Mert bennem ismét ez a kérdés merül fel egy vasárnapi, ún. irodalmi városnéző séta közben. Noha lehet, nem is ez a fontos, hanem egyszerűen az ismeretterjesztés, hogy az ember új történeteket halljon, behatóbban ismerje meg azok életét, akik anno az iskolában csak órai anyagok voltak. És most nem lehet nem Nyáry Krisztiánra gondolni, aki ügyesen használta ki a rést, és kezdett kevésbé ismert történeteket mesélni a magyar irodalmi élet nagyjairól. Az már csak a ráadás, hogy (nyilván) voltak olyanok, akik hatására előkeresték az adott szerző műveit.

Valami ilyesmi jár a fejemben, miközben éppen nem késem le az indulást: szerencse, hogy a Pollack Mihály tér, a Rádió bejárata nem csak találkozópont, hanem az első helyszín is. Lassan három éve indulnak hasonló tematikus túrák az Imagine Budapest szervezésében, van sörtörténeti városnézés, titkos kerteket vagy éppen bűnügyi történetek helyszíneit bemutató séta. Az „Így laktatok Ti…”– a poétika terei nevet viselő séta viszont a Palotanegyedet járja körül, pontosabban íróink és költőink házait, kedvenc helyeit. Ha pedig valaki a saját társaságával akar sétálni, nincs akadálya, lehet zártkörű sétát is kérni – bár ami azt illeti, ennek elég kevés értelme van, mert persze le lehet szakadni, pár elejtett szót váltani egymással, de a végén mégis ott tartunk, hogy sem a túravezetőre, sem a partnerre nem tudunk eléggé figyelni.

Ha már túravezető: Stella Szonja vezeti a sétát, és egészen meglepő élvezettel teszi, azt látni, hogy tényleg arról beszél, ami érdekli, azonban néha túl messziről indul; elmeséli, mikor született Mikszáth Kálmán, amire lehet az mondani, hogy fontos, de Mikszáth és Mauks Ilona házassága, valamint a lakásuk kapcsán ez lényegtelen részlet. Miközben ott a másik véglet, hogy tulajdonképpen új információk nem hangzanak el, az ismert történeteket járjuk körül – amelyek kötődnek ugyan a Palotanegyedben található házakhoz, de annál jobban a nagy szerelmekhez, hogy például miként próbálták lebeszélni Jókai Mórt a Nagy Bellával kötendő frigyről. Ami érdekes is, de megint annál a kérdésnél járunk, hogy mit is várunk egy ilyen sétától. Mert aki csak egy kicsit is figyelt az irodalomórákon, tudja, hogy Szendrey Júlia bizony eldobta az özvegyi fátyolt, és Szabó Lőrinc a legkevésbé sem volt egy mintaférj. Ezeket meghallgatja újra, helyszíneket társít a nevekhez, és közben sétál – szó sincs róla: ha nem várunk mást, az „Így laktatok Ti…”– a poétika terei elnevezésű városnéző séta remek időtöltés.

Indulunk a már említett Rádió épületétől, ahol, mondjuk, elhangzanak érdekességek, ugyanis nem csak Ottlik Géza dolgozott itt – Huszonöt év magyar irodalma címmel készített műsort –, de megfordult az épületben a nyugatosok színe-java is. Stella Szonja arról mesél, hogy Kosztolányi Dezső számára igazi illúzióvesztés volt a rádió, hiszen egy fal felé kellett beszélnie, és hihetetlen volt, hogy mindezt hallja is valaki. Aztán előkerül az Örkény István fogalmazta mondat („Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, hazudtunk minden hullámhosszon.”), ami 1956. október 31-én hangzott el a Kossuth Rádióban – halk kacaj a séta résztvevői között.

A következő állomás a Bródy Sándor utca, és egy még ma is gyönyörű ház, benne a lakással, ahol egykoron Jókai és Laborfalvi Róza lakott. Már maga a kapcsolat is furcsán kezdődött, Jókai 1848. március 15-én a Nemzeti Színházban felrohant a színpadra, majd megcsókolta a színésznőt. Nem volt megállás, az író elvette a nőt, noha még Petőfi Sándor is próbálta lebeszélni a barátját. A sárga ház bejárata mellett egy emléktábla jelzi, itt dolgozott az, aki nemzedékeket nevelt az olvasásra.

És ha új információkkal nem is nagyon szolgál a séta, abból a szempontból mindenképpen hasznos, hogy rávilágít arra a kissé banális, de érdekes dologra, hogy ezek az írók és költők anno itt sétáltak, ahol mi, azokon a kapukon mentek be, amelyeken mi is.

Közben megy körbe egy mappa, amely tele van a sétához kapcsolódó személyek fotóival: hasznos gyűjtemény, a nyugatosok unalomig ismert portréi helyett elfeledett tablóképeket találni benne, meg hasznos információkat, hogy érdemes kisilabizálni, kiknek a képét tette a falára Babits Mihály. 

Jön még Bródy Sándor, Pilinszky János, Mikszáth Kálmán, és persze, hogy nem marad ki a két homo ludens, Kosztolányi és Karinthy. Olyannyira nem, hogy két fiatal színész segítségével megidézik a közös ökörködéseket, ahogyan szórakoztatták a budapesti lakosságot, de leginkább magukat. A túravezető mesél, miközben hirtelen megjelennek a színészek, akik sétálnak hátrafelé, ahogy Kosztolányi és Karinthy is tette. Ott van az ismert sárga nyakkendő, és hát egy nagy barátság helyes megidézése.

A séta végén megint előkerül Karinthy, és épp a legérdekesebb ház kapcsán, ugyanis a Reviczky utca 7-ben lakott, ami mellett viszont ott volt Babits lakása, az irodalmi élet központja. Enyhe túlzással azt lehet mondani, a nyugatosok nem egyszerűen egy lapba írtak: egy helyen is laktak. Ami persze, tényleg túlzás, Kosztolányi például egy kicsivel lejjebb, a Baross utca 4-ben lakott, ahol most az egyik lakó, nyilván gondolva a résztvevőkre, egy szellemes mondatot írt az ablakára, mintegy üzenetként Európa számára. Nem árulom el, mit, ha arra jár valaki, mindenképpen vessen rá egy pillantást. A két és fél órás séta itt ér véget, Stella Szonja még ajánlja, próbáljuk ki a Karinthy emlékére főzött kókuszos fagylaltot a szomszéd fagyizóban. Utóbbi pedig keretbe is foglalja a városnéző túrát: habkönnyű, nyári szórakozás ez. Talán még a kókuszos fagyi is jobban megfekszi a gyomrot.