 Korcsolán Orsolya, Sugár Gergely |
A Bécsben élő, tanulmányait Budapesten, majd New Yorkban folytató Korcsolán Orsolya a zsidó zeneszerzők életművének odaadó ápolója, s visszatérő vendége nem csupán a budapesti Zsidó Nyári Fesztiválnak, hanem a Zsidó Kultúra Bécsi Fesztiváljának és a honi Goldmark-fesztiválnak is. A magyar, de élete nagy részét Bécsben leélő Goldmark Károly és az osztrák Erich Wolfgang Korngold között – aki kilencévesen éppen Gold című kantátájával kápráztatta el Mahlert – a 67 éves korkülönbség következtében nem alakulhatott ki személyes viszony vagy közvetlen zenei hatás; két, a maga korának fogalmai szerint konzervatív felfogású zeneszerzőről van szó, akik közül egyik sem helyezte előtérbe műveiben a zsidó tematikát – Goldmarkot ehelyett az ázsiai és a magyar kolorit foglalkoztatta, az Amerikába emigráló Korngold pedig a legjobb értelemben vett kozmopolita volt. Két eklektikusként beskatulyázható, ám kiemelkedő felkészültségű és színekben, ötletekben gazdag zeneszerző.
A műsor gerincét megszólaltató Korcsolán Orsolyán és Mali Emesén kívül afféle üde színfoltként pódiumra lépett Korcsolán kisfia, Sugár Nátán parányi csellójával, továbbá két szám erejéig szóhoz jutott az ugyancsak Bécsben élő Sugár Gergely kürtművész is. Az est főszereplőjének játékát nem először hallhattam, sőt Mozartot játszó kamarazenészként is találkoztam vele, s ennek nyomán meg vagyok róla győződve, hogy Korcsolán nem az a művész, aki azért azonosul egy speciális repertoárral (amely persze nagyon is gazdag és sokrétű), mert a standard repertoárról nincs kiérlelt és egyéni mondanivalója. Erről szó sincs, és ez igazi nyereség az adott repertoár számára; miként az a jól kitapintható szenvedélyes megközelítés is, amellyel a zsidó zene értékeit megtalálni és felmutatni törekszik. Goldmarkot és Korngoldot persze aligha kell felfedezni, sőt az utóbbi művei újabban kifejezetten divatossá váltak; egy-egy kevéssé ismert művük viszont akár revelációként is hathat.
 Mali Emese |
Korcsolán Orsolya karcsúságában, hajlékonyságában is tartalmas hegedűhangja, fölényes technikai biztonsága, minden színpadiasságot nélkülöző, nyugalmat árasztó, mégis gazdagon differenciált zenélése tehát nem volt újdonság számomra, s valószínűleg a közönség jelentős része számára sem. Igazi reveláció volt azonban Mali Emese partneri közreműködése – mégpedig nem is maga az a tény, hogy kivételesen érzékeny kamaramuzsikussal és kiváló zongoristával van dolgunk, hiszen erről az utóbbi években ismételten meggyőződhettünk. Nem: az igazi felfedezés a két művésznő zenélésének ritkán hallható összecsiszoltsága volt, az a mód, ahogyan úgyszólván egymás legtitkosabb gondolatai ismerőinek bizonyultak, ahogyan zenei kezdeményezéseik a másik partner számára is kifejezési lehetőségeket teremtettek. Korcsolánhoz hasonlóan Mali Emese minden hangjának is súlya, jelentősége van; együttes játékuk ezáltal válik beszédszerű, a hallgató figyelmét szüntelenül foglalkoztató zenéléssé.
Más kérdés, hogy a hallott program mely darabjaiban volt annyi zenei szubsztancia, amely igazán igényelte ezt a magas szintű játékkultúrát. A nyitószám, Goldmark E-dúr hegedű-zongoraszvitje – valójában szabadon formált, nagyszabású hegedűszonáta – egyéni hangjával, tartalmas zenei gondolataival feltétlenül ebbe a kategóriába tartozott. Rubin Goldmarknak, a „mi” Goldmarkunk Amerikában élő unokaöccsének Siratódallama (Plaintive Air) viszont felejthetőnek bizonyult, míg a Sugár Gergely és Mali Emese által előadott, Franz Strauss kürtművész tollából származó, Saint-Saëns Hattyújára hajazó karakterdarab jobban elhitette magát Sugár hangilag nem túlságosan plasztikus, ám szépen formált dallamívekben gazdag játéka nyomán.
Itt azután el is érkeztünk a lemezbemutató koncert másik – legalább terjedelmében – nagyobb súlyú darabjához, egy Korngold által Shakespeare Sok hűhó semmiért-jéhez komponált négytételes színpadi kísérőzenéhez, pontosabban annak későbbi keletű, hegedűre és zongora való redukciójához, a negyedik tételben harmadikként csatlakozó kürtszólammal. Korngold használati zenéje mindig szellemes, mindig hatásos és sohasem nagyon olcsó; e mű harmadik tételének Träumerei-karaktere pedig kifejezetten szívhez szóló. Ennél sokkal többet nehéz róla mondani; ilyen kitűnő művészek számára pusztán ujjgyakorlatnak bizonyult, hogy mindent kihozzanak belőle, ami kihozható.