Kopacsinszkaja és az MR Szimfonikusok / BTF
2014.04.15.

Patricija Kopacsinszkaja édesanyja hegedűművész, édesapja cimbalmos volt Chișinăuban, amelyet az ő születésekor inkább Kisinyovnak ismertünk. MALINA JÁNOS ÍRÁSA.

Olvastam: némelyek szerint a hely mai neve az egykori magyar Kisjenőből ered – nekem mindenesetre már a cimbalmos leszármazás is elegendő ahhoz, hogy szegről-végről rokonaként érezzek személyes büszkeséget kiemelkedő Patricija Kopacsinszkaja tehetségéért és sikereiért. Ennek a hangversenynek mindenképpen ő volt a spiritus rectora, no meg természetesen, felvillanyozó szépségű új hegedűversenye révén, Eötvös Péter.

Patricija Kopacsinszkaja
Patricija Kopacsinszkaja

Ámde haladjunk sorjában. A Tavaszi Fesztivál egyik legnagyobb érdeklődéssel várt eseménye az MR Szimfonikusok, alias Rádiózenekar Madaras Gergely vezényelte április 4-i hangversenye volt a Müpában. A többé-kevésbé magyar műsor Haydn Eszterházán komponált 60-as számú („Il distratto” melléknevű) C-dúr szimfóniájából, Eötvös Péter 2. („DoReMi” melléknevű) hegedűversenyének magyarországi bemutatójából, majd a szünet után Kodály két népzenei ihletésű zenekari művéből, a Páva-variációkból és a Marosszéki táncokból állt össze – hozzáteszem, kissé ügyetlenül, mert a zárószám nemhogy az Eötvös-premierhez, hanem a közvetlenül előtte álló nagyszabású Kodály-darabhoz képest is esést jelentett; inkább fordított sorrendben lett volna érdemes előadni őket, vagy a Marosszékit egyszerűen el is lehetett volna hagyni. Kevesebb több lett volna. No és persze azon is el lehetett volna gondolkodni, hogy a legjelentősebb eseményt, amely már csupán a szólista különleges zenei és személyes kisugárzása miatt is a koncert súlypontjává vált, nem kellett volna-e kispórolni a második félidőre.

Ám ezen igazán kár utólag sopánkodni egy ilyen nem mindennapi módon tartalmas hangverseny kapcsán. Magam már azért is fokozott érdeklődéssel készültem a hangversenyre, mert egyik kedvenc zenekaromat Madaras Gergely személyében egy általam korábban nem hallott karmester vezényelte, aki ettől az évadtól a fiatal (2009-ben alapított) dijoni zenekar fiatal vezető karmestere.

A rendhagyó – hattételes – Haydn-szimfónia egy csöppet csalódást okozott nekem, nem annyira a karmester, hanem a zenekar szempontjából: a hangzás nem volt annyira transzparens, a vonalak nem oly éles rajzolatúak, mint ahogy az együttestől megszoktam; s a vonóshangzás is mattabb volt ezúttal. Túlságosan „vastag” benyomást keltett a Rádiózenekar, amiben bízvást szerepet játszhatott a haydninál lényegesen nagyobb létszám – ám ez a létszám a Müpa hangversenytermében teljesen indokolt volt.

Az Eötvös-hegedűversenyre azonban nem maradt semmi a fenntartásokból a zenekarra vonatkozóan. A műre vonatkozóan sem: az egészen egyszerűen elvarázsolt; Ligeti zenéjéből, no és Berg hegedűversenyéből volt számomra ismerős az az érzés, hogy elbűvölő csodák sűrű erdejében járok, amit legfeljebb igen sokadszorra tudok majd valamennyire kiismerni. Két-három mondatban, egyszeri hallás után nehéz bármit is mondani a darabról, amely egy elsősorban fúvósokra és ütőhangszerekre „kihegyezett” zenekart állít szembe, vagy inkább egymás mellé egy elképesztően szeszélyes és mindenfajta szélsőségekkel jellemezhető hegedűszólammal. Mármost, ha jól tudom, a mostani volt a mű hetedik előadása, Madaras az ötödik karmestere, Kopacsinszkaja pedig az eredetileg Midori Gotōnak dedikált, sőt a címadásban az ő nevét felhasználó kompozíció második szólistája.

Madaras Gergely
Madaras Gergely

Olvasom a Los Angeles-i és a londoni előadás kritikáit, és bizonyos fenntartásokat, sőt fanyalgást olvasok ki belőlük: hiányos a darab kohéziója; ha a hegedű több szerepet játszana a darab folyamataiban, akkor egészen kiváló darab lehetne; hiányzik belőle a drámaiság; vértelen, nélkülözi Eötvös sajátos kópéságát. Egy kritika Midori virtuóz, de örömtelen játékát is említi. Nos, Midori Gotōt mindenképp tisztelet illeti azért, hogy Eötvös neki ajánlotta művét; az ő hatásközpontú egyénisége azonban nem is hasonlítható Kopacsinszkajának a megszállottságig menő, a lényegre irányuló perfekcionizmusához, elementáris erejű robbanékonyságához. Én az előadás nyomán úgy érzem, hogy Eötvös a darabot titokban vagy tudat alatt tulajdonképpen az első hegedűversenyét, a Sevent diadalra vivő Kopacsinszkaja számára írta – mindenestre a mostani előadás, amelyet művészszobai pletykák szerint maga a szerző az addigi legjobbnak nevezett, határozottan ezt sugallta. A korábbi kritikák ehhez képest egy-egy valóban vértelen előadás dokumentumainak tetszenek, az április 4-i viszont minden volt, csak nem vértelen, s így az idézett fenntartások úgy hullanak le róla, mint ruha a boldog szerelemben, ahogy JA írja. Kopacsinszkaja játéka szenvedéllyel és játékossággal megsokszorozott értelmet adott minden hangnak, minden effektusnak. A hatalmas sikerben persze döntő szerepet játszott Madaras Gergely karmesteri teljesítményének: ő magától értetődő természetességgel teremtett rendet az iszonyatosan nehéz partitúra megszólaltatásában, ha kellett, a legfinomabb részletekre élesen figyelő füllel, ha kellett, a fokozást is a végletekig tovább fokozva. Vajda Gergelynél mintha egy fokkal tartózkodóbb alkat volna Madaras, de aki harminc éves korában ezzel a magától értetődő kompetenciával és perfekcionizmussal vezényli ezt a darabot, attól még nagyon sokat várhatunk.

A Kodály-műveket azután a megformálásnak ugyanezzel a magabiztos nyugalmával vezényelte Madaras Gergely; a zenekar pedig teljes értékű partnere volt mind a Variációk zseniálisan érzéki hangzási effektusainak megszólaltatásában, mind pedig a kodályi, tiszta és tartózkodó érzelmesség hiteles és szuggesztív tolmácsolásában. 
Szerző: Malina János
Helyszín:  Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem,  Időpont:  2014. április 4.