Rita Marcotulli és Luciano Biondini |
Az 55 éves olasz zongorista, Rita Marcotulli nem annyira ismert, mint amennyire népszerű figurája az európai jazzéletnek. A paradoxonnal persze azt szerettem volna illusztrálni, hogy a legtöbben, akik megismerik, megjegyzik a nevét, figyelni kezdik, keresik felvételeit. Magyarországon játszott már Dewey Redman partnereként elég régen, sőt, a MOL-fesztiválon is szerepelt öt éve, tele is volt most az Opus. Marcotulli zenészcsaládból származott, szülővárosában, a római Santa Cecilián tanult. A nyolcvanas évek kezdete óta keresett kísérője amerikai sztároknak, fellépett Chet Baker, Billy Cobham, Peter Erskine, Steve Grossman, Joe Henderson és Joe Lovano zenekaraival. Pat Methenyvel a San Remói fesztiválon készült felvétele nagy nézettséget ért el a weben. Stílusáról azonban többet elárul, ha például az idén elhunyt brit-kanadai trombitással, Kenny Wheelerrel, vagy a brit Norma Winstone énekesnővel folytatott együttműködését említem. Történetesen az a duópartnere, akivel először láttam egy belgiumi jazzfesztiválon, Andy Sheppard szaxofonos szintén brit. Természetesen az olasz jazz kiválóságaival is sokat dolgozott, Enrico Ravával, Pino Danielével és másokkal. Ha ehhez még felsorolom a dán bőgős Palle Danielsson, a Garbarekkel nálunk is megfordult dobos-ütős, Marilyn Mazur, vagy a szintén a Café Budapest fesztiválon az Opusban, de pár nappal később fellépő francia Michel Portal nevét, akkor nagyjából körülírtam az európai jazz egy olyan stílusideálját, amelyben a világzenei hatások ugyan jelen vannak, és sokat merít az avantgárdból is, de nem bontja le az összes hagyományos formát: poszt is, modern is.
A jelenlegi turnén vele duózó Biondini tangóharmonikás, évek óta tagja Marcotulli kvartettjének, ő is az olasz jazz elitjébe tartozik, és mielőtt idáig eljutott volna, ő is, mint társa, csak klasszikus zenei tanulmányokat folytatott. Ritka hangszeresek mellett tűnt fel, mint az ud-mester Rabih Abou-Khalil, a francia tubás és szerpentes Michel Godard, újabban pedig a lengyel hegedűs Adam Bałdych, de ő is dolgozott például Enrico Ravával.
Harmonika és zongora duója: csupa billentyű, bár az egyik húrokat, a másik sípokat szólaltat meg, mégis, több a hasonlóság, mint a különbség: szóló melódia, akkordkíséret, orgonapont, mindkettő mindegyikre alkalmas – ilyenkor az összeszokottság semmivel sem pótolható erénye a felállásnak. Marcotulli és Biondini évek óta együtt játszanak, szinte meg sem fordult a fejemben, hogy a kompozíciókat, melyeket döntő többségükben Marcotulli jegyez, kvartetté kiegészülve is szokták játszani. Marcotulli egyébként énekesekkel is sokszor működik együtt. De itt duóban is érvényesült mind az ensemble jellegű megszólalás, mind a témák előadásánál a dallam primátusa, előrevivő lendülete (egyszer be is énekelte a melódiát egy témánál, de nem mikrofonba, csak árnyalatnak). Ezzel a zenével kapcsolatosan csupa mozgást kifejező kép jut az ember eszébe, Marcotulli balkezén az akkordfelbontások, Biondini tizenhatodos ritmusai, és leginkább az ismétlődő mintázatú hangközlépések, felfelé, azután lefelé kirajzolódó íveikkel, az ismétléseket kerülő, sokat variált, előre vivő dallammal.
A koncerten |
Az első pillanattól kezdve akkora lendületet vettek, aminek segítségével öt számból álló, közel negyven perces ciklusuk végéig meg sem álltak. Erről a felfogásról árulkodik annak a lemeznek a címe is, amelyet a duó februárban rögzített, az új európai jazz talán legfontosabb kiadója, az ACT kiadott, és amelyet mostani turnéjukon bemutatnak. Hogy az ACT „bevállalta”, holott korábban nem adott ki tőle lemezt, egyben annak elismerése is, hogy Marcotulli zongoráján régóta azok a hangok a szólnak, amelyek az akusztikus modern jazznek az európaiak által különösen sikeresen kultivált ágát naggyá tették. HaBobo Stenssonra, Esbjörn Svenssonra, Leszek Możdżerre, Michael Wolllnyra vagy Rebekka Bakkenre gondolunk, akkkor az is világos, hogy az ACT együtt futott fel ezzel a stílussal, amely a modern esztétikumából nem enged egy tapodtat sem, viszont széles körben népszerűvé vált, mert sokkal nyitottabb, mint a jazz mainstream.