Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NŐI TEKINTETEKBŐL MOZIT SZŐNI

Todd Haynes: Carol / Cannes-i Filmfesztivál 2015
2015. máj. 18.
Lélegzetelállító mívesség és kifinomultság keverékéből bódítóan magával ragadó élmény született Haynes egyszerre érzéki és intellektuális alkotásában. A Carol az idei Cannes első igazi gyöngyszeme, a filmtörténet újabb varázslatos pillanata. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.
A szexuális, nemi és faji megkülönböztetéssel kapcsolatos tabuk korszakának talán utolsó „önfeledt” évtizede volt Amerikában az ötvenes évek. Akkoriban a társadalmat uraló beidegződések még elég erősek voltak ahhoz, hogy alapvetően és magától értetődő természetességgel határozzák meg a hétköznapi rutinokat, de az első repedések már ahhoz elég láthatóak voltak, hogy botrányt okozzanak, és a megkérdőjelezés diskurzusai elindulhassanak. Talán ezért vonzódik annyira az amerikai film egyik legeredetibb figurája, Todd Haynes ehhez az időszakhoz, amelybe több történetét helyezte, és amelyben legutóbbi, Cannes-ban most bemutatott szenzációs filmje is játszódik. Bár Patricia Highsmith 1952-es regénye annak idején kifejezetten merésznek számított, a homoszexualitás és a női egyenjogúság kérdésének ilyetén felvetése manapság nyilván nem ezért érdekes.

A leszbikus viszonyai miatt válófélben lévő Carol (Cate Blanchett) a nála jóval fiatalabb, felnőtt életét éppen csak elkezdő Therese-zel (Rooney Mara) kezd ki, és indítja el a testi és szellemi felszabadulás útján. Az eladóként dolgozó lánnyal egy karácsonyi vásárlás alkalmával és egy valószínűleg nem véletlenül pulton felejtett bőrkesztyű révén ismerkedik meg. Innen egy lassan, gyönyörű aprólékossággal felépülő, ámbár rövid barátság és szerelem története bontakozik ki. Együttlétüket nem csupán a homoszexualitás minden formáját pszichés betegségként értő társadalmi előítéletek, hanem Carol házassága és a gyermeküket zsarolásként használó férj is nehezíti. Azonban ha csak ennyiről lenne szó, talán nem is írnánk erről a filmről.
A történet ugyanis Haynes számára valószínűleg azért lehetett érdekes, mert az ő értelmezésében a középpontban itt a kép, az imázs áll három értelemben is: a kép, amit megalkotunk, létrehozunk magunkról és magunkból, a kép, ami tükröződik, amit mások látnak rólunk, és a kép, amit a világról mi magunk – többé-kevésbé torzítva – felfogunk. A Carol legerősebb vizuális jellemzője, hogy kivétel nélkül minden egyes beállításában valahol felfedezhető vagy egy tükröződő felület (tükör, csillogó fémfelület), vagy egy üveg, amin keresztül látszik vagy lát a szereplő, vagy egy fotó (nem véletlenül Therese maga a fotózással kacérkodik). A különböző szerepeket viselő vagy próbálgató alakokat tehát állandóan (tükör)képek veszik körül, amelyek pont azt teszik lehetővé, hogy őket magukat konstruált látványként is értelmezzük, illetve hogy időnként ők is ekként lássák a világot. Bár ennek pszichoanalitikus vonatkozásai nyilvánvalóak, Haynes ezt nem tematizálja egyértelműen, csak állandóan jelenlévő környezetként teszi megkerülhetetlenné. Ráadásul ez a megoldás azért nem válik zavaróvá, mert igazából tökéletesen és észrevehetetlenül illeszkedik az ötvenes évek krómozott tárgyainak design világába, így a tárgyi világba simulva vonul végig a filmen a rendezői koncepció.
Jelenetek a filmből
Jelenetek a filmből
A Carol tehát nem a szellemi és szexuális értelemben vett női felszabadulásról szól csupán, hanem arról a vizualitásában elgondolt világról is, amely egyszerre környezete és kiváltója a film szereplői között zajló történetnek. Ennek érzékeltetésében a fent említett képi megoldás mellett elsősorban Blanchett alakítása játszik kulcsszerepet, akit nem csak a vágy és az érzelem, hanem egyfajta küldetéstudat is vezet, amit letaglózó árnyaltsággal jelenít meg a jelenségével kapcsolatos minden apró részlet. Nem kihívó, de a megszokottól mégis elütő ruhái, óvatos nyitottságot, finom magabiztosságot és környezete iránti állandó kérdést és talán fölényességet kifejező testtartása és gesztusai, valamint szűk szemei közül határozottan figyelő, alig provokatív tekintete együttesen hozzák létre azt a jelenést, jelenlétet, amely Therese-t (és persze bennünket) fokozatosan, de ellentmondást nem tűrően rabul ejt. Carol élethelyzetét tekintve nem felszabadult, „modern” nő, az ötvenes évek kliséjét megvalósítva háztartásbeliként él férje és gyereke mellett egy jómódú kertvárosban, azonban eme eszközök révén mindent megtesz azért, hogy egy másfajta képet hozzon létre magáról. Sőt a történet fordulatai során gyakran tűnik úgy, hogy bár időnként enged a közeg erőszakos hatásának, egyes döntéseket nem csak belső szükségletei, hanem a magáról kialakított képhez való ragaszkodás miatt hoz.
A képek forrása: Festival de Cannes
A képek forrása: Festival de Cannes
Bár minden kritika az amúgy tényleg parádés alakításokat emeli ki, valójában nem szokásos értelemben vett színész-filmről, jutalomjátékról van szó, hanem egy olyan tudatos alkotói koncepcióról, amit Cate Blanchett és Rooney Mara valóban csodálatosan valósít meg. Haynes rendezésében az a különleges, hogy miközben a szakma minden csínját-bínját a tökéletességig ismeri, nem tolakodik előtérbe, ebben az értelemben nem hordozza egy szerzői film időnként magamutogató, tipikus jellegzetességeit. Már a tény, hogy sokadjára adaptációt forgat, jól jelez egyfajta szerénységet, illetve azt, hogy számára nem pusztán saját belső gondolatainak vagy érzéseinek a feltétlen megjelenítése fontos, hanem az érdekli, hogy miként tükröződik a világ az arról születő szövegekben, képekben, műfajokban. Elég csak a legnagyobb sikerét hozó Távol a mennyországtól (2002) című alkotására gondolni, amelyben minden látványosan újraértelmező posztmodernizáló variálás és ironikus felhang nélkül idézi meg Douglas Sirk melodrámáinak világát. Éppen ezért a Carol sem pusztán e két nő világgal, önmagával és egymással való küzdelméről szól. Egyeseket talán zavarhat a történet néhány fordulatának és implikált tanulságának didaktikussága, azonban látni kell, hogy Haynes itt többek között arról próbál beszélni, hogy miként köti össze a nemi szerepekkel, női egyenjogúsággal kapcsolatos diskurzus a szexuális felszabadulást a szellemi szabadsággal és a szakmai karrier lehetőségével. 
Todd Haynes munkáinak komplexitása leginkább kivételes precizitásának köszönhető: a szereplők, a tárgyak beállítása és az ehhez igazított kompozíciók, kameramozgások és tekintetek olyan pontosan kiszámítottak, hogy hihetetlen hatékonysággal tudnak hatást kiváltani. E teljesítmény értékelésekor nem szabad kihagyni Edward Lachman operatőr nevét, akinek közreműködésével olyan varázslatos beállítások sorozata jött létre ebben a filmben, amelyekből mások egyért is ölni tudnának. A Carol minden pillanata nagybetűs moziként működik, és nem csak elgondolkodtat, hanem oly mértékben ragad magával, vonz be a bűvkörébe, hogy a végére, az utolsó másodpercekben egyszerűen elakad a lélegzetünk.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek