Revizor: Nem rendeztél még Csehovot.
Zsótér Sándor: Nem.
R: Miért?
ZsS: Ki tudja? Huszonéve Miskolcon lebegett A manó. Húsz éve szolnoki igazgatóm, Spiró György a Sirályt rendelte meg, egy sor húzás nélkül. Nem került rá sor. Sort kerítettek a kirúgásunkra. Spiróval együtt. Három éve az egyetemen a fizikai színházi koreográfus-rendezőkkel a Sirály első felvonásán dolgoztunk. Tavasszal Mácsai Pál hívott. Zenés-táncos darabra. Aztán szabad kezet adott. Szabad volt darabot vinni. Ungár Juli javasolta a Csehovot. Vittünk még hármat.
R: Mi volt a másik három?
ZsS: Bert Brecht A vágóhidak Szent Johannája, a Kaktusz virága, és nem emlékszem. Mácsai Pál Csehovra szavazott. Én felkértem Ungár Julit, hogy fordítsa le.
R: Okkal-joggal remélhető, hogy erről a darabról mindenkinek eszébe jut valami.
ZsS: De mi? Talán úgy gondolja, hogy tudja. Mi az igazi Csehov. Sokan hiszik, ismerik. Én nem ismertem. Jó volt a szöveggel bíbelődni. Aztán Ambrus Máriával öldöklő három hónap munka a környezeten. Aztán a legjobb, színészek hangján hallani. Sokat tököltünk Mácsaival a szereposztáson.
R: Miért volt komplikált?
ZsS: Sok együttműködő, egyenrangú szerep. És szemponthegyek zúdulnak a társulat, a színház részéről is.
R: Vannak színészeid, noha színházad, társulatod nincsen, de Kováts Adélhoz, Kerekes Évához visszatérsz. Hogyan születnek ezek a választások?
ZsS: Nem az én színészeim, hanem színészek. Kováts Adélnak Bálint András választotta a Vágyvillamost. Kerekes Éva birtokának szántuk a Meggyeskertet Brecht Arturo Ui feltartóztatható felemelkedése, és Elfriede Jelinek Nóra, avagy a társaságok támaszai című darabja után.
R: És még mielőtt dolgoznál velük?
ZsS: Érzet. Nem feltétlenül tudok a vonzalmaimról és választásaimról. Mondjuk, ne legyen felkapott. Kockáztatok. És azt hiszem, remélem, hogy ők is kockáztatnak. Például Porogi Ádám Brecht II. Edward című darabjában, Kecskeméten. Vagy Orosz Ákos Brecht Don Juanjában a Maladype bázison.
R: Vissza a bemutatóhoz: Meggyeskert a címe – ugyanazért vajon, amiért Vágyvillamos lett A vágy villamosából?
ZsS: Nem. Ez a címe. És: a meggy fanyar. Ennyi. Csehov megengedi a embernek, hogy ilyen is meg olyan is legyen. Nem tudok választ adni, miért annyira jó író.
R: Akkor ez most egy nagy felfedezés?
ZsS: Nekem igen. Megcsinálnám az összes darabját. Tizenhárom szerep tizenhárom együttműködő színészt kér a Meggyeskertben. Nem elég kettő, hat. A kupec és földbirtokosnő más sínen haladnak, pont nincs összeütközés. Hagyományos értelemben vett konfliktus nincs senkik között. Az egyetlen a földbirtokosnő és az örökös diák között van. És az sem igazi. Az élet, meg a nem élet összeszikrázása. Felszínesen olvasva érthetetlen. Aztán, a készülés közben, egy pontos kottának láttam. Kortárs egy darab. Az emberek nagy többsége nem gondolkozik el azon, hol és miben él, nagyon el van foglalva azzal, hogy egyik napról a másikra éljen. Nagyon kevesen akarnak rajta változtatni, vagy nem is tudnak. De fel se merül.
 A Meggyeskert plakátja |
R: Sikerült ezt megértetned a színészekkel?
ZsS: Ki tudja? Talán igen. Nem tudom, mi van a fejükben. Azon kívül, hogy szeretni kell őket. Nem mindig megy.
R: Hol játszódik az előadás?
ZsS: Milyen értelemben?
R: Mi a helyszíne?
ZsS: Nincs. Egy nagyított pálmafa nipp, egy macskafej, és egy mobiltelefon. Környezet inkább, mint helyszín. Igyekeztünk Ambrus Máriával kisszobákat készíteni. Aztán felötlött, hogy Mária a Sirályt Afrikába képzelte. Húszcentis pálmafáját belehelyeztük a makettbe. Helyénvaló volt. Röpültek a kisszobák. Csehov szellemesen írja levelében, hogy lemond a második felvonásban a folyóról, elég a kápolna, pár sírkőmaradvány, távírópóznák, jegenyesor, távolban a város látszik, jó időben. Egyébként csak nagy szabad teret kér. Az Örkény tölcsér színpad. Tervező, rendező ráfeszül a kertre. Nem is látszik. Csak beszélnek róla.
R: És akkor Ranyevszkaja nem táviratot kap, hanem sms-t?
ZsS: Igen.
R: Négy rész lesz a négy felvonás?
ZsS: Sajnos, három lesz, két szünettel.
R: Firsz Békés Itala.
ZsS: Ő a régi iskola. Megfogja a munka végét. Nekiáll újra meg újra. Ki fog jönni, amit ő tud.
R: Számos előadásodban a drámai hatás forrása a történet és az előadás „ejtett” intonációja közti feszültség.
ZsS: Nem értem biztosan, mire gondolsz. Ejtett intonáción az értelmes beszédet értem, amit monotonnak tartanak. A hatásos beszédhez nem értek. A darabot lehet így, úgy, amúgy, de nálam pont nem így beszélnek. Hogy aztán ebből van-e feszültség, és ki veszi észre, azt nem tudom. „Lement a nap”, ezt kimondani nem giccses. Közlés. Hál’ istennek, megint vége egy napnak, és Gajev megint egy lépéssel közelebb a halálhoz, a természet gyönyörű és közönyös, amilyen a húga is. Neki ezt jelenti. Ányának alkonyi öröm. Mindenkinek mást. Ne a hatását játssza. De lássam a rá tett hatását. Amit meghallok a hozzáfűzött mondataiból. A többi szereplőnek mulatságos. Neki szívszorító. A szöveg tele humorral. És nincs semmi művészieskedés.
R: Fontos-e, hogy a te vándorrendezői pályádon van azért néhány színház, ahol nem nulláról indulsz a munkában?
ZsS: Vándorkötelezettség.
R: Jó lenne leszerződni egyetlen színházhoz?
ZsS: Jó. Egerben tudtam, mit, kivel és miért csinálok.
R: Miért nem szervezel egy színházat?
ZsS: Hol? Miből? Másfelől: nem az az alkat vagyok. Sok minden kell ahhoz.
R: És mi jön most?
ZsS: A Vígszínház Padlásán Elfriede Jelinek Téli utazás című darabját rendezem. Kecskeméten családi darabot: O’Neill Utazás az éjszakába. Két utazás.