 Hamlet: László Zsolt |
A szereposztás – amely jóval a bemutató előtt tudható volt – pikantériája, hogy Hamletet László Zsolt, Gertrudot, az anyját Varga Mari, Claudiust, a mostohaapját a fiatal Lábodi Ádám játssza. Persze, nem az életkorok érdekesek, hanem a belőlük remélhető feszültség. A Hamletnek magának is van némi, indokolt várakozást keltő beltartalma, tekintve, hogy ezt a darabot nemigen szokás másért – például a repertoár „kiegyensúlyozásáért” – elővenni, hanem csak azért, mert a rendező valami nagyon fontosat akar mondani vele. Sokkal többször szoktuk egy rendező – vagy a főszerepet játszó színész – pályáján megtalálni az előadás helyét, mint a színházén.
Mindazonáltal napok múltával sem bírok rájönni, miért rendezte meg a darabot Szikora János.
Az előadás úgy kezdődik, hogy a ravatalozónak berendezett szobát villámgyorsan átalakítják „nászi” szobává. Majd fordul a forgó, és Hamlet (gyerek)szobáját látjuk, itt a mackó meg a labda, és a szomszéd szobából áthallik a heves szex zaja; ez már vélhetően jelenidő, nem Hamlet szülei keltik… Van még tengerhullámzás, szívdobogás.
És akkor László Zsolt belevág a „nagymonológba”: „lenni vagy nem lenni…”
 Claudius: Lábodi Ádám |
Kérdezem: annyira megviselte volna apja halála, hogy máris az öngyilkosság gondolatával játszik? Vagy máris sejti, amit tudni csak apja szellemétől fog majd: hogy gyilkosság történt, és neki kell megbosszulnia az apját? Ez utóbbit kizárhatjuk, legalábbis dramaturgiailag: Hamlet itt még nem tud semmit.
De akkor miért itt, ezen a hangsúlyos kezdő ponton hangzik el a monológ? Mert később „nem fért be”?
A monológ végére bejön Ophelia, és leheveredik az ágyra.
Kovács Yvette Alida jelmezei klasszikusból gyorsan modernre – vagyis öltönyre – váltanak, nyilván az új király új rezsimjéhez való igazodást jele ez.
A színpad közepén egy tejüveggel határolt fürdőszoba áll; mesélték, hogy Ophelia és Laertes első közös jelenetében a báty mossa a húga haját, aztán megborotválkozik – ezt ugyanis a nézőtér nagy részéről nem látni.
 Ophelia: Törőcsik Franciska |
A szellem megjelenik odafenn a hídon, aztán ott ül a gyerekszobában és labdázgat a kisfiú-Hamlettel. Cserhalmi György jelenlétének súlya nem tud az előadás részévé válni.
Gertrudról legalább pontosan tudni – elismerés Varga Máriának –, hogy miért ment hozzá a szeretőjéhez, Claudiushoz: pompás szexuális élmények reményében. De hogy Claudius miért vette el őt, vagyis miért akart király lenni, vagyis mit akar a hatalommal, az erős rejtély. Lábodi Ádám ezt ugyanis értelemszerűen csak a többiek – például a Poloniust játszó Hirtling István – szerepéhez képest tudhatná eljátszani, de Hirtling maga sem látszik tudni, hol az ő helye ebben a masinériában. Játssza a tekintélybe belemerevedett apát – ezen kívül tökfilkónak látszik a királyi pár szolgálatában. Claudius pedig láncdohányzással és whiskyzéssel jellemzi önmagát, de ebből nemigen tudhatjuk meg, mit akar például a gyilkolás révén ölébe pottyant hatalommal. A körülötte tornyosuló őrzővédőket könnyű dekódolni, csak azt nem, hogy miért vannak ott.
Ophelia hol lelkesen, hol kétségbeesetten dobol – Törőcsik Franciska megmutatja ugyan, hogy ez a lány lelkében dúló viharok jele, afféle elemelt önkifejezés; már csak az a valami kellene, amit önkifejez, hogy annak a rémes jelenetnek, amelyben az őrületét a borotválkozás mutatja, legyen valami értelme.
 Ophelia és Laertes: Törőcsik Franciska és Makranczi Zalán. Forrás: port.hu. Fotó: Dr. Toldy Miklós. |
Van két vagy három szép jelenet, amely ugyan semmi módon nem kötődik semmihez, de mégis pihentető nézni: az egyik Claudius imája, amikoris Lábodi Ádám nekünk háttal azt játssza el, hogy ez a fiatalember rádöbbent arra, hogy csak a bűne van, és már nem is lesz semmi más. A másik a sírásó-jelenetben Derzsi János magánszáma. És van egy harmadik is.
Rémes az általában színházi „papedlinek” számító egérfogó jelenet, amelyben tüllben-tollban ott statisztál a színház mozgás-szekciója, és mert azon töprengünk, mit is keresnek ott, hát észre sem vesszük, ami Hamlet (és a darab bármilyen lehetséges értelme) szerint a lényeg.
Agyba-főbe van koreografálva a végén a vívás is; szegény Makranczi Zalán, aki Laertest játssza, kénytelen leginkább a lépésekre ügyelni. És jut eszembe, nincs Fortinbras sem, nem jön a végén senki, illetve de igen: besétál az összes halott, állnak a fal mellett, és nézik a véget. Itt juthatna valami szerepféleség a Horatiót alakító Krisztik Csabának, de nem jut most sem, ahogy végig sem, szöveg is alig, ő sem tehet róla.
Viszont Gáspár Sándor az Első színész szerepében leül koszlott kis bőröndjére, és mintegy maga elé, elmondja csodásan a Hecuba-monológot. Zárt jelenetben erős színészi jelenlét, megértett szavak, értő mondás, kapunk valami nagyszerűt, és egy pillanatig felötlik, hogy milyen kár, hogy nincs körülötte egy Hamlet-előadás.