És nyilván lesz belőle folytatás, ahogy az évad végén már be is jelentették: érkezik a második. De ez így mégsem az igazi. Mert az első rész után azt lehetett hinni, valami teljesen új jelent meg a tévében, ami szinte az összes műfaj legjobb tulajdonságát egyesíti magában. Egyszerre jogi dráma, krimi és coming of age történet. Egyszerre van meg benne az átívelő szál, miközben minden rész egy-egy önálló ügyet jár körül. Akkor mégis mi a probléma?

Semmiképpen sem a szüzsé, amelynek kapcsán eszébe juthat az embernek a Petrocelli, de akár a Tudom, mit tettél tavaly nyáron nevezetű, nem túl elmés tinihorror is. A forgatókönyvíróknak már azért jár a piros pont, hogy tulajdonképpen nem fő- és mellékszereplőkkel dolgoznak, nincs valódi központi karakter. Persze, a sorozatot Viola Davis nevével fémjelzik, de ő pont annyiszor jelenik meg, mint bármelyik diákja. Ugyanis mind a tizenöt rész az ügyvéd-tanár Annalise Keating és gyakornoki csapata körül forog. A nő azt az ajánlatot teszi, hogy a legjobb hallgatóit – a kurzus neve nemes egyszerűséggel How to Get Away with Murder – kiválasztja, majd ingyen dolgoztatja ügy-védi irodájában. Hogy a diákok ezt mennyire nem rabszolgamunkaként fogják fel, mutatja, hogyan tülekednek az állásért. Így jön létre egy ötfős társaság, akik köré a cselekmény szerveződik. Utóbbi pedig, nem meglepő módon, oda fut ki, hogy élesben kell kipróbálniuk, milyen megúszni egy gyil-kosságot, mert bizony elkövetői lesznek egynek. Addig is azonban mindent át- meg átsző a bűn, kezdetben csak a tárgyalóteremben, majd a fiatalok magánéletében, jelezve ezzel, hogy a hedonista, dekadens egyetemi lét a bűnbe torkollik.

Az évad elején még tökéletesek az arányok: van egy éppen aktuális ügy, miközben idősíkváltásos módszerrel mutatják meg, mi történik a gyilkosság éjjelén. Pontosabban a gyilkosságok éjjelén, mert a How to Get Away with Murder sorra hozakodik elő a múlt szörnyű tetteivel, így téve magát egy bűn és bűnhődés történetté, ahol a törvény keze előbb-utóbb lecsap. Vagy éppen nem, mert a sorozat világa látszólag idilli (süt a nap, a fiatalok, amikor nem gyilkolnak, élvezik a munkát), de a szereplők inkább a kiskapukat keresik, kompromittálják a bírót, hamis tanúzásra buzdítanak, mert ahogy Annalise Keating mondja; a lényeg, hogy felmentsék az ügyfeled.

Más sorozatoknál általában nem szokott gond lenni, de azt hiszem, a How to Get Away with Murdernek nem tett jót a több mint két hónapos téli szünet. Decemberben egy viszonylag kiszámít-ható cliffhangerrel zárult az évad első fele, ám a visszatérés már közel sem volt felhőtlen. Egyre gyakoribbá váltak a hihetetlen fordulatok, amelyek felborították az addigi abszolút racionális szem-léletet. A tizenegyedik epizódra eljutottunk oda, hogy olyan karaktereket írnak bele a történetbe, akik semmilyen formában nem viszik előre a cselekményt, ellenben időhúzásnak tökéletesek. De amíg egy ideig megfelelően kezelték a gyakornoki csapat magánéletét, az évad végére itt is sikerült túlzásokba esni, az ember csak néz, mekkora ostobaságokat sikerül kitalálni – az egyik gyakornok, Michaela vőlegényéről kiderül, hogy meleg. Erről beszélnek öt percig, majd visszatérnek oda, ahonnan elindultak. Csak semmi nem történt.

Valami hasonló zajlik minden szinten, mintha a forgatókönyvírók is érezték volna, hogy amíg kez-detben ígéretes volt a központi gyilkosság (és egyébként az évad végére ki is derül, ki a tettes) rejté-lye, addig ez nagyjából a tizedik részre érdektelenné válik. Mert az egész nem akkora horderejű mint volt például a Monk, a flúgos nyomozó esetében. És ez igaz az éppen aktuális ügyekre is, amelyek mindig egy jogi probléma köré csoportosulnak. Hogy, mondjuk, hogyan lehet vádalkut kötni. Egyszer így, másszor úgy, mondhatnánk, hiszen bőven találkozni kiválóan megírt esetekkel, de ott vannak a kevésbé sikerültek is, amikor a fordulat egyáltalán nem tűnik fordulatnak.

Azonban már most látszik, hogy több évadra készülnek, és nem véletlenül utalgatnak a szereplők előéletére. De amíg a fiatalok csak tapogatóznak, játékuk könnyen feledhető, addig Viola Davis mély, széles amplitúdókkal operáló alakítsa néha egészen bámulatos. Látjuk, miként viseli magán az álarcot, hiteti el, hogy ő a kemény ügyvéd, akit nem lehet megingatni elhatározásában.

Ennek ellenére azt gondolom, a karakterét később folyamatosan szorítják háttérbe, teret engedve a fiataloknak. Ez látszott az évadzáróban, ami szintén elég unalmasra sikeredett, noha egy évadzáró kapcsán nem ezt várná az ember. Mindenesetre nehéz erre a sorozatra haragudni, mert volt honnan süllyednie. Most meg van hová fejlődnie.