Keresve sem találhatott volna jobb alapanyagot a mester a gazdasági világválság idején, mint Jordan Belfort, az egykori sztárbróker, pontosabban svindler igaz történetét. Fel is pakolt mindent a vászonra, aminek épp most fizetjük meg az árát: a nyolcvanas évek végének, kilencvenes évek elejének szárnyaló bika piacát, a hedonizmus apoteózisát, a féktelen fogyasztásból származó dekadens életérzést – mindezt metsző fekete humorral, szatirikus éllel és roppant szórakoztatóan, Leonardo DiCaprio egyik legjobb alakításában. De ne szaladjunk ennyire előre!

Az előzetes hírek alapján legtöbbünk a Nagymenőkhöz hasonló epikus filmet várt, és igazunk is lett annyiban, hogy a maga módján A Wall Street farkasa is gengszterfilm, csak épp a fehér galléros bűnözők, gazdasági szélhámosok világában játszódik. A három órás játékidőn maga Belfort (Leonardo DiCaprio) vezeti végig a nézőt, aki hol a kamerához beszél, hol a belső monológjait vagy a kommentárjait halljuk saját felemelkedéséről, tündökléséről és bukásáról – már amennyiben ez utóbbiról beszélhetünk egyáltalán az esetében. Martin Scorsese pont abban a felpörgetett tempóban, kapkodós stílusban rendezte meg a filmjét, ami a tőzsde hektikus világát is jellemzi: in medias res kezdünk, hogy aztán a bróker kezdeti éveire is vessünk egy futó pillantást, amikor is még zöldfülű alkuszként itta első mentora, Mark Hanna (Matthew McConaughey) szavait arról, hogy hányszor kéne önszerelmet gyakorolnia a napi kereskedés során ahhoz, hogy ne remegjen meg a keze egy-egy üzletnél. Bizony, A Wall Street farkasa nem épp papnövendékeknek való időtöltés: az ánuszból felszippantott kokaintól kezdve, a liliputiakkal célba dobáló brókereken át, az autóvezetés közben kivitelezett fellációig van itt minden, ami korhatárossá teszi a filmet. 

Martin Scorsese a nagyjából tíz évet átfogó történetben egy percig sem moralizál, de ahhoz, hogy a megfelelő következtetéseket levonjuk, épp elég az is, hogy részletesen bemutatja ezt az alfahímek uralta szubkultúrát, ahol, a sok sosem elég, a morál és az empátia ismeretlen fogalom, és ahol a főhős mi tagadás nem sok jellemfejlődést mutat az események hatására. Belfort született farkas, de ahhoz, hogy az lehessen, bárányok is kellenek: miután a saját céget megalapítja (Stratton Oakmont) kétes hírű papírokat tukmál a kisbefektetőire, melyekből végül csak ő maga és az emberei gazdagodnak meg. Az FBI akcióba lép, hősünk mosná a pénzét Svájcban, de minden trükk ellenére sem ússza meg a börtönbüntetést. A film utolsó szcénájában azonban már sikeres motivációs trénerként látjuk újra, aki a csillogó szemű farkaskölyköket tanítja a kereskedelem pszichológiájára: hiába, az új évezredben is a pénz mozgatja a világot (csak most valamivel kevesebb). 

Scorsese alkotása sokrétegű, pazar kivitelezésű szórakoztató mozi, és egyértelműen Leonardo DiCaprio jutalomjátéka – a színész lényegében mindent előad, amire illő volna kapnia végre egy Oscart: tud pimaszul szexis lenni a második feleségével (Margot Robbie); szuggesztív agitátorrá válik, ha a munkatársait lelkesíti; megy neki a slapstick comedy, amikor irgalmatlanul betép (ez egyik legdurvább jelenetben épp, hogy haza tudja kormányozni a kocsiját); de a frusztrált kisgyereket is simán hozza, ha nem úgy alakul a beszélgetés a hajóján az FBI-jal, ahogy eltervezte. A film mellékszereplői igazodnak a főszereplő színvonalához – Margot Robbie, 

elegáns, öntörvényű trófeafeleség; Matthew McConaughey mellkas döngető dúdolása hosszan kísérti a nézőt; a cimbi cégtárs, Jonah Hill csodás untermann, ahogy a becsületes FBI-ügynök, Kyle Chandler is profin adogatja a labdákat a főszereplőnek: igazi társulatot látunk, melynek minden tagja elemében van. 

Nem csoda, hogy A Wall Street farkasa egyértelműen az utóbbi évek legjobb és legviccesebb Scorsese-filmje lett. Abból a szempontból pedig a legszemtelenebb, hogy nem csupán az emberi természetről, de az USA-ról is kiállítja a „szegénységi bizonyítványt” a Leonardo DiCaprio szájába adott mondattal: „A Stratton Oakmont: Amerika”. És ki más, ha nem Jordan Belfort tudná ezt? Karriertörténete maga a megtestesült amerikai álom: a self-made man megcsinálta önmagát, keresett egy vagyont, bukásai ellenére is talpon maradt, és ha konszolidáltabb formában is, terjeszti tovább az igét. Isten óvja Amerikát!