Miklauzic Bence nagyjátékfilmjei mindennapos konfliktusokból indulnak ki, ahol az elhivatott kisember veszi fel a harcot a mindent behálózó, embertelen vállalatok és intézmények ellen. Az Ébrenjárók három hőse az áramszolgáltató, a rendőrség és a reklámipar ellen küzd, A zöld sárkány gyermekeiben az ingatlanközvetítő cég áll szemben a kínai piac raktárába beköltözött Wuval. A Parkolóban pedig egy parkolóőr méri össze az erejét egy szállítmányozó vállalat igazgatójával. 

Elmondható az is, hogy mind a három filmben témává válik az otthon és az otthontalanság, a messzire utazás vágya és ezek a látszólagos ellentétek vagy egy lakókocsiban (Ébrenjárók, Parkoló) vagy a raktár folyamatosan cserélődő dobozaiból épített bútorokban (A zöld sárkány gyermekei) oldódnak fel. És persze közös pont Lengyel Ferenc is, aki ezúttal a forgatókönyv fejlesztésében is részt vett.

Az új filmben Lengyel egy hallgatag, Légiósnak becézett férfit alakít, aki egy üres telken kialakított parkolóban dolgozik őrként. Hősünk látszólag megtalálta a harmóniát egyszerű életében: a tér közepén álló lakókocsiban lakik, a szomszédos gyrososnál mosakszik, és minden reggel megnézi a szomszédban álló magas épület ablakin megcsillanó napfelkeltét. Az elhanyagolt városi közeg válik egyfajta természetes édenné. Társasága a gyrososban dolgozó török, egy szórakozott öreg és egy visszajáró taxis. 

Az idill akkor szakad meg, amikor egyik nap begurul a parkolóba egy aranyszínű Ford Mustang. Gazdája, Imre (Szervét Tibor) egy célorientált, emberi oldalát vesztett felsővezető, aki hozzászokott, hogy környezetét a siker érdekében a legteljesebb kontroll alatt tartja. Így érthető módon teljesen elfogadhatatlan számára, hogy a Légiós óriási összegek ellenében sem hajlandó odaadni számára a parkoló egyetlen fedett helyét. Imre nem adja fel, mindennap visszajár autójával, miközben teljes jogi és gazdasági arzenálját felvonultatja a Légióssal szemben, szép lassan ellene fordítva az egész környéket. A látszólagos abszurd helyzet pillanatok alatt drámába fordul: egyrészt az egyetemesség felé mutató, valóságtól elemelt gesztusok túlburjánzása, másrészt a két férfi fokozatosan feltárt jelleme és indítékai komolyra fordítják a dolgot. Az ügybe belekerül egy rendszeresen Légiósnál parkoló család is: a parkolóőr vonzódását a családanyához Imre hamarosan kihasználja.

Lengyel Ferencnek jól áll a higgadt, macsó karakter. A Légiós egyszerű boldogságra vágyik és bőségesen megelégszik azzal, amit az élet megadott neki. Legfontosabb tárgyait, a gitárt, a laptopot és a kivetítőt, amivel esténként az üres plakáttartóra vetít, egy-egy ügyfele felejtette a parkolójában. Mint hasonló hősöknek, pár szabálya van csupán, amit azonban tűzön-vízen keresztül betart: például a szomszédos házon élő galambokat nem bánthatja senki, a jó ügyfelek zöld karácsonyfa alakú légfrissítőt, a rosszak pirosat kapnak. Szervét Tibor karaktere a Légiós teljes ellentéte: a győzelmen kívül számára semmi sem szent, mélyen belül megkeseredett figurája életidegenné vált. Ugyanaz az az elvált, öltönyös típus, akit az Ébrenjárók és A zöld sárkány gyermekeiben is láttunk. 

Míg azonban ott a szereplők még képesek voltak fejlődni és felszabadulni, sőt a film pozitív hősei lettek, a Parkolóban Imre látszólag már teljesen menthetetlen. Emberi kapcsolatai megszűntek, szexuális potenciálját a magányosan birtokolt Mustang helyettesíti. Gyermekkorában ez az autó volt a legerősebb lap az autóskártyák között és az, hogy felnőttkorában már birtokolja, mindenhatóságának tárgyi bizonyítéka. A Légiós a kocsival a legfontosabbat, az erejét veszi semmibe, cserébe Imre a parkoló szabályainak megtagadásával a természet törvényei ellen támad és az önzőségében mindent felborító ember metaforájává válik. Somody Kálmán szórakozott öregje, Rába Roland mint ügyvéd, valamint a Pokorny Lia és Rajkai Zoltán által alakított házaspár pedig tisztességesen végigasszisztálja a párbajt. 

A két kultúra ellentéte a terekben is megjelenik: a Légiós dzsungel benyomását keltő, omladozó, foltos színű külső parkolója ellentétben áll Imre letisztult, egyszínű, fehér szobabelsőivel. A tereket tovább hangsúlyozzák a Miklauzic Márton, a rendező testvére által felvett kocsizó kameramozgások, a film során fokozatosan bemutatott, újabb és újabb beállításokban feltáruló helyszínek, valamint a fent és lent szimbolikus különbsége. Szépek azok a képi megoldások is, ami az apró parkoló részleteit elemi erővel ruházzák fel: így lesz például a fedett parkolóhelyet védő pár gumiabroncs áthatolhatatlan fal vagy a lakókocsi belseje igazi kincsesbánya.

A tartalmi és képi didaktikusság azonban megfojtja azt a bájt, ami A zöld sárkány gyermekeiben még megvolt. Túl sokszor látjuk az ablakon megcsillanó napfelkeltét, túl szájbarágós a galamb fészkére támadó macska párhuzama a főszereplőkkel, különösen, amikor még egy, a saját helyét őrző madár története is el lesz mesélve a film egy hangsúlyos pontján. A szereplőknek egyrészt realisztikus, mélyen analizálható konkrét jellemeknek kell lenniük, másrészt két világszemlélet nyers szimbólumainak is, ez pedig kiüti egymást, nem működik, és folyamatos ingadozáshoz vezet a mélyebb pillanatok és a felszínesség között. Nem segítenek a gyakran B kategóriás filmekbe illő dialógusok sem. Különösen a csattanósnak szánt, de olcsó végszavak és az utánuk még hosszan kitartott beállítások húzzák le az összbenyomást.

Összességében Miklauzic harmadik filmje tehát továbbra is felvonultatja a már megismert rendezői tematikát, picit keserűbbre véve azt, azonban egy-két jó ötleten és emlékezetes alakításon kívül itt nagyjából meg is áll. Talán egyszeri elhajlás, talán kimerült a téma. A következő filmmel már jó lenne továbbgurulni.