Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

TÚLSÓZVA

Bakfitty / k2 Színház – Stúdió K Színház
2015. ápr. 28.
Harminc-harmincöt esztendeje a magyar színház gyakran interpretált olyan drámaszövegeket, amelyekből „a sorok közül” kellett kihallani a jelentést. Manapság számos előadás az aktuális valóság unalomig ismételt szövegeivel, nyelvhasználatával él – és jó, ha van mögötte valami. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Vajon érdemes-e Friedrich Dürrenmatt A nagy Romulus című, 1957-es „történelmietlen történelmi komédiájában”, mely a parabola fikciója szerint a Nyugatrómai Birodalom húszéves belső, császári aknamunkával végbevitt, szándékos megbuktatásáról szól, folyton a birodalom pannóniai provinciáját emlegetni az adaptáció, a két részben játszott „sírásás”, a Bakfitty színpadán? (Egyáltalán: ütőképes cím ez a Bakfitty?) 
Nagypál Gábor
Nagypál Gábor
Érdemes-e a katasztrofális katonai vereség hírével holtfáradtan érkező hírnököt, Spurius Titus Mammát az író kifigurázta hivatali bürokratizmus útvesztőin kívül (csak pecsétes engedélyek birtokában, esetleg hetek múlva járulhat a cézár színe elé) azzal is fogadni: „örüljön, hogy vasárnap is nyitva tartunk”? Mi haszna – miközben szinte teljes egészében előadják a darabot (a színlapon meg sem nevezett Fáy Árpád elegánsan egyszerű fordításában) – egy zsák káromkodást zúdítani a négy felvonásba, b.meget b.meg hátán, külön jelenetben szállva síkra a káromkodás-stílus mellett (egyébként az egyik szereplő privát indoklása révén), és a császárt azon szóval ugyancsak illetni, amelyik g-vel kezdődik és eci-vel végződik? Hiszen ez a négy betű a nyelvi toplista élére ugrott Pannóniában, komolykodnak és viccelődnek vele unos-untalan, a legjelentékenyebb magyarhoni írók egyike épp a bemutató hetében értekezett a szó karrierjéről, általános iskolás tanulók pedig nyelvtanórán a kifejezés rokon értelmű szavait gyűjtik? S az aktualizálás e nemei mellett fontos-e két kamarás helyett négyszázhetvenhatot mondani (mivel ama birodalom i. sz. 476-ban bukott meg), s fontos-e egy halászbárka kétséges menekülést biztosító keresése helyett magánszámmal felérő „no, hallod-e, te halász?!”-kabaréjelenetet iktatni az előadásba?
Piti Emőke
Piti Emőke
A néző egy idő után azon kapja magát: a sok bemondás, betoldás fellazítja a színművet, felborítja egy különben tisztességesen kivitelezett és okosan elemzett, hatásos szcénákban nem szűkölködő premier arányait. Nem bizonyosan az agyonfűszerezés magyarázza, hogy a dürrenmatti példázat bakfittyesítése érdekében szövetkező két művészközösség, a játszóhelyet is adó Stúdió K, valamint a k2 Színház úgy megfeleződött, mint a kettőbe vágott tojás. A tojásszelő műveletet egy frappáns pillanatban Nagypál Gábor (StK) Romulusa követi el, karddal, hogy a szerény lakomát megossza tengődő birodalmának reménybeli leigázójával és császári élete mihamarabbi kioltójával, a hódító germán fejedelem Odoakerrel, akit Rózsa Krisztián (k2) játszik. Romulus alaposan túlsózza a maga fél tojását, hát átszór a sóból valamennyit Odoaker falatjára, és eszegetnek. 
Az önfelszámolás, a birodalom feletti ítélkezés vétkes (vagy moralista) különce és a hódítástól, öldökléstől idegenkedő barbár még úgy-ahogy egymásra talál a játékmódban. Talán mert szerepe szerint mindkettő szenvedélyes tyúktenyésztő, van közös nyelvük és tárgykörük a politikán kívül is. Rózsa Krisztián a saját belső ellenségétől (a Piti Emőke alakította, kislányos-fenyegetőn durca Theoderichtől – majdani gyilkosától, a jövendő nagy itáliai királyától) rettegve té- s továzik ide-oda a térben: ahelyett, hogy leszúrná ellenfelét, a kardját szeretné rátukmálni. 
Fábián Péter és Benkó Bence rendezése a kis jelenetek szervezésében erős (csak a nagy egészet nem fogja át), ez az „ölj már meg – eszemben sincs” huzavona is mulatságosan kitűnő. Elsősorban Nagypál Gábor érdeméből. Ő élteti az előadást, ha nem is mindvégig egyforma elánnal. Papucsában mórikált-koravénen elcsoszogja a figurát: egy most is életerős, fiatalos férfit sodor az élvezettel végzett pótcselekvések sokaságába. Kénytelen egyszerre siettetni és húzni az időt, mert a történelmi idő másképpen telik, mint ahogy ő kiokoskodta (vagy mintha nem is telne, vagy nem úgy telne). Hát igen, ráfér a megújulás arra a fél világnyi romra, ahol a nadrágviselet diadalmas divatbetörésének idején a legnagyobb férfiú, a császár ötpercenként kénytelen kibontani és újra maga köré tekerni, korcába tömöszkölni az idejétmúlt, csíkos, lötyögő, folyton lecsúszó szoknyaszerűséget, ruhatára alighanem egyetlen megmaradt jobb darabját. (De minek a nadrág szó – helytelen – hangsúlypróbája, öblögetése, az általános nadrág-megrökönyödés, ha azután az első megpillantott nadrágra ügyet sem vetnek? Igaz, ez a nadrág-dolog Dürrenmattnál sincs jól gombolva.)
