A csemegepultos naplója / Orlai Produkció a Jurányi Inkubátorházban
2014.10.15.

Mit tehet egy író, ha alkotói és magánéleti válságba kerül, ráadásul úgy érzi, a véres valóságtól, a (füstölt)hússzagú élettől is eltávolodott? VARGA ANIKÓ KRITIKÁJA.

Ötvös András
Ötvös András
Csemegepultosnak áll, legalábbis Gerlóczy Márton színre vitt regényének főszereplője ebbe az inkognitóba bújva igyekszik valami – az élet, Budapest, a női természet – mélyére hatolni. Hogy ez az egyszerre művészetinek és emberismeretinek szánt kalandtúra – Ötvös András fáradhatatlanul bravúros szólószínházi pörgése valamint az előadás szakmai tekintetben is korrekt megformálása ellenére – mégsem válik valódi mélymerüléssé az írást, a várost, nőket illetően, talán az irodalmi anyag az élet és művészet közti különbséget érintő egyszerű problémafelvetésének köszönhető. És mindezzel némiképp analóg módon annak, hogy bár a színházként monodráma formájában visszaköszönő naplóregény egy ember prizmáján keresztül tárja elénk a történéseket, sem a Márczy Lajosnak nevezett, átmenetileg csemegepultosként dolgozó íróról, sem az általa egyébként plasztikusan és humorral felskiccelt emberi környezetről nem tudunk meg jóval többet egy közkézen forgó tudáshoz képest. 

Az Orlai Produkció legújabb előadása, Göttinger Pál rendezése azonban mintha a minőségi(bb) keretek közt megvalósított szórakoztatás határát pont ide lőné be; a poentírozás, hatáskeltés módozatait éppen a kliséinkre alapozva. Az írói figuráról való azon tudásunkra épít, hogy az rendületlenül iszik (de azért nem alkoholista, mint a földszinten lakó, artikulálatlanul üvöltöző Józsi), éjszakázik, nőket hajkurász, és egyszerre cinikusan kiégett, valamint sóvárog a valódi élet után; továbbá arra, hogy egy tipikus budapesti bérház lakóközösségében szükségszerűen akad egy-két „komplett őrült”, nyugdíjas önkéntes rendőr valamint csinos lány is, persze. 


A típusok dömpingje nem áll meg itt: Márczy a belvárosi éjszakát, az otthoni bérházat és a csemegepultot átfogó road movie-jában, mint egy hossza nincs videojátékban pattannak fel előttünk az újabb és újabb (a tipizálás dühében mintegy megsemmisítendő) szereplők: a romkocsmákban önmegvalósító, alteros, piros szemű művészlányok; egy butuska, nyakig rózsaszínbe öltözött, pornóra cuppanó újságírónő; tetovált sminkű lányok, akiknek a szilikonmell és a műköröm a szellemi horizont; a túlérzékeny, polgári családilag óvott, budai értelmiségi lány, aki keleti cuccokkal kidekorált szobájában zenét tanít; a művészetfetisiszta (Márczy bábszínházában plüsslibákkal eljátszott) sznob, szingli harmincasok, akik csak úgy, cél nélkül nem ülnek be sehova egy sörre, de még céklalére sem. És a nők után a vásárlók: a szalámi-szuvenírra vadászó német turisták, a haverkodó vagy napi adagjukat fillérre kiszámoló nyugdíjasok, az összetevőket tudálékosan firtató tudatos fogyasztók, a húsimádó zsírfejűek, a lóhúsra átállt szívbajosok, a fontoskodó és tüntetően elfoglalt menedzserek, a karácsonyi vásár en bloc idiótának gondolt tömege. 

Fotók: Takács Attila. Forrás: Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
Fotók: Puskel Zsolt. Forrás: PORT.hu
S habár lehet nevetni ezen a poénokkal és bonmot-kkal virágozott retorikán, a nézőben minduntalan felmerül a kérdés, hogy ugyan mihez képest ennyire sznob, tűrhetetlenül üres és kétdimenziósan kezelt minden szereplő: mi ennek a mindenkit kicsináló ítélkezésnek az alapja, voltaképpen ki az, aki ezeket a szövegeket mondja, és megéli a történeteket, és miért. Önmagában a frappáns fikázás ugyanis elég egyszerű művészi állításként hat. Akkor is, ha néha egy-egy szereplő kartonruhája fellebben, és mögüle mintegy kontrasztként a nehéz élet súlyát megkapjuk egy villanásnyi mondat erejéig: Márczy „főnökéről”, a huszonnégy éves Joliról például kiderül, hogy egyedül neveli hét éves fiát, vagy a szomszéd Köntöst, a ház paranoiás nyugdíjas nénijét a saját anyja viteti be az elmegyógyra, hogy utána kipakolja a lakást. 

Göttinger rendezésében ez a környezettanulmány – a képzeletjátékot is hangsúlyozandó – igazán kis térben játszódik. A Jurányi egyik fekete stúdiótermében alig 2x2 méteres, görgőkön forgó, műanyag kolbászokkal, szalonnákkal és sonkákkal megrakott csemegepultjában Ötvös András az elénk vetített-játszott élet fő mozgatója. Ötvös nagyszerű színész, és olyan eszköztárat vonultat fel a szereplők megformálásában, animálásában, ami egy pillanatig nem ejti le a néző tekintetét. Muszáj őt követni, akkor is, ha sejthető, ami történni fog, és ez a tökéletesen működő alkotói választás a Csemegepultos nagy truvája. A tárgytalálmányok (kissé hímsovén módon használva libákat, kolbászokat, virsliket) gazdag világot kerekítenek a bódéban zajló történethez, és ebben a gazdagságban nagy szerepe van Schneider Jankó bábszínész munkájának, ötleteinek: zsírpapír-maszk, melegítőfelső, rafia-szatyor, és bármi, ami kéznél van a pultban, megszemélyesítődik és személyeket jelöl. 

Ötvös pedig rendületlenül dialogizál, pontosan megrajzolt karaktereket állítva elénk. Maga a bódé leengedhető, asztalként használható pultjaival, a hátsó lengőajtó kerek hajóablakaival pedig megannyi külső helyszínül szolgál. A rendező és Lőkös Ildikó dramaturg által megvágott, színpadra alkalmazott szöveg profi szabatossággal, a filmes dramaturgiát követő tömör, snittszerű jelenetezéssel vezet végig a csemegepultosnak állt író kalandjain, finoman szőve egybe a városi, vásárcsarnokbeli és bérházi életet. A filmes megoldások és idézetek, amiket Ötvös beépít a játékába, az (egy)személyes objektívből, az elbeszélés módjából is következnek, mintha csak akciófilmek, rajzfilmek, videojátékok virtuális pályáin suhannánk, amiket aztán valami módon mindig megtör a kis magyar valóság – mint a főszereplő a bokáját, amikor Tom Cruiseként ugrik le egy hídról az alatta elhaladó billenős kocsi homokkal teli konténerébe.

A csemegepult – az „igazi élet” húspiacának finomabb kivitelezésű metaforájaként – ott áll a fekete stúdiószínpad közepén, egy adott ponton, a karácsonyi vásár forgatagában maga is forgásba lendülve, a szédületig centrifugálva az Ötvös által alakított írót. Aki az ünnepeken tetőzött undorában felmondással lép ki onnan, anélkül, hogy tudnánk, hova távozik, és voltaképp mire volt jó ez az egész munkásemberi tapasztalat – a néző szórakoztatásán túl.

Szerző: Varga Anikó
Író:  Gerlóczi Márton,  Színpadra alkalmazta:  Lőkös Ildikó, Göttinger Pál ,  Rendező:  Göttinger Pál,  Játssza:  Ötvös András,  Producer:  Orlai Tibor,  A rendező munkatársa:  Schneider Jankó,  Produkciós asszisztens:  Jánoska Zsuzsa