Joël Pommerat: A két Korea újraegyesítése / Katona József Színház
2014.10.18.

A Katona bemutatta Joël Pommerat A két Korea újraegyesítése című darabját, és ad hozzá egy térképet, amelyen Magyarország a két Korea közt helyezkedik el. Pécstől kicsit délnyugatra ott van mindjárt Szöul. Ennyit Koreáról, mindkettőről. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Keresztes Tamás
Keresztes Tamás

Joël Pommerat színházi szerző, illetve színházialapanyag-szerző; ez a darabja – amit, mondom, inkább színházi alapanyagnak, mint darabnak, még kevésbé drámának mondanék – egypercesek sorozata, de van köztük két- sőt háromperces is. Tágas a közös nevező: férfi-nő, kapcsolatok, barátság, múló idő, ilyesmik.

Mindjárt a nyitó jelenet Bergman igazán közismert filmjéből, a Jelenetek egy házasságból címűből való (később ennek is lett színpadi verziója, és tévésorozata is): egy idős asszony keresi fel az ügyvéd Marianne-t azzal, hogy hosszú házasság után válni akar a férjétől, aki jó ember, jó apa, és voltaképp minden szempontból tökéletes, csak „nincs köztünk szerelem, soha nem is volt”. Persze, legföljebb a szövegből ismerünk rá, hisz az a középkorú asszony, akit Szirtes Ági játszik és a láthatatlan hangnak mondja kissé bicsakló hangon és elnyújtott artikulációval ezt a banálisan képtelen avagy képtelenül banális helyzetet és elhatározást, már nem a filmből, hanem ennek az előadásnak a sokszínű személyiség-tárházából került ide. Erre a jelenetre felel a következő, amelyben a lány azért hagyja el a fiút, „mert a szerelem nem elég”.

Szirtes Ági,
Ónodi Eszter, Borbély Alexandra, Szirtes Ági, Rezes Judit

A szerzőről tudni lehet, hogy csak a saját társulatával dolgozik, például Peter Brook egykori színházában, a Bouffes du Nord-ban, és tíz évvel ezelőtt megígérte nekik, hogy minden évben új darabot ír a számukra. Ez a két Korea a tavalyi szöveg. Máté Gábor is utazik sorozatban: minden nyáron alkalmi előadást rendez egykori osztályával, az osztály tagjairól. Nem mondom, hogy nagyon messzemenő következtetést kellene levonnunk ebből, de egy nem túl messzemenőt lehet azért; annyit talán, hogy mindkettejüket az úgynevezett emberi alapkérdések elrajzolt, a hétköznapiban és az emelkedettben egyszerre működő változatai érdeklik.

A két Korea újraegyesítése tehát etüdökből áll, van köztük egy-két gyöngébb, ami a szöveget vagy az alaphelyzetet illeti, de egy idő után úgysem erre, hanem elsősorban a színészekre figyelünk, akik hol vicces, hol abszurd-groteszk, hol tragikus figurát öltve siklanak egyik jelenetből a másikba, s miközben nagyvonalúan fölkínálják nekünk a kívülmaradás, a szemlélődés finom távolságtartását, váratlanul belerántanak egyik-másik történettöredékbe.

Nagy Ervin és Ónodi Eszter
Nagy Ervin és Ónodi Eszter

Cziegler Balázs díszlettervező mindössze egy képtelenül hosszú kanapét tett a színpadra, és egy-két ajtójelzést, amely annyira jelzés, hogy többnyire mellette járnak ki-be. Elég is. Ahogy Füzér Anni jelmezei is szépen követik Máté Gábor rendezésének mesteri hullámzását nagyjából O’Neill és Ionesco között: hol költeményszerű esküvői ruha, hol nemlétező színű lila ing.

Szóval a színészek – ők itt a zár és a kulcs, a rejtély és a megoldás, ők itt a minden; a Katona társulatának ez a nyílt titka, hogy csupa főszereplő jön-megy a színpadon, csupa osztályon felüli színész, akik együtt mindig jobbak, mint külön-külön. (És ezért óvnám a honi színházak nagy részét – és magamat – Pommerat darabjának gyors műsorra tűzésétől: ezt bizony nagyon kevés helyen lehetne érvényesen és élvezhetően eljátszani...)

Hogyan jobbak együtt? Mondok példát: az előadás alapzenéje Szécsi Pál egykori nagy slágere, a Távollét című dal, „viharként tombol már a messzi távol” (hogy ez micsoda marhaság, ha így leírva látja az ember!), és: a távollét „a kis tüzeket kioltja, a nagyokat föllobbantja” (ez is). Sokszor felhangzik a darabban egyik vagy másik részlete, ilyen vagy olyan módon, de egyszer elénekli Kulka János (a hátsó tüll-fal mögött kezdi, aztán előre jön a rivaldához), csillogó piros zakóban, olaszul és szépen, fantasztikus érzelmi vehemenciával, és egyszer elénekli Nagy Ervin, aki ugyancsak jól énekel általában, na de most nagyon rosszul, mesterien nagyon rosszul, rémes prozódia, hamis hangok, fapofa és kis terpesz, szóval letudja az egészet, döbbenetes hatást keltve. A két produkció természetesen összejátszik, és mindkettő mesteri lesz a másiktól is.

és Fullajtár Andrea
Ónodi Eszter, Rezes Judit, Borbély Alexandra és Fullajtár Andrea

Keresztes Tamás: ha átvonszolódik a színen, koldul és motyog, akkor is remek, és ha pedofíliával megvádolt tanárt játszik, akkor meg egészen mélyre leengedi a figurát addig, míg csöppnyi kétségünk sincs a vád igazságát illetően, és onnan, lentről egyetlen szenvedélyes monológban fordítja át egy nézőtérnyi ember mindaddig sziklaszilárd meggyőződését az ellenkezőjébe.

Fullajtár Andrea: ezer alakban tűnik föl; ő a vérig sértett menyasszony, aki az esküvő előtti pillanatban tudja meg, hogy a férje az összes húgával, de még az anyjával is csókolózott már (na és, rántjuk meg a vállunkat), de nem is ez az érdekes, hanem az, ahogy levedli magáról a boldog menyasszonyt. Vagy amikor bébiszittert játszik, aki kissé katatón állapotban fogadja a hazatérő házaspárt, és innen illetlenség lenne tovább mesélni a sztorit, amelynek lényege, hogy ismét fordul a kocka: a bűnösnek hitt figurát hozza vissza az ártatlanságba.

Kulka János
Kulka János, Ötvös András és Keresztes Tamás

Szirtes Ági: külön-külön egész előadásnyit néztem volna egy-egy jelenetéből. Abból kivált, amelyben egy emlékezetvesztésben szenvedő asszonyt játszik, aki intézetben lévén minden áldott nap elmondatja a férjével, ki ő, ki a férj, és milyen is volt az életük. Szirtes szomorkás mosolya, gyerekes derűje, mohó életvágya odavarázsolja elénk azt a szerethető, sőt, nagyon is szeretnivaló asszonyt, akit a férj, Kulka János ugyancsak képtelenül gyorsan sűrűre teremtett férj-figurája fáradtan, megtörten és szomorúan, de mégis nagyon szeret. Mini-tragédia.

És akkor Kulka: az az örömapa, aki semmit föl nem fog az elmaradt esküvő körülményeiből, mert nem is érdekli, csak bámul kifelé a fejéből és rágógumizik, az is csuda egy skicc. És a megtört és tehetetlen férj, aki újra és újra elmondja szerelmük történetét a zakkant feleségnek, megrendítő férfi-tanulmány a magányról, a tűrésről.

Borbély Alexandra és Kulka János
Borbély Alexandra és Kulka János

Ónodi Eszter titkárnőjét sem lehet könnyen feledni, aki a zsáner és az egyszeri csodás kevercsében áll előttünk, és nagyon szeretné megtudni, történt-e valami éjjel álmában a főnökével, vagy sem. Ám a hivatali zaklatás fenyegető réme tornyosul előtte, és Nagy Ervin pillanatonként változó, hol igenelő, hol tagadó arca csak a zavart fokozza. És az a házaspár, aki a bébiszitterrel csattan össze, ugyancsak egy egész élettörténetet terít elénk az ő jóvoltukból – kicsit Edward Albee-t idézve fel.

Nagy Ervin némán is remekel; a döbbenet, a csodálkozás, a rosszallás és hát sok egyéb érzelem tud beszédesen kiülni az arcára. Ha kényszerű hallgatója egy szerelmespár, két nő szakítás-jelenetének, vagy ha őt magát kergeti az őrületbe a barátja egy rémes monológgal, a barátság előtti idők emlékeivel, hiteles, erős karaktereket rajzol, és oly gyorsan vált, hogy az szabad szemmel követhetetlen bűvészmutatvány.

És akkor Rezes Judit, amint takarítónőként két kolléganőnek vezeti végig kristálytiszta logikával, miért kellett elválnia a semmirekellő férjétől, akin sokszoros bosszút is kell állni, persze, és mindezt azért, mert pokolian szereti, mert ő a neki rendelt férfi, és így fognak újra egymásra találni; Rezes magától értetődő, mondhatni, földhözragadt meggyőződést sugároz, egy szörnyű abszurd mellékkörülmény árnyékában, de hát ez a monológ önmagában is abszurd, ugye, egyenest a valóságból ideemelve. Vagy a kurva, aki öntudatos és önérzetes, pedig hát csak az a nyavalyás százhúsz vagy tíz dollár, és a ballonkabát alatt a csinos fehérnemű, a tragikus kelletés, az.

Forrás: port.hu, Katona József Színház. Fotó: Dömölky Dániel.
Forrás: port.hu, Katona József Színház. Fotó: Dömölky Dániel.

Ötvös András energiabomba, tolja és visszafogja, olykor meg a robbanás előtti pillanatban kitartja a lendületet. Ezt csinálja abban a jelenetben, amelyben egy orvost játszik, aki a meghalt betege lányától búcsúzna éppen, és hol csak állja, hol mozgatja az érzelmi viharzást. Amelyet a lány, Borbély Alexandra ugyancsak erőteljesen elrajzolt játékában nagyon is megél, reflektálatlanul tombol benne, miközben Ötvös orvosa maga a megtestesült reflexió. Stabilan áll a borotvaélen a barátságról szóló jelenetben is; laza helyzetgyakorlat, mondta valaki, tessék utána csinálni, mondom én.

Borbély Alexandra mintha sok éve játszana együtt a kollégáival; anyanyelve ez a fajta színház, ami éppenhogy nagyon is sokféle, belefér a megcsalt feleség döbbenete és hárítása egyazon arcon, a cuppogó csóközön az orvosnak, a papba szerelmes prosti, meg a gyengeelméjű lány, aki bizony meg fogja szülni a gyerekét (ha ugyan terhes egyáltalán)...

És nem felejtem Sáry Lászlót, aki zenélni jön be olykor, szürreális figura, de hát ilyen az egész: ez a bizonyos pokolian ismerős, olykor egészen otthonos szürreál. Máté Gábor rendezése fokozatosan építi föl ezt az eklektikus világot, egészen a nagy durranásig, egy dodzsemezésig, ütközéssel, igen, és egy frenetikus táncjelenetig, táncoljon rosszul, aki tud (Bodor Johanna koreográfiájára).

Erős évadindítás, és akkor mondom megint: irány a Katona.
Szerző: Csáki Judit
Szerző:  Joël Pommerat
Cím:  A két Korea újraegyesítése
Fordító:  Timkovics Dorottya
Díszlettervező:  Cziegler Balázs
Jelmeztervező:  Füzér Anni
Koregráfus:  Bodor Johanna
Dramaturg:  Török Tamara
Rendező:  Máté Gábor
Szereplők:  Fullajtár Andrea,  Kulka János,  Ónodi Eszter,  Szirtes Ági,  Nagy Ervin,  Keresztes Tamás,  Rezes Judit,  Ötvös András,  Borbély Alexandra,  Sáry László