Ez, mármint hogy a Sziget drága, mégpedig iszonyú drága a szó legbosszantóbb értelmében, nem kellene, hogy annyira zavarjon, hiszen végül is sajtós jeggyel, ingyen vagyok ott, és akkor el lehet képzelni, hogy mennyire nem nekem írták az ártáblákat, ha az se vigasztal, hogy a karszalag, amit hozzám vágtak, nagyjából hetvenezer forint. Mindez azért is mindegy, mivel engem tulajdonképpen csak egyetlen koncert érdekelt, a Queens of the Stone Age.
A legendás zenekart a még legendásabb Kyuss feloszlása után, annak gitárosa (Josh Homme) és basszusgitárosa (Nick Oliveri) alapította. A lemezeiken a szintén legendás Nirvanából és Foo Fightersből ismert Dave Grohl dobol főleg, egyébként meg boldog-boldogtalan legenda közreműködik velük. Beszédes tény, hogy a Pearl Jamből és a Soundgardenből ismerhető Matt Cameron volt az első dobosuk, aztán Mark Lanegan is megfordult náluk, de legutóbbi lemezükön Elton John és Trent Reznor is muzsikált.
Elég az hozzá, hogy a Queens of the Stone Age nagyszínpados fellépése előtt megtaláltam (rutinosabb szigetlakók mutattak) egy helyet, a Csónakházat, ahol 500 Ft volt a dobozos sör, és én úgy örültem ennek, mintha ingyen adták volna. Egyébiránt a dobozos sörön kívül nagyjából nem is nagyon érdekelt más, csak Josh Homme és bandájának koncertje, ami bizonyos szempontból minden igényt kielégített, hiszen volt minden, mi szem szájnak ingere, a ginger Elvisként is emlegetett frontember, akinek nevét egyébként helyesen hominak kellene ejteni, de érthetően az sehogy sem jön a hazai rajongók szájára, lezseren, szinte flegmán, de kisujjból eljátszotta a zenekar életművén belül is legismertebb dalokat, jól érezte magát, mint általános iskolás a tanulmányi kiránduláson és még az idő is kedvezett neki.
Óriási hangulat volt, vagy legalábbis voltak olyan pontjai a tömegnek, ahol óriási hangulat volt, hiszen láttam a gyönyörű, nagy kivetítőn, hogy egy kerekesszékes srác is crowd surfingezett, ami mindig biztos jele az őrületes partynak. Ugyanakkor – bár soha rosszabb programot kedd estére – nekem ez a koncert picit tét nélkülinek tűnt. Elég csak megnézni tüzetesebben a setlistet és összevetni ezzel a statisztikával.
Az igaz ugyan, hogy minden slágert eljátszottak, de ha megnézzük a turnén játszott dalokat, tényleg annyira érezhettük különlegesnek a fellépést, amennyire az ember a gyros tálját érzi bárhol. Csak a turnén legtöbbet játszott dalokat hallhatta a közönség. És nyilván semmi baj nincs a gyros tálakkal, meg ezekkel a dalokkal sincs semmi baj. Jó volt őket élőben hallgatni, csak nem volt benne veszély, esetlegesség, hiba. Márpedig ahogy Josh Homme fogalmaz egy helyütt: „I want a new mistake, lose is more than hesitate”.
A pécsi 30Y a Petőfi Rádió színpadán aznap – le se nagyon merem írni – kilométerekkel jobb volt, mert sokkal energikusabb, lendületesebb koncertet adtak. A közönség is jobban együtt mozgott, élt, lüktetett a Beck-fivérekkel és társaikkal, akiken a koncertrutint ugyan láttam, a technikusokkal talán a kelleténél többször cseréltettek számok közben gitárt, meg látszódott, hogy ők sem először csinálják ezt az egészet, de ennyi műmájerség talán belefér. A meghittebb helyszín is nekik kedvezett, de náluk inkább éreztem, hogy megfeszülnek, hogy próbálnak adni valami élményt.
És habár én nem ismertem a zenekart, talán csak a Bogozd ki című dalukat úgy igazán, és ugyan a Queens of the Stone Age lemezeit idehaza is meg-meghallgatom (különösen a legutóbbit, amiről azért szerencsére jó pár dalt játszottak), de akkor és ott ez mindegy is volt. Talán mert a 30Y-nak nem csak egy a sok közül a Szigetes koncert, Josh Homme-éknak meg úgy tűnik, az.
A következő napok valamelyikén a Queens of Stone Age Facebook-profilján, amin legnagyobb bánatomra, de nem nagy meglepetésemre említést sem tesznek a szigetes eseményekről, egy osztrák fesztivál élő közvetítését ajánlják. Furcsa érzés, hogy meghallgatom-megnézem a fotelből is, szinte ugyanazt, amit átélhettem személyesen a tömegben állva. És tényleg hálás vagyok, mert a szabadban tényleg jobb, jó kimozdulni a négy fal közül, az eső sem esett, kellemes volt.
A lábvíz kellemes, de egy Queens of the Stone Age-koncert ne legyen kellemes.