Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

APÁTLANUL

Szélben szállók / Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és Stúdió K
2013. dec. 27.
Akárhová nézek, történeteket látok: a Kerekasztal és a Stúdió K koprodukciója ennek az egyszerű igazságnak ered a nyomába. JÁSZAY TAMÁS ÍRÁSA.
Tárnoki Márk, Spilák Lajos, Bagaméry Orsolya
Tárnoki Márk, Spilák Lajos, Pallagi Melitta
Az emberi agy már csak ilyen: a környező világot, benne a barátságokat, szerelmeket, kellemes vagy félelmetes élményeket azonnal és reflexszerűen történetekké alakítjuk. Tesszük mindezt annak ellenére, hogy pontosan tudjuk: vannak mesék, amelyek rosszul végződnek. Mégis és csak azért is el kell ezeket (is) mondani, hiszen pusztán azáltal, hogy a pillanatnyi benyomásokat szavakkal, mondatokkal rögzítjük és rendszerezzük, máris összefüggéseket teremtünk az önálló elemek között, értelmezzük a tapasztaltakat, ezáltal pedig megtaláljuk (és jó esetben megértjük) bennük és közöttük a saját helyünket.
Vagy legalább kitartóan kutatjuk azt: a keresés az egyik legősibb történetmag, ez áll a Kerekasztal Színházi Nevelési Központ és a Stúdió K december végén bemutatott, elsősorban felső tagozatos középiskolásokat megszólító, Szélben szállók című, Kárpáti István által rendezett színházi nevelési előadásának a középpontjában. (Zárójel: fontos vállalkozás, izgalmas műfaji kaland ez a hazai független színházi létezés tán legrégebb óta folyamatosan működő, most éppen megint megújuláson-irányváltáson áteső Stúdió K életében. Miért? Mert helyet és időt biztosítottak saját színészeiknek /és persze törzsközönségüknek/, hogy a Kerekasztalosok bevált módszerével és felkészült szakembereivel szülessen meg egy repertoár-előadás.)
Bagaméry Orsolya, Tárnoki Márk
Pallagi Melitta, Tárnoki Márk
Amivel kapcsolatban megint kénytelen voltam rácsodálkozni, hogy mennyire nem helyénvaló, ha lekezelően bánik a színház a tizenéves korosztállyal: a Szélben szállók kőkemény, megrendítő dráma, amiben érintőlegesen vagy mélyrehatóan olyan (tabu)témák kerülnek megtárgyalásra, mint az árvaság, az intézeti lét, a cigány származás, a csonka család és hasonlók. A játszók a maguk írta-alakította, a közönség reakcióit bizonyos, előre meghatározott pontokon drámatanári segédlettel gördülékenyen magába építő történetben mindezekről hétköznapi módon beszélnek és beszélgetnek. Ez a természetesség és egyszerűség az előadást megnyitó kulcs; az, hogy a Stúdió K zsebkendőnyi, üres játékterét körbeülő, Spilák Lajos mágikus, „térképző” zenéjét ámulva hallgató fiatalokat se nem kiskorúnak, se nem felnőttnek, nem kívülállónak, de nem is szakértőnek, hanem „csupán” társnak tekinti a produkció. A közreműködők által lefektetett alapokra a nézőnek kell felhúznia az épületet. Hogy végül ócska kalyiba vagy díszes palota lesz belőle, az csak tőlünk függ.
Nyakó Júlia
Nyakó Júlia
Persze az elmesélt történet magva inkább a viskóknak a pesti belvárostól csak látszólag távol eső világához áll közel: a nyitó képben megismert főszereplő, Mirka (Bagaméry Orsolya) elbeszéléséből kitűnik, hogy szegényes határvidéken járunk, ahol az ügyesebbek csupán csempészésből tudják fenntartani magukat és hozzátartozóikat. A konkrét hely és idő lényegtelen, hiszen a tompaságot és kilátástalanságot elviselhetővé átszínező mesék azok, amik pillanatnyi lélegzethez juttatják a túlélésért küzdőket. Nem hazugságok ezek, inkább az igazság lehetséges verziói – akár így is történhetne, illetve így is történhetett volna. A szürke valóság és a kalandos fikció közötti lebegés mindvégig lényegi eleme az idő múlásával egyre komorabb világokat felrajzoló, elmesélt és eljátszott sztoriknak, s a módszer hatékonyan biztatja a nézőt arra, hogy nézzen ezen a szemüvegen keresztül a világra, ha úgy tetszik, a sajátjára is.
Hiszen ha jól adják elő, a mese sok, akár kimondatlan kérdésre is választ ad. Mirka éjjelente rejtélyes módon eltűnő anyjának (Nyakó Júlia) és bátyjának, Tomának (Lovas Dániel) titkos küldetése vagy a fiútestvér születése így kap mesés, fenséges gellert Doja, a mindentudó, Mirkát féltő gondoskodással körülvevő dajka (Homonnai Katalin) elbeszéléseiben. És persze mindig, mindenütt vannak olyan történetek, amiket nem lehet, nem szabad elmondani akkor sem, ha mesévé alakítjuk az egész mindenséget – de miért is? Ki elől rejtegetjük ezeket? Kit akarunk valójában megkímélni, amikor úgy döntünk, hogy inkább nem meséljük el őket? Csak ne a gyerek előtt, jön az automatikus (ön)felmentő válasz, de – mondom még egyszer – az előadás és közönsége rácáfol a közhelyre. 
 
 
Spilák Lajos, Tárnoki Márk
Spilák Lajos, Tárnoki Márk
Mert Mirkának egyszer csak elege lesz abból, hogy az apa alakjáról még csak megszelídített-kiigazított meséket sem hallhat, így a hozzá eljutó, gondosan megszűrt információmorzsákból elkezd módszeresen összerakni egy apaképet. Ebben a nézők is segítségére vannak: az előadás egyik legszebb jelenetét előzi meg az a kiscsoportokban zajló, a folytatásba beolvadó ötletelés, melynek origója az apa széles karimájú, fekete, titokzatos kalapja, s amelyet majd Nyakó Júlia Anyája kelt életre, nem is akárhogyan. Ekkor már visszavonhatatlanul a fantázia birodalmában járunk: ki-ki a saját élményei, emlékei, vágyai alapján odaképzelheti a magasba tartott fejfedő alá az ismerős idegent. Így tesz Mirka is, aki végül döntő elhatározásra jut: az apa nyomába ered. A felnőtté válási kalandban különös „segítőtársakra” akad: Bora (Pallagi Melitta) és Lubo (Tárnoki Márk) rettenetes gyerekek, túlkoros, nagyszájú vadócok, akik jó ideig bizalmatlanul, lekezelően bánnak a megszeppent lánnyal. Ám a bizalmi helyzet végre megszületik, még ha szörnyű titkokat is kell előtte megosztaniuk egymással. Kiderül, hogy vannak olyan helyzetek és helyszínek, amikor és ahol a mesék sem segítenek már: megszoksz vagy megszöksz, rajtad áll.
Hajós Zsuzsa játékmester Kerekasztalos kollégáival, Lipták Ildikóval és Nyári Arnolddal közösen, a Stúdió K-s színészek odaadó jelenlétében szelíd határozottsággal faggatja a fiatalokat arról, mi a jó a történetmondásban, hogy a megismert részletek alapján milyennek képzelik Mirka apját, vagy arról, hogy mit látnak az apa által postán feladott és a résztvevőknek kiosztott különös képeslapokon. Figyelmü(n)k és érdeklődésü(n)k rakja össze a kisebb-nagyobb hézagokkal elmesélt történetet, aminek a vége ugyan a jelen sorok íróját kissé váratlanul érte, de ennek ellenére és épp ezért az előadás megtekintését határozottan javasolja. És korántsem kizárólag a kamaszodó korosztálynak.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek