Vezérfonalunk talán lehetne a józan ész; ugyanis sem az aukciósháznak, sem egy ismeretlen – vagy miként a cím is sugallja – titkos gyűjteménynek nem tesz jót, ha eszement píárfogások félreviszik, sőt meghamisítják a gyűjtemény értelmezési kereteit. Az egyébként jó hírű Kieselbach Galéria a Kövesi-gyűjtemény szenzációként történő bemutatásakor két súlyos hibát vétett.
Sódar, kolbász, uborka
Képek a kiállítás megnyitójáról |
A kiállítás (többek közt) egy korabeli fénykép felnagyított reprodukciójával indul: Kövesi úr és neje mosolyog a hentesüzlet pultja mögött, a háttérben savanyúságos üvegek sorakoznak. Meglepő módon a kiállítótér utcai ablaksorában visszaköszönnek a csalamádékkal, kovászos uborkákkal és savanyú paprikákkal töltött üvegek.
Bármennyire is ínycsiklandozó a látvány, nem árt leszögezni, hogy Kövesi István nem a Csanády utcai hentesboltban, hanem a lakásában őrizte gyűjteményét. (A galéria javára írjuk ugyan, hogy a hentesbolt imitációjában nem ment el a végletekig; bár miért ne lehetne a füstölt csülköknek és oldalasoknak esztétikai értéke?) S ha már korhűség; a prezentáció másik útja, ha reprodukáljuk a gyűjtemény eredeti elrendezését.
Úgy tűnik, hogy a rendezők is hajlottak e megoldás felé, hiszen a munkák (leginkább a két hátsó teremben) egymás mellett és fölött helyezkedek el. Sok alkotás bemutatásakor ez teljesen legitim és elfogadott módszer, de ennek alapfeltétele, hogy a művek láthatóak legyenek, azaz kisméretű festményeket vagy rajzokat ne helyezzünk két és fél méternél is magasabbra. Teljességgel érthetetlen, hogy milyen megfontolások alapján kerültek a láthatósági/befogadási tartományon kívül többször is Anna Margit egyébként kvalitásos művei, vagy miért ragaszkodtak a rendezők a piramis alakú, kétségkívül tetszetős látványú, de az értékviszonyokat negligáló képrendszerhez.
Vizes párizsi és libatepertő
Míg a végiggondolatlan prezentációból fakadó hibákat talán az időhiány vagy a sietség indokolhatja, a kiállítás mottójába becsúszott szakmai hiba nehezen tolerálható. A „Szocializmus, savanyúság, húsok, kincsek” szlogen egy hamis interpretációra épül. A vészkorszakot túlélő Kövesi ugyan a szocializmus idején építette fel gyűjteményét, de nem vásárolt olyan alkotóktól, akik a korszakban elvárt vagy tolerált stílusokban alkottak.
Fotók: Kieselbach Galéria |
Sem Bálint Endre, sem Kassák nem volt a rendszer kedvence, arról pedig, hogy történetesen akkor éltek, nem tehetnek. Talán a rendezők Uitz Béla vagy Ámos Imre baloldaliságára gondoltak? Vagy Derkovits 1945 utáni értelmezésére, amelyben a proletárok, a szegények és az elesettek ábrázolását emelték ki? Esetleg arra, hogy mint minden más gyűjtő, úgy Kövesi is a BÁV aukcióin vásárolt műveket? Vagy, ahogy Kieselbach írja, csupán a „körülmények” jelzésére szolgál, amelyek ellenére, „állandó szembeszélben” építette fel a gyűjteményét „az egyszerű kisember”? A szocializmus idecitálása pont annyira releváns, mintha a rendszerváltás után létrejött Irokéz-gyűjteményhez a kapitalizmus címkét társítanánk.
A Kövesi-gyűjtemény magja a XX. század első felében készült alkotásokból áll és főként modern klasszikusokat tartalmaz. A gyűjtési lehetőségek miatt valóban heterogén, hisz megtalálhatóak benne a személyes kedvencek (Perlmutter Izsák, Egry vagy Szőnyi művei), kötelező, bár kevéssé kvalitásos műgyűjtési prédák (Kádár Béla, Scheiber Hugó) és igazi drágakövek (Vaszary, Fényes Adolf, Aba Novák korai képei) is. A tárlat vegyes, de igen érdekes képet mutat, amelyet minden kritika dacára is érdemes megtekinteni.
A kiállítás megtekinthető 2013. december 1-jéig.