Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

LEVONTA HÁT A KONZEKVENCIÁT

Bertolt Brecht – Paul Dessau: Kurázsi mama és gyermekei / Katona József Színház
2015. febr. 2.
A cím macskakörmök közé kívánkozna. Idézet. Zsámbéki Gábor kíméletlen pontossággal olvasta a kíméletlen Brechtet, és a drámaszöveg kátéjához szinte maradéktalanul konzekvens, egyben szuverén előadást hozott létre. TARJÁN TAMÁS KRITIKÁJA.
Fullajtár Andrea, Keresztes Tamás
Fullajtár Andrea, Keresztes Tamás
Nevezetes korai versében, az I. világháborúhoz kapcsolódó Legenda a halott katonáról négysoros szakaszai közül a legelsőben írta Bertolt Brecht: „S mert harc dúlt négy tavaszon át, / s a béke még jelt sem adott, / levonta hát a konzekvenciát, / és így lett hősi halott” (Eörsi István invenciózus és eltökélten formakövető fordítása. A költeménynek, Kurt Weill zenéjével, később a szerző drámaírói munkásságához is köze lett). 
A harmincéves háború (1618–1648) kulisszái közé helyezett Kurázsi mama és gyermekei főszereplője, sokszor négy tavaszon, nyáron, őszön, télen vonszoltatva és vonszolva Európa-szerte árucikkel, élelmiszerrel, itallal megrakott kocsiját, épp az ellenkező következtetésre jut: a háború nem rossz, mert kereskedésre és haszonszerzésre nyújt lehetőséget, ellentétben a kiismerhetetlen, tespedt békével. Egyet kell csupán kiügyeskedni: nem válni sem hősi, sem semmilyen halottá. Élni, túlélni. Ennek a konzekvenciának engedelmeskedve önmagát úgy-ahogy át is menti a háborús poklokon. Csak a három gyermeke, ők vesznek oda, együtt a pusztuló milliókkal. A talán egy árnyalattal jobb sorsra is érdemes asszony, Anna Fierling tévesztett kurázsija, a kificamodott erkölcs, mely aligha csupán a háború embertelensége miatt sérült, életeket követel.
Fekete Ernő
Fekete Ernő
Mivel az ekhós szekér színházcímer is, a vándorszínészet legerősebb jelképeinek egyike, természetesnek hat, hogy a kezdés előtti percekben a Katona színészei járva-kelve koncentrálnak, skáláznak, szerepükhöz-szerepeikhez épp idomuló, feszültségüket sem rejtő színjátékosokként viselkednek. A későbbiek felől nézve el is túlozzák a felkészülést, mert civil énjük nem így s nem ilyen intenzitással bukik majd elő, egyszer-egyszer kiszólva, kilépve, kiülve a figurá(k)ból (az éppen feladat nélküli közreműködők a többieket szemlélve vagy fellépésükre várva telepszenek meg a kulisszák mentén, a zenészi szolgálatokat is ellátók csöndesen fregoliznak tennivalóik között. 
A zene ugyan Paul Dessau copyrightja, de a két zenei vezető, Sáry László és Dargay Marcell alaposan hozzámunkálta a rendezés kopárabb muzikalitásához). Elek Ferenc dühödik be a legjobban egy énekelni való miatt (amelyet azután nem énekel el). Ki is lávázza a mérgét, hiszen az este folyamán mint lavírozgató, kvietált tábori pap, álruhába bújt joviális lelkész halk, puha, óvatoskodó humanistással próbálja egyszerre adni meg Istennek, ami Istené, a háborúnak, ami a háborúé, s magamagának, ami – úgy hiszi – őt megilletné. Kurázsi mama ekhós szekerének közszemlére tett kicsinyített mása erős szimbolikájú előjelzés, de a nagyobb majd szinte feleslegessé teszi az aprócskát, lévén maga is (noha feltűnően steril, terebélyes) makett. 
Pálos Hanna, Fullajtár Andrea, Mészáros Béla
Pálos Hanna, Fullajtár Andrea, Mészáros Béla
Antal Csaba formailag és funkcionálisan minimalizált, mégis tértelítő kitűnő díszletét főként a mindig másképp terülő, ránduló, alakuló – anyagszerűségüket hangsúlyozó – ponyvák uralják. A szekéren is domináns a ponyva, valóságos kiállítási és hirdetési felület. Például nem árt zászlókat kirakni-cserélni: mikor melyik, épp felülkerekedő vagy kötelezővé parancsolt vallás nevében célszerűbb, biztonságosabb áruba bocsátani a portékákat? Hiszen a harmincéves háború eleinte és időnként vallásháborúnak álcázta magát, holott bizonyára az első összeurópai hatalmi harc, az első kontinentális világháború volt. Amikor leszaggatják az ekhó sátorát a szekérről, csak a jármű csontváza marad: a halottá lett munkaeszköz, a kocsitetem kísértetiesen görbülő hófehér bordái.
Zsámbéki Gábor színpadán a tárgyak antropomorfizálódnak, az alakok tárgyiasulnak. Ez is egy lehetséges megfelelés a brechti színháznak, az elidegenítés effektusának. Arccal bír árválkodásában Yvette Pottier féltett piros cipője (gazdáját Kiss Eszter játssza, az emelkedő csillagú hadikurva önsajnálatot felváltó növekvő pökhendiségénél is markánsabban domborítva ki a fiók-Kurázsi tanulékonyságát), Pipás Péter pipája olykor előkerülve szerelmi regényeket mesél el küllemével, Péter, a szakács viszont lehetne Sapkás Péter is. A ruházatokban a militánsságot kerülő, ugyanakkor viselőiket felvértező remek jelmezek tervezője, Szakács Györgyi olyan kackiás fejfedőt adott Fekete Ernőre, amely alól a színész az önvédelmi blazírtság replikáit és félmosolyait eregetheti. Nem jellemes férfi ez a szakács, kiderül a végére önzésének rációjából – Zsámbékinál mégis mindenkiben megbújik egy csipetnyi tisztesség, jóság, félszegség, vagy legalább annyi pirinyó nevetségesség, mint amennyit a nem olcsón árult, meg nem kopasztva megkopasztott műkappan lógat a vájdlingba magából, illetve amennyit Török Marcell jól sikerült ironikus hadvezérszobor-videói vonnak a háttérbe.
Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból
Zsámbéki alkotó módon tolmácsolja Brecht pacifizmusnál vagy moralizálásnál sokkal keményebb kritikai álláspontját. Nem csupán az életnek (élésnek), a túlélésnek is lehet minősége (ha nyílik mód passzív rezisztenciára, obstrukcióra, a szolidaritás partizánakcióira, az energia-átmentő derű tüntetéseire) – de nem erőszak, cinizmus, részvétlenség, csalárdság árán. Kurázsit, a nagy vesztes nagy túlélőt panoptikumnál élénkebb figuratár övezi. A „további szerepekben” (jobbára zenészként is) tevékenykedő színészeket sem lehet pusztán a „csapatszellemért” méltatni. Bodnár Erika fátyolos türelmű hosszas kivárása, míg térhez jut (és akkor a legkevésbé sem fátyolos: karcos), Keresztes Tamás alak-anekdotizmust is megengedő idegi vibrálása, Lengyel Ferenc mindig a legjobbkor meg is nyomott gólemes darabossága, a Takátsy Péter martalócai mögé képzelhető tanáros-diákos értelmiségi régmúlt, Rajkai Zoltán tudják-mi-a-dörgés reflexeikben megszeppenő fickói, Tasnádi Bence néha indokolatlanul elfulladó szavú dühödtjei és tétovái mind úgy részek egymásból, hogy repeszek egy felrobbant kor egy-két nemzedéknyi, elsüllyedő populációjából. A minden variációban konzekvens gesztikus kifejezésmód és a szöveg (a Nemes Nagy Ágnes-fordítás) pontos, teljes megértetésére törekvő dikció olykor már egy-egy epizód elején, hangütésében láttatja a menetét és a végét is. Ez nem untat, nem lankaszt: koncentrálja a figyelmet.
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu
Kurázsi gyermekei közül – emeli ki a rendezői figuravezetés – a kisebb fiú, Stüsszi (Dankó István alakítja a se a saját szándék érvényesítésére, se a mintakövetésre nem elég bátor legényt, a háború szorgoskodó-fontoskodó ipari tanulóját) és a nagyobb fiú, Eilif (Mészáros Béla izomember langalétája a háború bambán öndicsérő jó tanulójaként bukik meg) egyként nem ér fel a negatív formátumosság azon fokára, amelyen anyjuk áll. Néma lánya, Kattrin azonban egyéni megpróbáltatásait és veszteségeit a csak részben megfontolt heroikus lázadás, közösségerkölcs drámai magasába lendíti. Pálos Hanna némafilmes koordinálású mimikája, a sorsviselő arckifejezés ékes (és túlzó?) bizonysága annak, hogy Zsámbéki nem „eszköztelen” játékot kért színészeitől. A szerelékes színházi mennyezet vasrúddal történő zengetése (az álmában az ellenségtől fenyegetett város lakóinak önfeláldozóan bátor riasztása) és a lelőtt lány cirkuszponyva-háztetőn való holt alászánkázása az előadás legemlékezetesebb jeleneteinek egyike.
A kulcsjelenetek nagy hányadát természetesen Fullajtár Andrea Kurázsija katalizálja. Így Fekete Ernővel közös koldulási-bekéredzkedési esengésük, jövőcsődjük fényfosztottan festői közelképét, a Kiss Eszter Yvette-jével, Elek Ferenc papjával folytatott adok-kapok dialógusokat. Fullajtárnak a szerepben nincs életkora (életkor? élet? kor? egy harmincéves háborúban?). Nő, asszony, anya, ember; mama. Kurázsi. Mutter. Mutter Courage. Mitologizálódó tragédiai alak, ha nem lenne szentség- és elidegenítéstörés ilyesmit állítani Brecht-darabról szólva, s ha nem mutatkozna időnként a közönséggel való szemkontaktus-összebeszéde. A befelé sűrűsödés képességének érzékeltetése a hősnő leglényegesebb vonása. A vétkes – és újabb vétkeket provokáló – tűrés, elfogadás aszálya. A személyes túlélés érdekében. Pedig e túlélés-filozófia másokról is gondoskodni szeretett volna. A gyermekekről meg a szekér közelébe kerültekről. Fullajtár Andrea alig észrevehető, fokozódó testi megtöretése: ahogyan minden csapás után csavar, szorít egyet magán, magában, ahogy kissé előre dőlő teste elnyeli fájdalmát és könnyeit, a tekintete az izzását, s megy tovább a maga útján, rontja tovább a rosszat: mai, facsarodó mobil szobor, a fel nem menthető emberi esendőség, a mértéken túli, túlélésre játszó kivárás formátumos rom-emlékjele.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek