is alig érinti ez érzelmileg.

A beépített Houellebecq-sémákkal szemben, amelyek írásait kétségtelenül gyorsan felismerhetővé teszik, az újdonság itt nyilvánvalóan az irodalmi előd megnevezése és konfrontálása a másfél századdal későbbi európai helyzettel. Houellebecq ideologikus író, szinte mindig tézis-regényeket ír, negatív utópiákat, azaz disztópiákat. Stilizálatlansága, vagyis az az igénye, hogy történetei a lehető legközelebb álljanak a realitáshoz, arra kényszeríti, hogy művileg, szinte bürokratikus szigorral vágjon el minden szálat – minden mellékszálat is –, ami véletlenül vagy atipikusan valamiféle boldogsághoz, megnyugváshoz, örömhöz, föllélegzéshez vezetne. Nemcsak főhősei karaktere, hanem ez a körülmény is magyarázza művei végtelen sivárságát, amelyet kevéssé ellensúlyoznak provokatív viccei, idioszinkráziáinak önkéntelen humora (például a hippi-mozgalommal szemben táplált irracionális gyűlölete), vagy pornografikus hajlandósága.

Az író ideológiája a szokásos: a felvilágosodás halottnak nyilvánítása, az egyéniség (s ezzel persze minden moralitás) értékének kétségbevonása, a szabadság azonosítása a fogyasztói szabadsággal, s mint ilyen, semmisnek tekintése, a humanizmus visszavétele, az európai modernitás megvetése. Számos interjújában nevezi magát comte-iánusnak, első sorban azért, mert Comte nyomán kétségbe vonja, hogy egy társadalom életben maradhat vallás nélkül. Ebben a könyvében a középkori európai civilizáció fölényéről esik szó, s hősünk egy dél-nyugat-francia híres zarándokhely Fekete Madonnája előtt ekképp elmélkedik: „A román kor embere nem volt tisztában az erkölcsi bíráskodásnak, az egyéni bíráskodásnak, magának az egyéniségnek a fogalmával sem, s én is éreztem, hogy az egyéniségem szép lassan feloldódik a rocamadouri Szűz előtti egyre hosszabbra nyúló ábrándozásaim során.”

Madonna
A rocamadouri fekete madonna

A középkori Európa azonban nem kínálhat megoldást a mai Európának. Később, Huysmans nyomában, egy kolostori látogatás sem vezet katolikus megtéréshez. François visszamegy Párizsba, ahonnan a zavargások elől elmenekült, s ahol a politikai rendszerváltásnak csak apró nyomait fedezi föl – elsősorban a nők öltözködésében. A politikai regény keveri a képzelt és a valóságos alakokat: a nagytehetségű és mérsékelt, fiktív Ben Abbes mellett a miniszterelnök valóban létező francia politikus, François Bayrou lesz. Az iszlamizálás tulajdonképpen csak három momentumban mutatkozik, és sehol sem erőszakosan. A hosszú távú birodalmi tervekben (a római impérium iszlám-alapú újraalkotásában, bevonva az észak-afrikai államokat is), a nők mindenféle előnyökkel való visszavezetésében a család és a háztartás világába, valamint az oktatásban. Ezért egyetemi regény a Behódolás. François nem taníthat tovább a Paris III-n, amely Iszlám Egyetem lett (szaud-arábiai pénzzel), de laikus egyetemek is maradtak, és bőkezű nyugdíj-ajánlatot kap.

Egyidejűleg elkezdődik megudvarlása, fölajánlják neki a Bibliothèque de la Pléiade-ban a (valóban még nem létező) Huysmans-kötet megszerkesztését, nagy anyagi előnyökkel és az egyetemre való visszatérés lehetőségével kecsegtetik, ha formálisan áttér az iszlám vallásra, s a Párizs-Sorbonne-Iszlám Egyetem új rektora, Rediger meghívja házába. Újabb irodalmi utalás: Jean Paulhan (1884-1968), a legendás Nouvelle Revue Française-szerkesztő magánpalotája ez, akinek titkos élettársa, Anne Desclos (1907-1998) írta Pauline Réage álnéven az O történetét, a híres Sade-utánzó pornográf regényt, amely a rektor számára a behódolás (vagy pontosabban az alávetettség) regénye. „Korábban senki sem fejezte ki ilyen nagy erővel azt az elképesztő, egyszerű gondolatot, hogy az emberi boldogság csúcsa a teljes behódolás. Ezt haboznék kifejteni a hittársaim előtt, félek, szentségtörésnek ítélnék, de véleményem szerint, amikor egy nő behódol egy férfinak, ahogy ez az O történetében is megjelenik, és amikor egy férfi behódol Istennek, ahogy az iszlám elképzeli, mindketten valami hasonló érzést élnek át.”

A nagy politikai karrier előtt álló Rediger a regény legérdekesebb, karizmatikus figurája, akinek a közvetítésével érzékeljük a meg nem jelenő államelnök karizmáját. Intellektuális pályája a szélsőjobboldali, antimodern, tradicionalista, a konzumtársadalmat és a materializmust halálos ellenségnek tekintő, katolikus gyökerű, iszlám- és Amerika-ellenes identitárius mozgalomtól vezet az iszlámig, és Houellebecq ábrázolásában ebből a katalógusból valóban csak az iszlám imperializmus kritikáját és a katolikus tradíciót kell kimetszeni, hogy ez megtörténhessék. Terjedelmes Paris Reviewinterjújában, amelyben a legrészletesebben kommentálja regényét, ezt mondja: „Azon a szinten, amelyet szokás szerint értékeknek nevezünk, a muszlimoknak több közös vonásuk van a szélsőjobbal, mint a baloldallal. Több a sarkalatos ellentét a muszlim és az ateista, mint a muszlim és a katolikus között.” Rediger doktori disszertációját Nietzsche hatásáról írja René Guénonra (1896-1951), a híres antimodern tradicionalista metafizikai elmélkedőre, aki katolikus, gnosztikus, okkultista, buddhista, taóista keresés után szufi misztikusként Abd al-Wahid Yahya sejk néven végezte be földi pályáját, s akinek munkásságára nálunk már Hamvas Béla fölhívta a figyelmet, s írásai a magyar nyelvterületen bőségesen megtalálhatók a Kvintesszencia, a Farkas Lőrinc Imre Kiadó és mások jóvoltából, no meg olyan kiadványok lapjain, mint az Axis Polaris, az Arkhé, a Hunnia, a Pannon Front, az Őshagyomány és a Sacrum Imperium.

Michel Houllebecque
Michel Houllebecq

Az antimodernizmus, ezoterika, újmetafizika, szinkretista vallási eszmék, szekularizmus-ellenesség, tradicionalista és új mitológiák végtelen szövevényéből az iszlám az erő révén emelkedik ki, amely kényszer nélkül késztet behódolásra, s mindenkinek kínál valamit: új hitet, a szabadság terhétől való megszabadulást (értve ezen a szerelmi választás szabadságát is), elrendezett életformát, többnejűséget. Funkciója hasonló, mint az Elemi részecskékben (és másutt is) a science fiction-biotechnikának. Az említett interjúból megtudjuk, hogy a regény eredetileg egy katolikus megtérés története lett volna, à la Huysmans. Tervezett címe is ez volt: La Conversion. De úgy látszik, a kirakós játékba jobban illett az iszlámnak való alávetés. „Könyvem a felvilágosodás hagyományozta filozófia megsemmisülését írja le, amely ma már senki számára sem jelent semmit, vagy csak nagyon kevés embernek. A katolicizmus ezzel ellentétben elég jól működik. Fenntartom, hogy a katolikusok és muszlimok közötti szövetség lehetséges. Láttuk már korábban is, megtörténhet most is.”

A menet közbeni váltás, amely ellentétben a regényről elterjedt közhiedelemmel, nem riogat az iszlám térnyerésével Európában, hanem egyfajta megoldásként kezeli azt, természetesen provokáció – Houellebecq legfőbb műfaja. Méghozzá kétfenekű provokáció. Houellebecqet eddigi művei és megnyilatkozásai nem éppen az iszlám barátjának mutatták. 2001-ben még egy interjúban az iszlámot a leghülyébb vallásnak nevezte. Ugyanebben az évben publikált Plateforme című regényében (magyarul A csúcson) ezt a nézetet több szereplő különbözőképpen indokolja, s a történet azzal kezdődik, hogy egy fiatal észak-afrikai megöli a főhős apját, s azzal fejeződik be, hogy egy iszlámista terrortámadás több száz ember közt szerelmét is elpusztítja. Érthető, ha a Behódolást nem olvasók, vagy figyelmetlenül olvasók ebbe az irányba sejtették a helyes értelmezést. Ám új álláspontja szerint az iszlám valójában a pusztulásra érett Európa ellen szerveződő fundamentalizmusok közül a legpotensebb, s győzelme ezért illeszkedik – ez a második provokáció – jobban a kirakós játékba. Ezért aztán az itt fölvázolt iszlám egyetlen ponton sem érintkezik az iszlám mai súlyos válságával, a muszlimokat másoknál még nagyobb számban pusztító teokratikus terrorizmussal. Másfelől föltehető a kérdés, hogy hova lettek Marine Le Pen hívei, mert azt a finomnak ábrázolt intellektuális belátást, amin Rediger professzor keresztülment, hogy ugyanis minden antimodern fundamentalizmus célja közös, csak nem követhették ilyen gyorsan a tömegek. A rasszizmus mintha kiveszett volna a társadalomból, az elnökválasztás eredményének varázsütésére. S ez nem a regényből kivezető kérdés, hanem esztétikai jelentősége van. Azzal, hogy az író ezt az elképzelt hatalmas változást leszűkítette a frivol akadémiai világra, lényegében maga gondoskodott arról, hogy valódi regény helyett pamfletet olvassunk, annak minden következményével, például jelentős szereplők útszélen felejtésével.

A pamflet tárgya az a gondolatkísérlet, amelyben a modern Európa utálata fölcserélhetővé tesz bármely hitet, amelynek elegendő eszköze van ahhoz, hogy kivezessen belőle. Ezzel azonban az író nemcsak ábrázolja a behódolást, hanem maga is behódol egy jelöletlen hatalomnak, amelyet egyedül az ereje tüntet ki. Ez nagyobb dekadencia, mint a szexuális szabadosság, a tömegturizmus, a televíziós sorozatok, a bevásárlóközpontok, az áruminta-katalógusok lapozgatása, a márkafetisizmus, Jeff Koons, Damien Hirst és az író egyéb kedvelt célpontjai.

Az új regényt is Tótfalusi Ágnes jeles fordításában olvashatja a magyar közönség, mint a megelőzőket, egyre gyorsabban követve az eredetit: Elemi részecskék (1998; 2001), A csúcson (2001; 2003), Egy sziget lehetősége (2005; 2006), A térkép és a táj (2010; 2011), plusz egy hosszabb elbeszélés, a Lanzarote (2000; 2013). A Behódolás – jócskán megelőzve az őszre várható angolszász fordítást – néhány hónappal a francia után jelent meg. Csak a pályakezdő regény hiányzik, A harci terület kiterjesztése (1994). Pintér József, a remek könyvtervező ütős borítóképet talált ki: Mona Lisa csadorban.
 

Elgondolkodtam: mit adhat ez a könyv a magyar olvasónak? (Lásd erről Friderikusz Sándor kitűnő beszélgetését Angyalosi Gergellyel.) A fülkeforradalomnak nevezett politikai változás erő-kultusza, politikai kereszténysége, életforma-elvárásai, rendpártisága, nemzeti öncélúsága, liberalizmus-gyűlölete és a „hanyatló” Erópa megvetése ismerős tapasztalattá tették a behódolást.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek