Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A ZENE DZSUNGELÉBEN

Mozart in the Jungle
2015. febr. 22.
Pár éve még el sem lehetett volna képzelni, hogy valaha egy klasszikus zenei komédia fog futni a tévében. Pedig a Mozart in the Jungle műfaji meghatározása ez. A szereplők hivatásos zenészek, közben meg pontosan olyan gyarlók, mint bárki más. GERA MÁRTON KRITIKÁJA.
Malcolm McDowell
Malcolm McDowell
A különlegesebbnél különlegesebb témájú szériák megjelenésében nagy szerepet játszott a televízió liberalizálódása: feltűntek új szereplők a piacon (Amazon, Hulu, Netflix), akik a tartalomkölcsönzés után meglátták a bizniszt a tartalomgyártásban, megmentettek sorozatokat (The Killing), vagy éppenséggel kellő pénzből hoztak létre új szériákat – ilyen többek között a Hemlock Grove, az Orange is the New Black és a House of Cards. Elérkezett a sorozatnézés új formája, egy-egy évad egyszerre került fel az internetre, a fizető néző (és hát a letöltő) már darálhatta is az epizódokat.
Hogy mennyi újat lehet még mutatni, arra remek példa az Amazon-féle modell; a gyártó ugyanis megrendelte néhány sorozat pilotját, amit mindenki megnézhetett, majd abszolút demokratikus alapon megkérdezték a nézőket, miből szeretnének egy teljes évadot. Így került képernyőre a Mozart in the Jungle, ami már témáját tekintve is különleges, mert a zenei komédia ugyan ismert műfaj – elég csak a legutóbbi próbálkozásra, a Galavantre gondolni –, azonban itt klasszikus zenei komédiáról van szó, amire felkapja a néző a fejét. Értsük a műfajt úgy, hogy a szereplők egy filharmonikus zenekar tagjai, a cselekmény pedig az ő mindennapjaikból fakad.

Azt hihetnénk, hogy az első évad mind a tíz része arról szól, hogy szaftos pletykákról anekdotáznak a színfalak mögött, miközben elhangzik a Radetzky-induló, szóval nevetünk, vigadunk, de semmi több. Ezzel szemben a forgatókönyvírók tehetségét bizonyítja, mennyire sokrétű, értelmezési lehetőségek tárházát kínáló szériát tettek le az asztalra. Mert az vitathatatlan, hogy a Mozart in the Jungle követi a Futottak még által kitaposott utat, és megmutatja a csillogás, a művészet árnyoldalát, a titkos alkukat, a szereposztó díványt. Ám ez csak a kezdet, hiszen képes továbblépni a puszta frázisokon, és lesz belőle karriertörténet, mialatt végig megmarad valamiféle intelligens szappanoperának, ahol a dialógusok nem olyanok, mintha kisiskolások beszélgetnének.
A Mozart in the Jungle egyszerre kezel több cselekményszálat, azonban a történet főhőse mégiscsak Hailey, a fiatal oboista, aki mintha egyszerre lenne rendkívül tehetséges, és közben ezt a tehetséget kibontakoztatni képtelen. Rögtön a sorozat elején bekerül a New Yorki-i Filharmonikus Zenekarba, és persze, hogy képtelen hiba nélkül eljátszani a versenyművet, leejti a fúvókát, majd nagyokat káromkodik. Holott amikor egyedül van, gyönyörűen szól minden, jönnek a tanítványok, akik szívesebben bámulják a lány dekoltázsát, mint a kottát. Az ilyen jeleneteknél mutatkozik meg, mennyire visszafogott dikció terén a sorozat, és inkább képekkel dolgozik; a rajtakapott tanonc szemérmesen bámul, majd mintha semmi sem történt volna, folytatja a játékot. Lola Kirke Haileyként valódi reveláció, a fiatal színésznő megjeleníti a tehetséget elfedő kisebbségi komplexust, az örök megfelelni vágyást. Ahogy félelemmel teli mosolyra fakad, abban ott a nagyvárosi nő, aki szeretné magát megmutatni.
Gael García Bernal
Gael García Bernal
De a dolog nem fekete-fehér, mert a lány folyton őrlődik két világ között, ott a férfi, akivel jó lenne együtt lenni, csak gyakorolni is kellene valamikor. És a sorozat iróniával, humorral ugyan, de leleplezi a művészt, és kimondja, sorsa általában a magány, hiába próbálja palástolni. Menekülhet a szexhez, ahogy Cynthia (Saffron Burrows) teszi, vagy a droghoz, a lényeg attól még ugyanaz.
Ezt hivatott alátámasztani a másik főszál, Rodrigo (Gael García Bernal elementáris alakítása) története. Az új karmesternek megvan mindene, élhetné az aranyifjak életét, ellenben keresi a művészet naivitását, aminek egykor birtokosa volt. Meglepetésünkre még arra is van idő, hogy a hetedik részbe egy szürrealista jelenetet helyezzenek, benne a hófehér lóval mint a tiszta művészet szimbólumával. Ez azonban már nem tiszta művészet, ahogy az a sorozat alapjául szolgáló regényben is el-hangzik (Blair Tindall: Mozart in the Jungle: Sex, Drugs, and Classical Music).
Gond is akad azért, mert a felénél kissé leül a cselekmény, és mintha szándékosan húznák, hogy meglegyen az a bizonyos tíz rész. Elhangzik egy párbeszéd, aminek látszólag semmi értelme nincs, és az epizód végén kiderül, hogy valóban nincs értelme, nem mozdította előre a történetet (ilyen Hailey és a szélhámos Marlon kapcsolata).
A Mozart in the Jungle nagyszerűsége mégis abban áll, hogy klasszikus értelemben nem tekinti magát sem drámának, sem vígjátéknak. Kellő lazasággal kezeli a cselekményt, és közben képes elszakadni az ismert fordulatoktól, a főszereplőnő nem jön össze a főszereplő férfival, ja és a lakótársak sem vesznek össze egymással. Úgy tűnik, a dolog működik: készül a második évad.
 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek