Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM SZENTÍRÁS

Isten Fia
2014. ápr. 9.
Jó színészekkel milyen gusztusos filmet csinált ugyanebből a témából Franco Zeffirelli! Nagyjából ezt az egyetlen pozitív felismerést köszönhettük a legújabb Jézus-filmnek. LÁSZLÓ FERENC KRITIKÁJA.

A kritikus persze ne legyen nagyobb szamár a kelleténél, hiszen nyilvánvaló, hogy egy Jézus-film esetében döntően az alkotók és a célközönség számára is másodlagosak a tisztán filmes szempontok. S ugye korántsem csupán azért, mivel a történet főbb állomásait és a (kereszt)út végét amúgy is mindenki előre tudja. (Spoilerezők tehát kilőve.) Vannak ugyan kivételek, mint kiválólag a Krisztus utolsó megkísértése, de a hagyományos megoldás e témában a szent és kanonizált történet újramesélése a hívek számára. Az agnosztikus recenzens azonban nemigen tehet mást, mint hogy azt kutatja: filmmé lett-e az Ige? Vagyis hogy az aktuális alkotás meghaladja-e azt a szintet és szerepet – amit talán nem is akart meghaladni.

A bibliai tematikájú filmekben két, egymással szerencsés esetben összekapcsolható alkotói törekvés válhat közmegelégedésre markánssá. Az egyik a transzcendencia filmes megjelenítésének eredetisége, a másik a hagyomány szerint szent történet pszichológiai realista részletekkel való érzékeny feltöltése. Ne kerteljünk, Christopher Spencer „nagyszabású drámája” mindkét vonalon gyengén teljesít, s ennek nyugtázása ezúttal teljességgel független a szemlélő világnézeti beállítottságától. Ami a transzcendencia jelenvalóvá tételének feladatát illeti, az persze korántsem azonos az ügyes trükk-felvételekkel és a speciális effektek bőkezű alkalmazásával. Így aztán nem is az a baj például Jézus emlékezetes vízen járásával, hogy technikailag suta (már-már a Káel-féle Bánk bán Tisza-parti jelenetének nívóján), hanem hogy nélkülözi a csoda szellemi kisugárzását. Igaz, ha egészen őszinték, és már-már profánok akarunk lenni, akkor megkockáztathatjuk annak kimondását, hogy a Biblia megannyi története hasonlít a szövevényes megoldású krimikre, azaz olvasva sokkalt életszerűbbnek tetszik, mint filmen vagy színpadon eljátszva.

Diogo Morgado
Diogo Morgado. Forrás: port.hu

A csodák távolléténél, úgy lehet, még fájdalmasabb a valós figurák megteremtésének kihagyott lehetősége, ami részben színészvezetési, részben színészi problémák következménye. Így Diogo Morgado jelenléte és játéka a címszerepben nem azért kelt csalódást, mert akárhogy is Jézus mégsem volt férfimodell (habár a vakítóan fehér fogsor már legalábbis túlzásnak tűnik), hanem mivel a portugál adonisznak nincs kimutatható színészi alakítása. S minthogy mégiscsak a Megváltó szerepét osztotta rá a casting, hát okkal hiányolható, hogy egyfajta derült-ártatlan arckifejezésen túl nincs színészi eszköze a spirituális emelkedettség, s pláne az istenfiúi lét érzékeltetésére.

A jóképű Jézus körül szigorúan egydimenziós figurák mozognak: egy ugyancsak modellszépségű Mária Magdolna (Amber Rose Revah), Tamás, aki valóban állandóan tamáskodik (Matthew Gravelle), a producerként is közreműködő Szűz Mária (Roma Downey), aki a jelek szerint már átesett egy ajakfeltöltésen, s így tovább. Tradicionálisan e bibliai filmekben a negatív figurák kínálják fel a jobb játéklehetőségeket, s lefokozott értelemben ez most is így van. Adrian Schiller például teremt némi légkört Kajafásával, bár ebben Kőszegi Ákos nagyszerű szinkronalakításának is lehet érdeme. A film által némiképp ejtett Júdás-figura helyett a másik hálásan pszichologizálható szereplő, Poncius Pilátus válik még érdekessé: Greg Hicks kiöregedett bokszolót sejtető vonásai, ellenben profi színpadi színészt bizonyító játékkultúrája itt-ott szétfeszítik a filmes bibliaillusztráció műfaji kereteit. S végül akad még egy emlékezetes arcú színész, (Szent) János alakítója, Sebastian Knapp, aki nem csupán a rajongást tudja a tekintetével kifejezni, de még némi ókori és egyszersmind közel-keleti érzetet is képes ébreszteni a nézőben.

Egyebekben a film, mint az internetes adatbázisokból kiderül, egy tízrészes bibliai tévésorozatból nőtte ki magát. Nos, filmvásznon tényleg sokkal jobban érvényesülnek a kéjes gyönyörűséggel fotografált tájak, de amúgy az Isten Fia helyett válasszuk mégis inkább a Könyvet.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek