Beszélgetés Szikszai Rémusszal
2013.11.20.

A Vádli Alkalmi Színházi Társulás, a Füge Produkció és a Szkéné Színház közös előadásában mutatja be november végén Paul Foster I. Erzsébet című drámáját. A rendezővel, a Vádli egyik alapítójával, Szikszai Rémusszal a próbákon beszélgettünk színházról, hatalomról, rendezésről. MARTON ÉVA INTERJÚJA.

Revizor: Néhány éve a színészet mellett rendezni is kezdtél. Paul Foster I. Erzsébet című darabját rendezed. Eddig olyan darabokat mutattál be, amelyek a politika és hatalom, a színház és politika viszonyát helyezik a középpontba. Itt egy színi társulat és az általuk bemutatott Erzsébetről szóló előadás adja a darab történetét. Maradt a régi kérdés, a színház és a politika egymáshoz való viszonya?

Szikszai Rémusz: Egy boszorkány meséli a történetet, amelyben szerepel egy színtársulat is. Színház a színházban. Valóban, az eddigi rendezéseim egyik központi témája a hatalom, a hatalomhoz való viszony volt. A Caligula helytartója arról szól, hogyan torzítja el az embert a hatalom. Bulgakovtól a Képmutatók cselszövése a színház és a hatalom viszonyát feszegeti. Ez a mostani előadás, az I. Erzsébet inkább egy reflexió a rendszerváltás óta eltelt időre. Arról, hogyan éltük meg azt és most hol tartunk.

Szikszai Rémusz
Szikszai Rémusz
R: Paul Foster I. Erzsébet című darabja úgy tűnik, népszerű. Az elmúlt években többen színpadra állították, többek között Mohácsi János, aki a kaposvári főiskolásokkal vitte színre. Ahogy akkor Mohácsi, te is szövetként használod a szöveget.

SzR: Eleve ilyen szerkezetű a darab. Olyan, mint a kanavász. Annak idején a La Mama-ban is így születhetett az előadás, hogy improvizáltak egy adott témában, amit Foster leírt, „gatyába rázott” és drámává tette a szöveget. Foster szövegben tett instrukcióiból világosan látszik, hogy leírhatta egy konkrét előadás, valószínűleg a bemutató szövegét. Ha a szöveg az előadás hű tükre, akkor az egy több mint négy órás játék lehetett. Izgalmas, ahogy átüt az előadáson az adott kor, annak pacifista hulláma. Az előadásról való gondolkodást erősen meghatározta, így bár Erzsébetet kifigurázza az előadás, Erzsébet modellként jelenik meg a darabban. Úgy éreztem, nekünk ma már ez a kép nem hiteles. Így az előadás befejezése, amit nem árulok el, más, mint Fosternél.

R: Az I. Erzsébet című drámában egy színtársulat Erzsébet királynőről szóló darabjával turnézik. Mélységeiben mutatja be az adott történelmi korszakot. Korábbi rendezéseidnél is olyan darabokat választottál, ahol fontos a háttérben húzódó történelem. Nagy hangsúlyt kap a színház, a színészi lét. Melyik szál volt erősebb, fontosabb ebben az előadásban számodra?

SzR: A metszéspontok izgalmasak, ahol a két szál találkozik. Az is fontos, hogy a darabbéli színtársulat úgy dicsőíti Erzsébetet, hogy közben folyamatosan belecsíp. Iróniával mutatja be a királynőt s a királyi udvar többi szereplőjét. A szöveg textúrája, iróniája leginkább a Monty Python szövegekre hasonlít. Azok a hatalmi játszmák, amelyek a franciák, angolok és a spanyol királyság között zajlanak, nagyon emlékeztetnek arra, ahogyan az elmúlt huszonhárom évünket éltük. Szidtuk, sokszor nem szerettük, de demokráciában éltünk. Egy olyan világban, amelyről azt hittük, jó lesz. Ha szidtuk is, de lehetett róla többek között a színházban is beszélni. Félek, hogy eljön az idő, amikor majd nem lehet. Egy korszak végére pont kerül. Az előadásunk vége erre reflektál.

R: Hol vannak az előadásban ezek a metszéspontok?

SzR: Ott vannak, ahol „megakad” a színdarab, amikor megérkeznek az Erzsébet-kor világának szereplői, például a puritánok, hogy beleszóljanak, hogy így nem lehet előadni a darabot. Azzal szembesítik a társulatot, hogy nincsenek jó darabok, s takarodjanak ki Londonból.

R: Ezek a darabnak vagy a te olvasatodnak a metszéspontjai?

SzR: Nehéz erről beszélni, mert nagyon fontos a darab történelmi közege. Tudni, érteni kell Erzsébet királynő korát, a benne szereplő történéseket, Stuart Mária lefejezésének okát, a spanyolokkal való ellentéteket és háborút. Sok a név, a homályos történelmi utalások. Négy metszéspontja van a darabnak. Ilyen az is, hogy a színész hogyan dugja bele az előadott színdarab szövetébe az adott témához való viszonyát. Fontos, hogy férfiak játsszák az összes szerepet. Ez Erzsébet korában természetes volt.

R: Azzal, hogy férfi szereplők játsszák a női szerepeket is, a történelmi hitelességet akartad erősíteni vagy más hangsúlyt kapott azáltal az előadás, hogy Erzsébetet Fodor Tamás játssza?

SzR: Is-is. Így hitelesebb. Meg akartam mutatni, mekkora tárháza van a színésznek, hogy a színész nemtelen. Androgün lény. A jó férfiszínész legalább annyira feminin, mint amennyire férfias. Mindig ott van mindkét oldal. Nagyon fontos, hogy mi mögé bújik az ember, milyen maszkot ölt. Erzsébet királynő egy magánál csúnyább, férfias maszk mögé bújt. Lárvaarcú figurát csinált magából, kitalálta a „szűz királynő” szerepet, amivel érinthetetlenné tudott válni. Így védelmezte magát a világgal szemben.

R: A ti előadásotokban mit szimbolizál Erzsébet alakja?

SzR: Olyan hatalmat, amiben legalább annyi despotizmus, mint amennyi racionalitás van. És ott van az országa iránti elkötelezettsége is. Amikor magát védi, az országát védelmezi. Én ma Magyarországon nem látok olyan politikusokat, akik az országért akarnának tenni. Erzsébet ezt a hiányt is jelenti, ahol az emberi összeér a hatalommal, ahol kordában tartják, hogy meddig lehet elmenni. Halálával megteremtődik a hiánya.

R: Az elmúlt két évtizedünk összegzése a rendezésed. A te pályádnak is összegzése? A rendezéseid nagyon lineárisan építkeznek. 

SzR: Egyre jobban durvul a világ s ebben mindenki sáros. A Képmutatók cselszövése után úgy éreztem, még egyszer reflektálni akarok erre. Itt a mese irányába vittem a történetet, s ebbe próbáltam mindazt belesűríteni, amit a politikáról gondolok. A csalódásaimat szőttem bele a történetbe.

R: A prózai szövegeket Várady Szabolcs fordította, a dalszövegeket Kovács András Ferenc. Más fordítói gondolkodást kívántak meg ezek a dalbetétek?

SzR: Az eredeti darabban is szerepeltek a dalok, de nincsenek hozzájuk kották, így nem tudni, mit énekeltek. Várady Szabolcs ezeket is kiválóan fordította le, de én valami mást akartam, ezért kértem meg Kovács András Ferencet ezek magyarítására. Ezek a dalok barokkos cirádákkal díszítettek, de az alaphangulatuk végtelenül szomorú. Humor és szomorúság harmóniája. Éppen ezért a darab nyitómondatát, a „nem kacagtatni jöttem” sort Shakespeare VIII. Henrik című drámájából vettük át. Ez a sor mottója is az előadásunknak. Bár éppen ezek a nyitómondatok elfelejtődnek az előadás közben, de mi már az elején jelezzük az egész előadás hangulatát, mondanivalóját.

R: Még tartanak a próbák. Menet közben alakítasz még a darabon?

SzR: Először a rendezéseim során igen. A korábbi előadásokban készen volt a szöveg, alig változtattam rajta. Itt folyamatosan formálódik a szöveg és az előadás. Már a kezdetkor Kovács András Ferenccel jelentősen belenyúltunk az eredeti fordításba. A cselekmény vázát tartottuk meg. Sokszor a dalok feleslegessé tették a szöveget, vagy fordítva. Úgy dolgozunk, ahogy Mohácsi szokott, de engem ez mérhetetlenül feszít. Jelenleg a Jurányi Inkubátorházban próbálunk, aminek egészen más a tere, a hangulata, mint majd a Szkénében lesz. De izgalmas is a próba színhelye, mert mindenki itt van, aki kiszorult a színházi palettáról. Még frász és pánik az életem.
Szerző: Marton Éva