Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

SIKERES NYÚZÁS

Beszélgetés Vadas Zsófia Tamarával
2014. jan. 26.
Mikor a táncos teste meg a hangszeré játékba kezd, mikor a kettő hangolja s elhangolja a másikat, mikor a megszerzett harmóniák őrületté zilálódnak, akkor: Nyúzzatok meg!, Dányi Viktória, Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara táncos-zenés létképe az emberi kapcsolatokról a Trafóban, újra. SZOBOSZLAI ANNAMÁRIA INTERJÚJA.
Revizor: Kit és miért is kell „megnyúzni”?
Vadas Zsófia Tamara: Saját magunkat. Annyit tudtunk, hogy az emberek közti kapcsolatokkal akarunk foglalkozni. A cím már a próbafolyamat előtt megvolt, aztán valahogy a címhez idomult a darab. Csabival és Vicával (Molnár Csaba, Dányi Viktória, a szerk.) elkezdtük vizsgálni, elemezni, ki hol tart a saját életében, illetve hol tartunk az egymáshoz fűződő viszonyainkban. Mivel a zenészek mellett két lány és egy fiú van a színpadon, adott, hogy vannak férfi és női szerepek, de a próbák során elértünk arra a pontra, amelytől kezdve teljesen elmosódtak a határok. Nem gondolkodtunk azon, hogy egy adott jelenet férfiról vagy nőről szól, a játszmák váltak fontossá. S mivel a darab erősen színházi, vagyis szituatív, a felvillantott képek, helyzetek – a humor révén – érthetőkké válnak anélkül, hogy bármiféle történetet szőnénk. Vagyis nincs sztori. Mi végig ugyanarról beszélünk. Olyan ez, mintha egy kockának minden egyes oldalát megnéznéd, elölről, oldalról, hátulról… Röviden: azt hiszem, egymást nyúzzuk vég nélkül.
Vadas Zsófia Tamara és Dányi Viktória a Nyúzzatok meg! című előadásban
Vadas Zsófia Tamara és Dányi Viktória a Nyúzzatok meg! című előadásban
R: Táncelőadásról van szó, de a zene egyenrangú félként van jelen, már csak azért is, mert a zenészek maguk is megmutatkoznak, mozognak a színpadon. Hogyan született meg a három táncosból, két zenészből álló formáció?
VZsT: Volt egy vízióm. Egy dobossal szerettem volna együtt dolgozni. Érdekel a hangszer és a fizikalitás kapcsolata. Mikor keresgélni kezdtem, elsőként mindjárt Porteleki Áronba botlottam. Rögtön tudtam, hogy ő az én emberem. Czitrom Ádámot már ismertem, de még nem dolgoztunk együtt, mégis, látatlanban összekapcsoltam Áronnal. Behívtuk hát kettőjüket, s kiderült, hogy nagyszerűen megértjük egymást. Műfaját tekintve valóban táncelőadás a Nyúzzatok meg!, ugyanakkor, mint említettem, a színházhoz is közel áll, hisz helyzetekkel dolgozik. A tánc ez esetben nem marad meg a tiszta absztrakciónál, noha nem is nélkülözi azt. Van a darabnak egy belső logikája, dramaturgiája, mely szerint ezek a jelenetek egymást követik. 
Nem szerettük volna, ha a tánc és a zene elkülönül. A zenészekre nem kísérőkként gondoltunk, hanem mint társakra az alkotói és előadói szituációban. Az alapvetés szerint ez egy közös alkotás, nincsenek szerepek, nincs hierarchia koreográfus és táncos viszonylatában, hanem mindenki koreográfus és táncos. Kvázi mindenki alkotó. Így a zenészek is, bár ők akkor kapcsolódtak be a próbafolyamatba, mikor bennünk már kiforrt a téma. 
R: Nagy nehézséget jelent a zenészeknek az idegen terep, a mozgás?
VZsT: Leginkább Áronnak kell mozognia. Mi tagadás, bizonyos jeleneteket hosszan gyúrtunk. De jó partnernek bizonyult, mivel kíváncsi volt önmagára, a merőben új helyzetre. 
R: Miként érlelődött meg a téma?
Vadas Zsófia Tamara, Dányi Viktória és Molnár Csaba
Vadas Zsófia Tamara, Dányi Viktória és Molnár Csaba
VZsT: Az első három hétben csak ültünk és beszélgettünk, anélkül, hogy egyetlen mozdulat is született volna. Akkor ezt gondnak éreztük. Csak később derült ki, hogy ez a szellemi munka teljes mértékben beépült a fizikalitásunkba. A munkafolyamat során kipróbáltuk egymás ötleteit, s ami arra érdemes volt, azzal tovább dolgoztunk. Azt hiszem, ez a munkamódszer három-négy embernél többel nem is kivitelezhető. Sérülne a demokrácia. Három ember azonban még vita esetén is egy kalap alá tudja hozni az ötleteket. Másrészt hármunk közt remekül működik a szerepmegosztás, talán, mert régóta, az iskolából (Budapest Kortárstánc Főiskola, a szerk.) ismerjük egymást. Hasonló nyelvet beszélünk még akkor is, ha vannak személyiségbeli, ízlésbeli eltérések. 
R: Mégiscsak kell, hogy legyen valaki, aki kimondja az utolsó szót…
VZsT: Hihetetlennek tűnhet, de tényleg nincs megmondó ember. Mindenki másban erős, mást tud beleadni a közösbe, a felelősség viszont mindeközben közös. 
R: Van kedvenc jeleneted?
VZsT: Az összes olyan jelenet, amelyben valamit fizikailag megmozgathatok, vagy kimozdíthatok a helyzetéből. Például, mikor a gitárosnak kihúzom az erősítőkábelét, hogy ne tudjon megszólalni, és mikor a dobos alól kipakolom a dobokat. Vagy mikor Vica a gitárossal való ölelkezés közben elhangolja a gitárt, ahogy Csaba a saját őrületébe hajtja magát. Lényegében az egész darab arról szól, hogyan lehet valakit az adott helyzetéből kibillenteni vagy továbblendíteni. A bevezető táncot pedig azért szeretem, mert teljesen klasszikus táncos formában összegzi a darabot, még mielőtt belemerülnénk a sűrűjébe. 
R: Alig egy éves darabról lévén szó, korai lenne még egyes jelentek belső evolúciójáról beszélni, de talán már képet tudsz alkotni arról, miféle belső hangsúlyeltolódások jelentkeznek a korábbi bemutatóhoz képest.
VZsT: Mindig furcsa a továbbjátszás, mivel nem egy Hamletet dolgozunk fel. Ténylegesen benne voltunk szituációkban, melyek mostanra megváltoztak, s mi magunk is másmilyen állapotba kerültünk. Talán épp az tartja életben a darabot, hogy a változásokat belevisszük a jelenetekbe. Az újrafelfedezés fokozott jelenlétet kíván. A Szigeten már játszottuk, ami extrém helyzet volt, de a Trafóban ez lesz az első újrajátszás, így még nem tudom pontosan, hogy az eltelt idő mit alakít a darabon és rajtunk. Másképpen látunk rá az egészre, mint akkor a kreáció folyamata alatt.
R: Az kiderül a szavaidból, hogy az élet miként hat a munkára, de egy elkészült darab – mondjuk, a Nyúzzatok meg! – visszahat a mindennapokra?
Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara. Fotók: Trafó
Molnár Csaba és Vadas Zsófia Tamara. Fotók: Trafó
VZsT: Régen nem éltem meg hasonlót. Behoztuk a fiúkat, Áront és Ádámot, akik idegenek voltak, mégis, mivel mi hárman stabilan képviseltünk valamit, tudtak hozzánk kapcsolódni. Nagyon nagy szeretetben, jókedvben dolgoztunk, s ez megmutatkozhatott a premieren is. Tény, hogy, mi öten, akkor, ott igazán együtt voltunk. Ez a civil életre is kihat, hisz barátságok szövődtek. Másrészt, a próba folyamán elemezzük magunkat, a helyzetünket, a színházat, a táncot, hogy mi érdekel minket és mi nem. Az erről való intenzív gondolkodás s a gyakorlatban való megélés pedig visszahat a személyes és a szakmai fejlődésünkre is.
R: Számodra mit jelent egy újabb darab elkészülte? A nézőnek/ért dolgozol, vagy a saját fejlődésed hajt?
VZsT: Ideális esetben mindkettő. Minden új darabra mint egyfajta merülésre gondolok. Le kell merülni, mint egy búvár, és felhozni valamit, ami vagy eljut a nézőhöz, vagy nem. Ez az, amiben lehet fejlődni. Lehet, hogy kifogsz vagy találsz valami problematikát egy témán belül, ami érdekel, de még nem tudod olyan formába önteni, hogy az mások számára is érdekes legyen. Másrészt nekem fontos, hogy legyen mivel foglalatoskodnom, hogy a munkáról való gondolkodás, az alkotás folyamata is lekössön, ne csak a produktum. Ilyen szempontból kell, hogy a darab minden esetben rólunk, alkotókról is szóljon, de az is fontos, hogy ne ragadjunk ebbe bele. Van, hogy egy munka erényeit csak a színházi emberek ismerik föl, s a nézőt nem fogja meg, mert úgy érzi, nem ért hozzá. Máskor épp fordítva: a szakma kevesli, a néző szereti. A Nyúzzatok meg! bemutatóját követően a szakma és a civil közönség egyaránt elismerő volt. Ez ritkán adatik meg, mindenesetre a sikert jelzi, hogy a bemutatót követően (2013. április, szerk.) a darabot beválogatták az idei Aerowaves Fesztivál legjobb húsz előadása közé, valamint, hogy a Trafó is visszahívta. 
R: Terveztek további közös munkát?
VZsT: Nincs konkrét tervünk. Azt hiszem, mindenki igyekszik megőrizni a mobilitását, senki nem forgat társulatalapítást a fejében. Gyakran dolgozunk egymással más-más formációkban. Ugyanakkor az iskolából kikerülve többé már nem tanulói, hanem alkotói és felelősei is vagyunk ennek a területnek. Jelen van egy közösség, mely szeretné a táncról való gondolkodást komolyabban is képviselni, áttörve bizonyos falakat, megmutatva, hogy a kortárstáncnak valódi létjogosultsága van, s hogy a táncról többféleképpen lehet gondolkodni, különböző aspektusokból. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek