Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

A PECH

Peter Shaffer: Amadeus / Orlai Produkció
2014. jún. 26.
Átlátszó, mint az ablaküveg: Peter Shaffer Amadeus című darabja nem filozofikus értelmezést, világrengető rendezői koncepciót kíván, hanem jó színészeket. De azt nagyon. CSÁKI JUDIT KRITIKÁJA.

Fodor Tamás, Kulka János és Egri Márta
Fodor Tamás, Kulka János és Egri Márta

Aztán lehet finnyogni, hogy csak ennyi az egész: Salieri beleőrül abba, hogy hite szerint megölte Mozartot, mert az zseni volt, de ha nem lett volna az, akkor ő lett volna az; micsoda pech, hogy ugyanabban a korban élt és alkotott. És milyen rémes, hogy ez az elmeállapot maga a darab, hogy minden akció és fordulat ebből a statikus Hassliebéből, gyűlölet-szerelemből fakad, a féltékenység és a csodálat elegyéből, a többi csak játék, színészi „virbli”. És még a végén sem várható semmiféle meglepetés – katarzis pláne nem –, mert már az elején tudjuk a végét: Mozart fiatalon meghal, Salieri meg öregszik tovább.

És mivel ő, Salieri a mesélő, és egyetlen mondandója a saját vélt bűne és gyötrelme, a figurája-karaktere sem nagyon mozgékony. Muszáj Mozartnak annak lennie, különben nemigen van előadás.

Murányi Márta és Kulka János
Murányi Márta és Kulka János

De Mozart meg önmagában – még a mi mai, alapos vagy felületes tudásunk alapján is – nem bírhat zseni lenni; olyan ez, mint a színpadi király: csak a színpadi alattvalók tudják eljátszani színészkollégájukról, hogy király.

Szóval ez az Amadeus egy egyszerű, mondhatni banális darab – ezért aztán könnyű elrontani (például azzal, hogy a rendező bonyolultabbnak hiszi, mint amilyen). Az Orlai Produkció bemutatója a Belvárosi Színházban azt a „hozzávalót” hozza, ami a legjobban kell: a színészeket. Szikszai Rémusz rendezőként ugyan itt-ott megpróbálkozik valami elvontabb, a szürreális vagy irreális felé hajló művészi külsőséggel, de ezt aztán a színészi játék szépen ledobja magáról. Mert persze, ügyes ötlet a tükrökkel, fényes felületekkel való játék, és néhány pillanatig magára vonja a figyelmet a sok különféle maszkos, evidensen csak Salieri megbomlott képzeletében létező figura, de voltaképp ez is fölösleges.

Lovas Rozi és Keresztes Tamás
Lovas Rozi és Keresztes Tamás

Mert itt van például Kulka János Salierije: kopott kényszerzubbony-féleségben – később csak szakadt gúnyában – meséli el nekünk, a közönségnek vélt bűnét és élete legnagyobb történetét: Mozartot. Inkább gyónás ez: Kulka sokféle hangon, sokféle indulatból és érzelemből jeleníti meg ezt a nem hétköznapi figurát, akit nemcsak azzal vert meg az ő Istene, hogy nem ő korának legjobbja, hanem azzal is, hogy érti, érzi és felismeri korának legjobbját. Pedig e kettőből egy is elég a totális életkudarchoz egy Salieri-karakterű, önmagát szüntelenül méricskélő alaknak. (Megjegyzem: éppen ettől oly banális Shaffer darabja, hiszen mindössze a túltengő hübrisz minden szörnyűség forrása – és ugye, még III. Richárdnál is kellett hozzá egy s más.) Kulka tompítja Salierinek a drámában amúgy hangsúlyos erőfeszítéseit önmaga érvényesülésére, intenzív és meglehetősen személyes alkudozásait Istennel, mindennek az alárendelését a legnagyobb célnak – mert Mozart felbukkanásától kezdve kizárólag ennek a figurának a vonzásában létezik, Isten helyett ő diktál, még a magánéleti akcióit is hozzá méri. És Kulka a játékában ezt emeli ki: Salieri naprendszerének Napját.

Míg az ő játéka a szolid mélység, a Mozartot alakító Keresztes Tamásé a sziporkázó felszín. Zabolátlan és zabolázhatatlan, a kiszámíthatatlanság maga; a zene, a tehetség csak úgy, szinte mellékesen ömlik belőle. Keresztes az ő közismerten rendkívüli mozgástechnikájával, kommentáló természetű mimikájával ráerősít a figura elviselhetetlenségére, amelyről amúgy persze nem is tehet, de nem is akar tenni, hol a közbotrány ömlik belőle, hol a következő zseniális opera… És egyszerűen lenyűgözi Salierit, csak őt, mert a környezete, a bécsi udvar inkább vevő a konformra, mint a kezelhetetlen zsenire.

Kulka János, Lovas Rozi és Keresztes Tamás. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt
Kulka János, Lovas Rozi és Keresztes Tamás. Forrás: port.hu. Fotó: Puskel Zsolt

Szóval nem a zseni és a középszer drámája ez – az ugyanis nem lenne dráma. Ha megvan a két jó színész – márpedig itt nagyon megvan –, akkor az öntudatos jóról és a még öntudatosabb még jobbról, a kettejük egyoldalú konfliktusáról szól a darab. Egyoldalú azért, mert Mozartnak persze nincs baja Salieri zenéjével, azon kívül, hogy tudja, az övé sokkal jobb; csak Salierinek van baja Mozarttal. Mozartnak a világgal van baja: nem tud megélni benne.

És igen: nem a mélység, hanem a magabiztos, színészi gegekkel teli, csillagszórós felszín sodorja el a történetet a végéig. A többiek is a főszereplő pároshoz méltón profin teszik a dolgukat; legkivált Lovas Rozi Constanze Weber, Mozart ugyancsak szertelen és szerelmes feleségének szerepében, aki nemcsak odaadón, hanem játékosan és lelkesen áll a zseni mellett, amíg lehet, és lelép, amikor már nem lehet. Nagy találat Salieri tanítványának és szeretőjének szerepében Murányi Márta, aki nemcsak énekhanggal, hanem színészi jelenléttel is győzi a dolgát. II. József itt bábu, Kaszás Gergő ennek is játssza, királyszerepnek, bárgyúnak és bátornak egyszerre, nem akar súlyt adni neki, hiszen nem az övé a dráma. És többféle szerepben tűnik föl Fodor Tamás – köztük Leopold Mozart, az igen nagy, már-már mitikus súlyt kapó apa szerepében is –, és Egri Márta, meg Tamási Zoltán.

Az Orlai Produkció szokásosan nyári szezont tart, szokásosan színészparádét ígér, és szokásosan nívós szórakoztatást. Tartja a szavát, hiánytalanul.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek