Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

AZ IDŐUTAZÁS MEGKEZDŐDÖTT

Műcsarnok: Képpraxisok
2015. jan. 15.
A Műcsarnokkal kapcsolatosan legtöbbször arról esik szó, ki állít(hat) ki benne – vagy éppen ki nem –, továbbá ennek okairól. Egy megvalósult kiállítás esetében arra is érdemes koncentrálni, milyen maga a tárlat. SIMON BETTINA ÍRÁSA.
Hegedűs 2 László: AJÖVŐAJELENREHULLVAHULLAMÚLTBA
Hegedűs 2 László: AJÖVŐAJELENREHULLVAHULLAMÚLTBA
Képpraxisok címmel megnyílt az első kiállítás a Szegő-féle Műcsarnokban. Szegő György koncepciója a fotó és a képzőművészet ambivalens kapcsolatához nyúl vissza, a tárlat a műfajok közötti határátlépéseken keresztül a képzőművészet különböző eredményeit kívánja feltérképezni. A tárlaton bemutatott művészek egyéni utakon járnak – mondja Szegő. A koncepció szerint a három művész három kiállítása egymástól független, de a gondolatiság közös. A szereposztás a következőképpen alakul: a kiállításon Váli Dezső a festő, Hegedűs 2 László a grafikus, és Lévay Jenő pedig virtuális szobrásznak nevezi magát, fénymásológéppel és videóval készíti jelentős munkáit. A Képpraxisok tehát nem egyetlen nagyobb, hanem három önálló, egymással párhuzamosan megvalósult kiállítás, és három kurátor munkáját dicséri: Kondor-Szilágyi Mária (Lévay Jenő: Váltótér), Készman József (Hegedűs 2 László: 2KETTŐ) és Rockenbauer Zoltán (Váli Dezső: [deske.hu]).
A Szegő György művészeti vezetése alatt megrendezett első kiállítás nem a legszerencsésebb körülmények között született meg. Megkérdezésemre Szegő elmondta, hogy egy finn művész által lemondott program helyett valósult meg. Ettől függetlenül a kiállításokat önmagukban megőrizve egyesítő tárlat koncepciója a három katalógussal soknak bizonyult. Ennek az első jele az, hogy nem lehet egyértelműen bejárni a terepet, pedig már régóta ismerjük a Műcsarnokot. A kiállítás logikája szerint a kiállításokat sorban egymás után kéne megnézni, de ez a gyakorlatban nem igazán működik. El lehetett volna kerülni azt a technikai problémát, hogy az egyszeri kiállításlátogató, végigsétálva Hegedűs 2 László kiállításán, csak valamelyik másik kiállítás végén keresztül tudjon továbbhaladni.
Lévay Jenő: Tömegszerencse
Lévay Jenő: Tömegszerencse
A 2KETTŐ a bejárattal szemben kezdődik és a Műcsarnok terének központi részén, az apszisban ér véget. H2L munkái közül azok tetszenek a legjobban, amelyek régi fényképeket hasznosítanak újra, családi és nyaraláson készült felvételeket fogalmaznak át. Az egyik sorozat egy Balaton-parti lejáró mindennapjairól szól a csúcsszezon idején: úszógumik, nagymama a vízben, a lépcső mellett tangapapucsok és egy fiatal lányon csíktanga. A Menyasszony-sorozaton ugyanazon megsárgult, fekete-fehér fotónak a parafrázisaival találkozunk – a motívumok közül nem marad el a koponya. A kiállítás legelején szerepel a kislányszoborról szóló sorozat – ezt lehet látni a legtöbbször a Képpraxisok reklámfelületein. Az első teremből az apszis felé tekintve egy nagyobb installáció részeként ember nagyságú baba látszik. Itt kellene véget érnie a tárlatnak, tehát egy teremmel korábban, mint azt a kiállítás rendezői gondolták.  A következő, vagyis utolsó teremben több csalódás is ér: az apszisban kották sorakoznak (Bartók vonósnégyes), amin hangyák masíroznak, továbbá a művész ars poéticája is olvasható – nem jövök rá, miért (részlet belőle: „Munkáim olyan belső hanggal vannak feltöltve, ami a szemlélőben hangulattá válik.”). A H2L-tárlat utolsó alkotása egy diptichon, ami szépen visszautal a nyitóképre: a hóban babalenyomatok ugyanarról a formáról, az egyiken mégis egy porcelánputtó rajzolódik ki, a másiknak meg női bikinialsója van. Ugyanazon forma egészen más regiszterekben szólal meg és szépen sorban felidéződnek H2L lepattogzott képfelületei, a női portrékkal operáló munkák és a foltokban olvadó hóban játszó dalmatás kép.
Váli Dezső: Műteremtotál, plakáthoz
Váli Dezső: Műteremtotál, plakáthoz
Ezen a ponton tényleg véget ér Hegedűs 2 László kiállítása, mégis bizonytalan vagyok, merre induljak tovább: az egyik irányban fehér függöny, a másik oldalon pedig fekete. A feketét választom, ami mögül komolyzene hallatszik, ezért arra gondolok, talán köze van Hegedűs kottáihoz. Tévedek, ugyanis itt ér véget Lévay Jenő tárlata a Liszt-transcliption című videómunkájával. Egyik képzőművészeti projektjéről kapta a Váltótér címet a kiállítás. A Váltótér Alapítvány célja a kilencvenes évek közepén az volt, hogy a Dunai Függőkötélpálya évtizedek óta magára hagyott esztergomi épületét hasznosítsa. A kiállítás kulcsfogalma a rétegződés, ami leginkább a fénymásoló-asztalon készült munkáinál érvényesül: a fekete kalapos nőről készült fénymásolaton eredeti helyéről a kalap és az alak elmozdul, Lévay mozgatással rajzol vele a fénymásoló-asztalon. Tömegszerencse című fotómontázs-sorozatában olyan tájakat szemléz, amelyeket birtokába vett az enyészet, vagy birkanyáj lepett el – kifordítja sarkaiból az elhagyatott raktárépületeket és szántóföldeket. A kiállítás első részében a Miskolci Egyetem páternoszterében lezajlott kilencvenes évekbeli performanszot idézi meg: a páternoszter előtti terített asztaloknál esznek-isznak a meghívott vendégek, Lévay pedig ez idő alatt a fel-le mozgó páternoszterben készíti képeit. A páternoszter alkalmas motívumnak tűnik nemcsak a Váltótéren belül, hanem a többi kiállítás közötti közvetett kapcsolat megteremtéséhez.
Fotók: Műcsarnok
Fotók: Műcsarnok
A [deske.hu] Váli Dezső festői munkáságát és dokumentációs gyakorlatát is tematizálja – az életmű egésze megtalálható a mester honlapján, és emellett egy asztali körfűrész is szerepel a tárlaton, amellyel Váli önrevíziót gyakorolva megsemmisíti munkáit. A tárlat a szakrális absztrakció jegyében indul – Keresztút, Az angyali üdvözlet –, majd a zsidó temetők és a műteremképek garmadája következik. A konzekvencia hiánya fel-feltűnik és majdhogynem zavaró: több teremnyi zsidótemetős festmény között szerepel az Utolsó zsidó temető képem (1986), azonban nem ez az utolsó temetős kép, hanem még továbbiak követik és nemcsak az adott falon, hanem a következő teremben is – ráadásul ezek korábbi évre datáltak. Az egymás mellett sorakozó vagy ikonosztázszerűen egymás feletti sorokba rendezett műtermes képek meditatív hatást keltenek – nagy kár, hogy a sötétszürkére festett fal elvonja a figyelmet az egymás melletti festmények közti finom rezgésekről. A megvilágítás az egyik blokkban nem jól sikerül: az elválasztófal pont árnyékot vet egy sötétebb színvilágú képre, amit három világos kép fog közre – az ilyen figyelmetlenségek akár ki is olthatják a Váli-kiállítás rendezőelvét.
A téma reprezentatív bemutatásához szerintem jobban illene a nagyobb csoportos kiállítás formája, például egy olyan tematikus tárlat, amely a kortárs hazai szcéna szereplői közül minél többen szerepeltetne. A három kiválasztott alkotó, Váli Dezső, Lévay Jenő és Hegedűs 2 László kísérletei inkább a nyolcvanas-kilencvenes években voltak átütő erejűek.  Dacára annak, hogy a Képpraxisok termeiben nemcsak a húsz-harminc évvel ezelőtti munkák, akciók dokumentációi láthatók, hanem az utóbbi években készült alkotások is, olyan érzésem van, mintha időutazáson lennék.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek