Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A SZADISTA ISTEN ESETE A CENTRIFUGÁVAL

Jaco van Dormael: Legújabb testamentum / Cannes-i Filmfesztivál 2015
2015. máj. 20.
Belga vallásparódia nevettette meg a drámáktól megfáradt fesztiválozókat Cannes-ban, amelyben a kisstílűen szadista Úristen unalmában Brüsszelből cseszteti az emberiséget. Kicsivel több abszurddal és kevesebb komédiával ez a film még nagyobbat szólt volna. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

„DeathLeaks” – ezt a fantázianevet kapja a sajtóban az összes ember halála időpontjának kiszivárogtatása Jaco van Dormael új filmjében. Az általában alternatív világváltozatokkal játszadozó belga kultrendező most a Legújabb testamentumban – sok filozófussal egyetértésben – arra jut, hogy emberi létünk és sorsunk leginkább meghatározó eleme halálunk pillanatának rejtett mivolta. Az igazi, külső kötöttségektől és belső vágyaktól való szabadság garanciája az lenne, ha egyértelműen és biztosan tudnánk, mikor jön el a vég – függetlenül attól, hogy percekre vagy évtizedekre van maga a pillanat. Éppen ezért Isten apjára dühös lánya úgy próbálja az öreg emberek feletti hatalmát megtörni, hogy sms-ben mindenkinek elküldi a végzetes esemény pontos idejét.
Van Dormael tabudöntően szentségtörő filmjében a kopaszodó, elhanyagolt, erőszakos és frusztrált Isten egy brüsszeli tömbház vigasztalan lakásában él feleségével és lányával. Amint az a minden étkezésnél érintetlenül maradó terítékből is egyértelmű, a család csonka, hiszen a túlmozgásos JC (ahogy húga hívja) csak annyit ért el, hogy keresztre feszítették. A teljesen megkeseredett öreg a napjait dolgozószobájában számítógépe előtt tölti, ahol egyrészt azzal szórakozik, hogy különböző katasztrófákat (árvizeket, tűzvészeket, vonatszerencsétlenségeket) bocsát a világra, másrészt olyan törvényeket talál ki, mint hogy a lekváros kenyér mindig a megkent felével esik a földre, vagy hogy a másik sor mindig gyorsabban halad. 
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
Az autoriter és nőgyűlölő atya, illetve a fiú hírneve miatt Ea, Isten lánya háttérbe szorul, de történetünk kezdetén ezt megelégeli, és a halálinfók kiszivárogtatása után kiszökik az emberek közé a világba saját vallást alapítani, és ehhez apostolokat gyűjteni. A történet úgy halad előre, hogy egyrészt bemutatja az apostolok beszervezésének eseményeit, másrészt pedig ezekkel összefűzve, egyfajta párhuzamos vágásstruktúrát megvalósítva követi a kontrollt visszaszerezni igyekvő Istent és az otthon maradva végre felszabaduló Istenasszonyt. 
Az abszurd kiinduló helyzetből a rendező végül egyértelműen a komédia és a poénok fele mozdul el (nem kis mértékben a francia vígjáték klisészerű színészi hagyományait követő főszereplő, Benoît Poelvoorde alakítása miatt) ahelyett, hogy a szituációból adódó egzisztenciális kérdéseket is felvetné. Bár nyilvánvalóan ez a film népszerűségének és hatásának legfontosabb záloga, azért egyértelmű, hogy pont e felszínesség miatt fogy el a film közepétől kissé a lendület és az erő, hiszen a körülmények felvázolása után nehéz továbblépni. Talán jobb lett volna azt a vonalat erősíteni, melynek egyik legerősebb megnyilvánulása a mosógép, amelyet 40 fokra és 1200-as centrifugára állítva megnyílik az isteni lakás és a hétköznapi világ közötti folyosó. 
Ennek ellenére azért kell erről a filmről beszélni, mert iskolapéldája a féktelen fantázia megtermékenyítő erejének. Azáltal, hogy Van Dormaelnek és a stábjának minden egyes beállításhoz, szereplőhöz és helyszínhez ötletek milliói álltak rendelkezésre, pusztán a képek különböző, akár eldugott részleteinek a szemlélése is végtelenül szórakoztató. Ehhez tartozik a mozgókép teljesen szabad kezelése, abban az értelemben, hogy minden tétovázás nélkül szakadnak el az alkotók a valóság ábrázolásától, analóg és digitális eszközökkel módosítva a felvett képet. Mindez pedig arra utal, hogy valójában nem az öreg isten, nem is a lánya vagy a felesége, és végképp nem a keresztre feszített, hanem ők maguk az igazi urai ennek a világnak. Aminek azért, őrületüket látva, senki ne örüljön felhőtlenül.
A Legújabb testamentum a jólneveltség teljes hiánya és a pofátlan tabudöntés miatt jó eséllyel visszafogott kultfilm státuszra tehet szert nálunk is. A szórakoztatáshoz ugyanis nagyban hozzájárulnak olyan dolgok is, mint az, hogy a francia film nagyasszonya, Catherine Deneuve ezért a filmért még arra is hajlandó volt, hogy olyan nagypolgár-feleséget alakítson, aki unalmas férje helyett egy orángutánnal bútorozik össze. 
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek