Szőcs Artur színész, rendező
2015.03.26.

Az alábbi interjú azelőtt készült, hogy Miskolc polgármestere azonnali hatállyal fölmentette a színház igazgatóját, Kiss Csabát. Szőcs Artur a színház művészeti tanácsának is a tagja, ezért egy kérdés-válasz erejéig utólag kiegészítettük a beszélgetést. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Az elmúlt években a színházi szerepek mellett egyre hangsúlyosabb lett számodra a rendezés. Tavaly Miskolcon hat darabot állítottál színpadra. Hogyan fér meg a rendező a színésszel?

A tanítónőben Lovas Rozival és Marcz Fruzsinával
A tanítónőben Lovas Rozival és Marcz Fruzsinával

Szőcs Artur: Megférnek egymás mellett. Az egyetem elvégzése után a Vígszínházba szerződtem, azóta játszom a mostani szerepeimet. Ezzel párhuzamosan végeztem el a Színház- és Filmművészeti Egyetem rendezői szakát (2007-2011). Miskolcon már az első évadunkban játszottam az Úri muriban, és Bródy Sándor A tanítónő című darabjában az Ifjú Nagyot. Fontos edzésben maradnom ahhoz, hogy színpadra tudjak menni. Nem akarom elveszíteni azt az érzést, hogy biztonságban megyek be. Így is, mikor havonta csak egyszer-kétszer játszom, már érzek ilyet. Kell a kontroll, jobb a másik oldalról is dolgozni. Már a színészet tanulása közben éreztem, hogy rendezni is akarok.

R: Sok műfajban játszol, ez jellemzi a rendezéseidet is. Prózai és zenés darabokat egyaránt színre viszel, most éppen operát rendezel. Ez a sokszínűség még az útkeresésa vagy egyfajta teljességre való törekvés?

SzA: Azt remélem ettől, hogy kialakul az én utam s a teljességet adja. Volt valamikor az életemben egy pillanat, amelyik eldöntötte azt, hogy merek sokszínű dolgokat kipróbálni. Még egyetemre jártam, amikor Szegeden a Valahol Európában című zenés előadásban a főszerepet játszottam. Ott, ötezer ember előtt, az egyik dalom alatt valamit megéreztem. Szólt alattam egy nagyzenekar, szárnyaltam a zenével rengeteg ember előtt. Ezt a pluszt nem tudtam volna máshol megtalálni. Ezzel a nyitottsággal indulok bátran minden irányba, és mindegyiktől kapok valami hasonló pici szikrát, amitől nyilván össze tudom gyúrni a gondolataimat, magamat. A nyitottságom többek között ehhez az élményhez köthető. Meg ahhoz, hogy zenés-színész osztályba jártam, majd utána prózákat rendeztem. Sokat kísérleteztem ezzel, főleg a vizsgaelőadásaimban. Később a Vígszínházban volt lehetőségem a Period című előadást rendezni, amit Deres Péterrel és a társulattal írtunk. A színpad hátsó részén egy kisebb közönségnek kísérletezhettünk. Abban a munkában nagyon érdekelt, hogy annyi olyan filmet látunk, amelyben zenei aláfestés van, ami nagyon felerősít bizonyos helyzeteket. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan lehet mindezt zene nélkül is elérni. Nagyon sokat tanultam ebből az előadásból.

R: Két Verdi-operát, a Luisa Millert és a Rigolettót is megrendezted. Verdi, az apa-lány kapcsolatok, a hatalom, az erőszak kérdése izgatott?

A Rigoletto színpadképe
A Rigoletto színpadképe

SzA: Verdi nagyon fontos számomra. Talán őt hallgattam a legtöbbet. Közel áll hozzám. És a kaland, az operához való viszonyom izgatott. Egyetemistaként a Marton László rendezte Varázsfuvolában asszisztensként dolgoztam Fischer Ádámmal, és fantasztikus énekesekkel. Bár már korábban is sokat jártam operába, itt fertőződtem meg rendezőként a műfajjal. Ott akkor kicsiben ki is próbálhattam, dolgozhattam az énekesekkel, így később bátrabban tudtam az operához nyúlni.

R: Bátorság kell az operarendezéshez? Nagyobb, mint egy prózai előadáshoz?

SzA: Részemről mindenképpen. De felkészületlenül biztos nem ugrottam volna bele. Tudatosan jelentkeztem asszisztensnek az operába, mert tudtam, később találkozni, foglalkozni akarok vele. Így könnyebb volt igent mondani a rendezésre, mert korábban már kipróbálhattam magam. Nagyon tisztelem a műfajt, de nem félek tőle. Az opera az a műfaj, amelyre kívülről rajongóként tudok tekinteni. A próza soha nem tud annyira elragadni, mint amikor operát rendezek. Elvarázsol, elvisz a zene, olykor azon kapom magam, hogy átváltoztam rajongóvá, s nem a munkám végzem. Ilyen szempontból bátorság kell hozzá.

R: A felkérések mellett főleg olyan rendezéseid vannak, amiket te választottál. Mitől válik egy darab fontossá? Melyek azok a kérdések, amelyeket fel kell tenni akár magadnak, akár a nézőknek?

Jelenet A hideg gyermek című előadásból
Jelenet A hideg gyermek című előadásból. Forrás: Miskolci Nemzeti Színház. Fotó: Éder Vera.

SzA: Szerencsésnek érzem magam, mivel két-három rendezésemet leszámítva a darabokat magam választottam. Az egyetem alatt nagyon sok olyan művet olvastam, elemeztem tanáraimmal, amelyeket úgy pakoltam el hosszú távra, hogy tudtam, valamikor majd elő akarom venni azokat. És vannak szerencsés találkozásaim. Ilyen volt Ibsen Rosmersholmja. Elolvastam, feszített, de éreztem, még a kérdéseket sem tudom feltenni. Az izgatott, miért nem értem, sokat foglalkoztam vele. Ebben az időben jártam Párizsban, ahol a Pompidou-ban egy Munch életmű-kiállításon megláttam tőle Rosmersholmról készült képeit. Annyira izgatta Munchot Ibsen drámája, hogy megfestette a darab képeit. A hátizsákomban voltak a jegyzeteim a Rosmerholmról. Már nem volt kérdés, hogy megrendezem. Ahogy megtaláltam a színészeket hozzá Miskolcon, elkezdtük a munkát. És olykor egy színész alkata, karaktere hív életre egy előadást.

R: Kiss Csabának, amikor színházigazgató lett Miskolcon, fontos volt, hogy lelkes, invenciózus fiatalokkal friss színházat hozzon létre. Mit adott az indulás első két éve? Miért vonzó ott dolgozni?

SzA: Legfőképpen a csapat volt vonzó. Az indulásunk előtt másfél évig dolgoztunk azon, hogy milyen legyen majd a színház. Szinte minden héten találkoztunk, közösen gondolkodtunk róla. Ez a másfél év, az a szellemiség, amit tapasztaltam, volt döntő a számomra. Az is kiderült, olyan szerzőket vehetek elő, olyan előadásokat rendezhetek, olyanokban játszhatok, amelyekre Budapesten nem lett volna lehetőségem. Miskolcon négy nagy játszóhely van, rengeteg lehetőség a kísérletezésre. A társulatot is mi válogattuk össze. Ez nagyon vonzó volt.

R: Az interjú elkészülése után vált ismertté, hogy Miskolc önkormányzata azonnali hatállyal menesztette a színház igazgatóját, Kiss Csabát. A másnap kiadott közleményben, melyet többekkel együtt te is aláírtál, bár elismeritek az elmúlt három év sikerét, mégis azt fogalmaztátok meg, hogy egyetértetek a közgyűlés döntésével. Miért döntött így a közgyűlés? Miért értettetek egyet a döntésével?

SZA: Remélem, az idő minket igazol, hiszen úgy tűnik, bizalmat kaptunk ujra. Mi, vagyis a művészeti tanács miért értettünk egyet? Ez kicsit kérdésben a válasz. Újra van „mi”, és újra dolgozunk; maradtunk öten, akik nem gondoljuk, hogy kiürültünk volna a munkánk és a működésünk tekintetében. Ami engem illet, egyetlen példát emelnék ki, hiszen a helyzet elemzése egy újabb beszélgetést igényelne. Akkoriban végeztem az egyetemen, amikor alakultunk. Több színész és rendező kollégával, akikkel korábban együtt dolgoztam, komoly, felelős döntés alapján indultunk a Miskolci Nemzeti Színházba. Együtt tettünk meg mindent azért, hogy úgy működjünk, ahogyan az elmúlt három évben történt! Ilyen tehetségű, hozzáállású színészekről, rendezőkről azt állítani, hogy természetes, hogy „jönnek-mennek”, átgondolatlan és nem igaz. Nem természetes. Az ilyen helyzetekért leszünk a jövőben „mi” a felelősek!

R: Érezhető váltást adott az elmúlt három évad a Miskolci Nemzeti Színháznak? Érzékelhető volt a nézettségben, a nézők összetételében, hogy egy új szellemiségű színház bontakozik ki?

A Valahol Európában főszerepében Szegeden. Forrás: port.hu
A Valahol Európában főszerepében Szegeden. Forrás: port.hu

SzA: Biztos vagyok abban, hogy történt váltás. Sok új nézőt nyertünk magunknak, akik addig nem jöttek be a színházba. És biztosan sokakat veszítettünk is. Természetes folyamat. Az életem úgy hozta, hogy nagyon sok helyen játszhattam, rendezhettem. Zalaegerszegen, Komáromban, Pécsett, Szegeden, Kaposváron. Miskolc a legnyitottabb a nézők szempontjából. Több helyen kísérleteztem elég szélsőségesen a rendezéseimben. Miskolcon Mayenburg A hideg gyermek darabjának főpróbahetén azt gondoltam, egy előadást fog megérni a rendezésem. Kitagadnak. Lebecsültem a miskolci közönséget, nem lehetett jegyet kapni az előadásra.

R: Miskolc „messze” van egy pesti rendező fejében?

SzA: Az élményeim alapján gondoltam így. Amikor itt-ott kipróbáltam egy-egy előadást és megkaptam a közönség negatív kritikáját. Pedig a Mayenburghoz képest kedves előadások voltak. Összehasonlításképpen mondom, hogy nyitottabbak. De ne felejtsük, Miskolcon volt egy nagy időszak, egy aranykor! A közönség rajtuk is nevelődött. Annak a generációnak a gyerekei járnak most a színházba.

R: Áprilisban lesz a bemutatója a Duda Éva Társulattal megrendezett Lear-előadásodnak. Újabb elmozdulás, kísérlet. Szöveg nélküli, mozgásra épülő előadás.

SzA: Ehhez is bátorság kellett, amiben Miskolc megerősített. A Lear királlyal felvételiztem, sokat foglalkoztam vele. Évek óta érlelődik. Nem a mozgás miatt kísérlet. Csúszósabb terepet választottam. Elővettem a televízió archív Lear-előadásait. Fantasztikus előadásokat láttam, az egyik legjobb, amit 1981-ben Major Tamással vitték színre Miskolcon. Próbálok úgy összekeverni szövegfoszlányokat ezektől a nagy orgánumoktól, Majortól, Básti Lajostól, hogy a monológok, szövegrészletek zeneként működjenek. Kísérlet arra, hogy mozoghatunk-e úgy szövegfoszlányokra, hogy az ne legyen didaktikus. Még a próbafolyamat elején tartunk, kísérletezünk, nem tudom, milyen lesz.

R: A Lear király is a hatalomról szól. Mennyiben erősíti a választásaidat az a környezet, ahol szűk a színházak terepe is? Ahol éppen most kényszerült feloszlania több társulatnak.

SzA: A politika érdekel a legkevésbé. Ebbe kapaszkodni, aktualizálni lenne a legkönnyebb. Kikerülni nem akarom. A tragikus sorsok érdekelnek. Érdekel, hogy egy ennyire fontos drámát hogyan lehet elmesélni.

R: Színészként milyen rendezőkkel szeretsz dolgozni?

SzA: Azokkal, akik úgy engednek engem egy szabad úton, hogy észre sem veszem, hogy vezetve vagyok.

R: Te is ilyen rendező vagy?

SzA: Ez a legfontosabb, meg az, hogy megértessem a koncepciómat. A rendezés nagy része még a próbafolyamat előtt elkezdődik. Nagyon nagy munka jól megértetni, mit akarok. De jó kaland. Nem tudom összehasonlítani a színészetet és a rendezést. Egészen más a kettő.
Szerző: Marton Éva