Horváth Szabolcs, Spilák Lajos, Domokos Zsolt, Borsányi Dániel
Horváth Szabolcs, Spilák Lajos, Domokos Zsolt, Borsányi Dániel
Nagypál Gábor a cinikus roskatagság mögül nyomatékot képes adni a „lássuk, mire megyek egyedül” megtestesítőjének (az „Uramistent” és a „kettent” az 5. században még ki kell hagyni e szólásból). Szemében végig ott ég a kíváncsiság: miként megy végbe, környezetéből miféle hatásokat vált ki a tetőzéséhez érkezett, két évtizedes koncepció (mely azért nem csupán egy nagy históriai és társadalmi játék, mert például a saját családja is belepusztul). Nyakó Júlia egy tragédiai nőalak és egy mai háztartásbeli elegyét keveri ki királynői és kisszerű, az értelmiségi nő küllemét mímelő Juliaként. Igen szép, amikor búcsúzásul szinte szerelmetes érintések közepette beláttatják egymással, hogy a Romulus–Julia kapcsolat érzelmek nélküli érdekházasság volt. A Stúdió K-s, emeltebb groteszk jegyében Homonnai Katalin elbír a megnevezése szerint is pamfletesített belügyminiszterúrasszony „a mérleg nyelve” szerepével (ami nem könnyű, hiszen ez a szél-elfújhatná, nem belügyérnek termett Tullia Rotunda se mérleg, se a nyelve), Spilák Lajos pedig (Caesar Rupf, nagyiparos nadrággyáros) a tőle megszokott módon jeles magánszámként öltögeti a kétszeresen is érdekes nevű kapitalista mondandóját, ezúttal a varrógépkattogás ütemére. Az álmélkodás és káromkodás között jobbra-balra dőlő Lovas Dániel (Mamma) is a házigazda színház mezében képviseli az itteni alapstílust.
Homonnai Katalin
Homonnai Katalin
Pallagi Melitta (Rea), a nyafka császári nagylány, és eltaszított kedvese, az Aemilianusként fellépő, „nagy igazságok” kategorikus kimondására kényszerülő Viktor Balázs (s mellettük a Mares hadügyminisztert megformáló Sipos György) biztosítja a részleges átmenetet abba a másik fél tojásba, amelyben Domokos Zsolt (Achilles) a sárgája, Borsányi Dániel (Pyramus) a fehérje. Az abszurd drámák ismert clownpárosainak mintájára, de lecsitítottan nyomják aktualizált diskurzusukat. Már az Ószövetségben is pletykáló-bölcselgő komornyikok lettek volna (öltözékük utalhat ilyesmire is), és egy mai egyetemi klub publikuma ugyancsak megtapsolná kettejüket (a testüket övező pokrócszerűségekben a Szigeten is ki lehetne húzni egy-két éjszakát). A karikatúra-császár Romulus karikatúrájaként Horváth Szabolcs (Isauriai Zénó keletrómai császár), ez a nem is olyan rossz üzleti érzékű pojáca szintén másfajta, standuposabb színházi modernséget villant meg, mint ami Stúdió K-ék komótosabb alternativitásából árad.
Borsányi Dániel, Domokos Zsolt. Fotók: Hunyadi Margit. Forrás: PORT.hu
Borsányi Dániel, Domokos Zsolt. Fotók: Hunyadi Margit. Forrás: PORT.hu
Ötletszinten sülnek ki vagy zápulnak a törekvések. Pignitzky Ádám látványtervező díszlete dexion-salgós iratraktára az impériumnak – túl steril papírkötegekkel –, melyben a császári háló és fogadószoba is el kell férjen, hátsó kijárata viszont nyaktiló alakban nyílik egy ormótlan lépcsőzetbe. A jelmezek vagy remekül egyediek, vagy kölcsönzőből is kitelnének (az Uncle Sam-öltözékű Rupfé aligha, hiszen nadrágja alól kilóg az USA-lóláb: cipőjét az Amerikai Egyesült Államok zászlaja ihlette). A Kautzky-Dallos Máté dramaturg és a Fábián–Benkó rendeződuó által kieszelt játék összességében korántsem lötyög a színészeken, az igencsak hosszú első részt is ki lehet bírni a finoman (testes mécsesekkel, ironikus halotti pompával világított) második kedvéért (fény: Fodor Gergely). Elviselhető, hogy a büfében sem tojásos, sem más szendvics nem kapható, ám azért a lepusztult campaniai villa maradványait odahagyva, a kies Ráday utcára lépve eltöprenghetünk: mire is ment ki ez a kissé túlnyújtott, túlspilázott egész, azon kívül, hogy a világbirodalmak, impériumok, személyre szabott országok, uralmak meg szoktak bukni, vagy így, vagy úgy, vagy előbb, vagy utóbb.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek