Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

ÉRZELMEK ÓVSZERE

Alain Guiraudie: Idegen a tónál
2014. márc. 5.
A tavalyi Cannes legkedvesebb és legintimebb filmje, amely a testi és és lelki vonzódás kifinomult tárgyalásával párhuzamosan vérfagyasztóan izgalmas thrillerré alakul. Guiraudie a vizuális és dramaturgiai visszafogottságból farag bravúrt. GYENGE ZSOLT KRITIKÁJA.

A francia film legegyedibb alkotói között tartják számon a nálunk teljesen ismeretlen Alain Guiraudie-t, aki pedig már húsz éve készíti rövid-, majd egészestés játékfilmjeit, és akinek tavaly egyértelmű sikert aratott legutolsó filmje a Cirkónak hála, hozzánk is eljutott. A nyíltan meleg, ezt a témát különböző vonatkozásaiban eltérő explicitással és intenzitással minden filmjében felvető rendező legfontosabb ismertetőjegye mégsem a homoszexuális identitás megfogalmazása. Ha az életmű egymástól nagyon különböző darabjait figyeljük, azt vehetjük észre, hogy függetlenül a történet realizmusától vagy más esetben teljes elszálltságától Guiraudie-t minden esetben az emberi kapcsolatok meghatározhatatlansága, bizonytalansága érdekli.

Meglátása szerint az emberek közötti viszonyok és így a bennük játszott szerepek nem rögzítettek (vagy nem kellene azok legyenek), hanem egy olyan rendszerben működnek, ahol a szereplők egymáshoz képest minden irányban elmozdulhatnak. Vagyis ez nem csak azt az evidenciát jelenti, hogy az idő múlásával közelebb vagy távolabb kerülünk egymástól, hanem hogy kapcsolatainknak minősége, sőt jellege is megváltozhat. És Guiraudie-t éppen az a finom, szinte észrevehetetlen de egy adott ponton túl mégis egyértelművé váló folyamat érdekli, amikor egy viszony hangvétele, felületének érdessége, színvilága egyszerre csak mássá válik. Ezeknek a kissé különös jelzőknek azért van itt létjogosultságuk, mert Guiraudie nem (pusztán) a realista film eszközeivel és a kifinomult színészi játékkal valósítja meg ezt a kérdésfelvetést, hanem a film teljes eszköztárával, amelybe a dramaturgiától a kameramozgáson és a műfaji vonatkozásokon keresztül a színvilág tudatos megkomponálásáig minden beletartozik.

idegen1

Napsütés, békés tófelszín, a félelmetesség minden jegyét nélkülöző, inkább ligetszerű erdő a díszlete a tavalyi év egyik legkülönlegesebb és legszerényebb filmjének. Az Idegen a tónál egy nem túl felkapott, békés tó partján játszódik, egy olyan félig legális meleg nudista strandon, ahol a férfiak nem csak napoznak és fürdőznek, hanem időnként a közeli bozótos erdőben cirkálva keresnek (és legtöbbször találnak) alkalmi szexpartnert maguknak. Franck, harminc körüli jóképű hősünk ide érkezik meg, és hol egyedül, hol ismerőseivel ücsörögve tölti napjait, illetve időnként ahhoz az előnytelen külsejű, inkább középkorú fickóhoz csatlakozik, aki a többiektől távolabb, mindig egyedül ücsörög. A heteró kapcsolata után a családos strand zsivaja elől ide menekülő pocakos „idegen” és a kifinomult meleg között kedves barátság bontakozik ki, ami kimerül e tóparti beszélgetésekben és néhány esti (soha nem mutatott) vacsorában.  Franck figyelme azonban megoszlik, mikor megérkezik a rendszeres fürdőzők közé az igazi Adonisz, főleg azért, mert a magas, izmos, napbarnított bőrű kiváló úszó kihívó tekintete ellenére állandó szeretőjével tűnik fel újra és újra. A további fordulatokat nem árulhatjuk el, de meglepő csavarként ebbe a békés környezetbe és történetbe féltékenység, szinte hitchcocki szenvedély-gyilkosság és nyomozás feszültsége költözik. Az igazán meglepő az, hogy Guiraudie képes a thriller és a paródia határán egyensúlyozni a hangvételt, így bár a cingár, esetlen, kopaszodó felügyelő mintha egy Tati filmből lépett volna ki, helyenként komolyan aggódunk hősünk testi épségéért.

Az Idegen a tónál vizuális és dramaturgiai minimalizmusát, szándékos, szinte erőltetett visszafogottságát tekintve a rendező 2001-es munkájához, a Ce vieux reve qui bouge-hoz (Ez a régi álom, ami mozog) hasonlít, a közbeeső filmek őrült agymenésétől távolabb áll. Az egész film szabad téren és három helyszínen játszódik: egy tó partján, a fürdőhelyhez tartozó nem hivatalos parkolóban és a kettő közötti ritkás erdőben. Ráadásul hiába történnek rendszeresen utalások a szereplők tóparti fürdőzésen kívüli életére, esetleges találkozásaira, a kamera egy pillanatra sem hagyja el a helyszínt. De a színházi szituációra emlékeztető dramaturgiai szerkezet nem csak a térrel, hanem az idővel kapcsolatban is szigorú: napkeltétől napnyugtáig láthatjuk az eseményeket, és ahhoz, hogy ezt a változást követni tudjuk, nem csak a természeti elemek színvilágának ritmusát használja jelzésként, hanem kvázi rituális gesztusokat épít be. Például minden nap a parkoló felülről vett képével és az oda megérkező főszereplővel kezdődik, valamint ugyanott, a távozással ér véget.

idegen2

Fontos rétege a filmnek a testiség ábrázolásának nyíltsága, amely a meztelenség teljes közvetlenségétől a szexuális együttlétek időnként pornografikus részletezéséig terjed. Talán épp ebből kiindulva egyes elemzések az alkalmi szexet folytatók közé keveredő gyilkossági ügy miatt a filmet a veszélyes szexre, akár az Aids-re utaló parabolaként értelmezték. Guiraudie azonban olyan elképesztő természetességgel, magától értetődőséggel kezeli a testi jelenlétet, hogy egyértelmű, számára valójában a testi és a lelki vonzódás közötti összefüggések érdekesek. Arra kíváncsi, hogy a kettő között hogyan, miként valósul meg az átjárás, hogy a szexuális gyönyör keresésével induló együttlét mikor billen át érzelmekkel átitatott gyöngédséggé. Bár szexet mutat, valójában szerelemről beszél – éppen ezért leginkább veszélyes érzelmekről, a ragaszkodás szakadékairól gondolkodtat el.

Barát, kolléga, házastárs, szexpartner, szomszéd, szülő, ismerős, szerető – Guiraudie finom humorral és iróniával teli filmjei egytől-egyig arról beszélnek, hogy mennyire finomak és észrevétlenek a határok ezen viszonyok között. No meg arról, hogy a szavak által definiált és ezáltal mesterségesen rögzített kapcsolatokhoz kötődő nyilvános rituálék mily gyakran képesek arra, hogy elrejtsék a szereplők egymás iránti valós érzéseit. A szexualitás időnként felkavaró közvetlensége, az érzelmi zsarolások és a gyilkosság miatti feszültség alapvetően súlyos filmet igényelnének, Guiraudie azonban mindezt fura humora révén könnyeddé oldja. Így a végén megmagyarázhatatlan, bizarr érzéssel, és válaszok helyett izgalmas kérdésekkel maradunk. Az eddigi életműből az Idegen a tónál a legjobb, úgyhogy érdemes ezzel kezdeni. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek