Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám / Stúdió K
2014.01.24.

Kamasznak lenni eléggé rettenetes. Még akkor is, ha a dolgok körülöttünk viszonylag normális mederben folynak, hát még úgy, hogy a világ teljesen a feje tetejére áll körülöttünk. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Nagypál Gábor, Nemes Anna, Spilák Lajos
Nagypál Gábor, Nemes Anna, Spilák Lajos
Vidovszky György rendezésében pedig groteszk módon fordul ki magából a főszereplő kamaszlány környezete. A felnőtté válás kínjai így megsokszorozódnak, elviselhetetlen méreteket öltenek. Emiatt az előadás talán néha túlságosan is nyomasztó, nagyon ritkán hagyja csak nézőjét fellélegezni.
 
Szabó Borbála drámaszövegében a főszereplő neve X, hiszen ő egy kamaszlány a sok közül, egy átlagos, de csak meg nem értettségében az, problémáinak mennyisége és súlya nagyban túlmutat az átlagon. Rettenetes jelenetek követik egymást: elrontott születésnap egy alkoholista, szétzilált lelkű anyával (Nyakó Júlia), annak élettársával (Tamási Zoltán), aki szexuálisan zaklatná X-et, ha nem lenne túl részeg és ügyetlen hozzá. Aztán ott van még az önelégült, önző fiútestvér (Lovas Dániel), az apa (Kardos Róbert), aki szintén rettentően önző és mellé még gyáva is és a végletekig konfliktuskerülő, érthetetlenül optimista nagymama (Horváth Zsuzsa), a horrorisztikus, folyton számon kérő magyartanárnőről (Homonnai Katalin) már nem is beszélve.
 
Homonnai Katalin
Homonnai Katalin
A legszörnyűbb az egészben a többi szereplő önzéséből és félelmeiből fakadó, szándékos értetlenség, amivel X felé fordulnak: soha nem hallgatják meg, nem hisznek neki vagy csak egyszerűen elszállnak a fülük mellett a súlyosabb információk. X így marad tökéletesen egyedül két macskájával, Fricivel és Dezsővel, akikről rövidesen kiderül, hogy Karinthy és Kosztolányi reinkarnációi.
 
Nemes Anna üres tekintetű, fátyolos hangú kamaszlányt alakít, aki első ránézésre képtelen arra, hogy felvegye a kesztyűt bomlott családjával szemben. Ám ahogy a jelenetek követik egymást, és egyre szörnyűbb és gyomorszorítóbb dolgok történnek vele, úgy lesz egyre határozottabb, és úgy érti meg szép lassan, hogy az egyetlen helyes út innen kifelé vezet. Ebben sokat segít neki a két macska is. Nagypál Gábor és Spilák Lajos játékos, intellektuális figuráinak a szerepe az, hogy görbe tükröt tartsanak a világgal szemben, hogy ott X közelről is megszemlélhesse annak ellentmondásosságát és groteszk jellegét.
 
Az egyik jelenetben például az oktatási rendszer és benne az irodalomóra visszásságaira hívják fel a figyelmet, amikor bemennek az iskolába, hogy feleljenek X helyett. Homonnai tanárnő, mint egy boszorkány emelkedik ki a földből egy könyvhalom mögül. Kiskosztümös, decens külseje egy cseppet Hoffman Rózsa, de nem maga Hoffman Rózsa, hanem egy a sok Hoffman Rózsa-szerű tanár közül. Kosztolányi és Karinthy, mint azt előre lehetett sejteni, egyesre felelnek önmagukból. És ahol az intellektus csődöt mond, ott az egyetlen fegyver az erőszak lesz: a két macska és X könyvekből kitépett papírgalacsinokkal dobálja meg Homonnai tanárnőt, aki visítozva süllyed el a könyvkupac mögött, oda, ahonnét érkezett.
 
Másik fontos pillanata a két macskának, amikor előrántják a Karinthy-egyfelvonásosból ismert bűvös széket, amire ráülve a szereplők kényszeresen igazat kezdenek mondani, s így kiderül, ami voltaképpen amúgy is világos volt: mindenki hazudik. A legfontosabb jelenetük azonban az előadás végén a sakkjátszma, amikor X szembeszáll anyjával, hogy érvényre hozza akaratát, megértesse magát. A két macska végigsakkozza az anya és lánya közti játszmát, viszont az kérdés marad, vajon ők irányítják-e a sakktáblán az eseményeket, vagy az események menete határozza-e meg a sakkpartit.
 
Horváth Zsuzsa, Nyakó Júlia
Horváth Zsuzsa, Nyakó Júlia. Fotók: Schiller Kata. Forrás: Stúdió K
Karinthyra és Kosztolányira egyébként dramaturgiailag is égető szükség van. Ők ugyanis azok, akik a gyomorszorító jelenetek között rövid időre oldani tudják az előadásban beálló folytonos feszültséget, ami nélkülük valószínűleg csömörhöz vezetne, és nemcsak a színpadi alakokban, hanem a nézőkben is. A két barát folyvást ugratja a másikat, ahogy tették ezt az anekdoták szerint valóban is. Kosztolányi például kiválóan szórakozik rajta, hogy mennyivel több hely jutott neki a középiskolás irodalomtankönyvben, mint társának, Karinthy pedig felhívja barátját, hogy az esztergomi nőegylet vezetőjének adva ki magát eljátssza a magyar irodalom talán leghíresebb telefonos szívatását.
 
A mély lelki problémák végletekbe menő halmozása az egyik oldalon, és vele párhuzamosan az irodalmi utalások rengetege a másik oldalon talán túlzásnak tűnnének, ha nem tudnánk, hogy az előadást drámapedagógiai foglalkozás követi. Így viszont a sűrítés inkább sokrétűségnek látszik, hiszen rengeteg iránya lehet ezután a beszélgetésnek, amiben a csoport tagjai valószínűleg könnyebben megtalálják a helyüket, hiszen több a saját életükből merített referenciális megfelelések lehetősége. A történet ezenkívül félig-meddig lezáratlan, vagyis folytatódik, akár az élet, ami új kérdések megválaszolására készteti a fiatalokat. Ezek a kérdések egytől-egyig a felnőtté válásra vonatkoznak. Mit tegyen az ember, ha menni kell, de nincs hova? Jól dönteni nehéz, nem is lehet, csak felelősen kell.
Szerző: Puskás Panni
Szerző:  Szabó Borbála,  Zeneszerző:  Monori András,  Rendező:  Vidovszky György,  Játsszák:  Homonnai Katalin,  Horváth Zsuzsa,  Kardos Róbert,  Lovas Dániel,  Nagypál Gábor,  Nyakó Júlia,  Nemes Anna,  Spilák Lajos,  Tamási Zoltán,  Díszlet:  Pintér Réka,  Jelmez:  Gyevi-Bíró Eszter,  Fény:  Fodor Gergely,  Rendezőasszisztens:  Tóth Réka Ágnes