E cikk írója már sokszor kényszerült magyarázkodásra a műfaj elnevezésével kapcsolatban, és egyébként sem tartja szerencsésnek a csecsemőszínház szó alkalmazását. A közkeletű értelmezés szerint a csecsemő ugyanis nagyjából az 1 hónapos és 1 éves kor közötti korosztályt takarja. Ez pedig nemcsak kaján megjegyzésekhez (a példa kedvéért: nyilván mutatnak nekik néhány piros lufit… és mózeskosárból nézik végig?), hanem konkrétan félreértésekhez vezethet. 

A műfajban meghirdetett előadások célközönsége ugyanis ennél sokkal tágabb, a 0 és 3 év közötti korosztály. Tehát inkább arról van szó, hogy a csecsemőszínház nem korhatáros alulról, hiszen tárt karokkal várják a pár hónapos bébiket is, de nyilvánvaló, hogy a nagyobbacskák több csatornán keresztül kapcsolódhatnak az előadásokhoz. 

Ráadásul a Pont, pont, vesszőcskét kifejezetten az 1-3 éves korosztálynak ajánlja a Kolibri Színház, míg a korábbi csecsemőszínházi előadásokat, a Négy évszakot, a Todát és a Tekergőt 0-3 éves korig hirdették meg. Ami azért érdekes, mert az utóbbi kettő inkább verbális jellegű előadás, melyek – természetesen – más színpadi elemek mellett erőteljesen támaszkodnak szövegekre: a Toda ismert gyerekverseket dolgoz bele az előadásba, a Tekergő pedig Orbán Ottó verseit. A Bozsik Yvette társulatának köszönhető Négy évszak pedig elsősorban táncra, és ezen túl a konkrét évszakokra jellemző jelmezekre és használati tárgyakra épül.     

A Pont, pont, vesszőcske ezzel szemben sokkal pőrébb, eszköztelenebb előadás: egyfajta ’visszatérés’ az ősi elemekhez. Ez egyébként a rendező, Barbara Kölling, a hammi Helios Theater vezetőjének és Európa-szerte elismert gyermekszínházi alkotójának kézjegye, aki előadásaiban már bebarangolta a fával, a vízzel és a papírral kapcsolatos ’elemi kérdéseket’ is. A játszók (Tisza Bea, Czupi Dániel, Ruszina Szabolcs) lényegében agyagból és fából teremtenek egy új világot. 

Az előadás első felében gyermeki kíváncsisággal és kísérletező kedvvel fedezik fel az agyag tulajdonságait: leejtenek belőle egy darabot, s nagy érdeklődéssel hallgatják a puffanást; ráébrednek, hogy lehet vele rajzolni a földre. Majd alkotni kezdenek: először stilizált emberi alakokra hasonlító tömböket, majd maszkokat formáznak. Hasonló történik a teljesen megmunkálatlan, ágas-bogas vesszőcskékkel is – a játszók hajlítgatják és az ujjaikon egyensúlyozzák őket; végül szobrocskák formájában az agyag és a fa kombinációjára is sor kerül, hajlott hátú öregemberek, férfiak, nők és fák – egy apránként épülő város lakói – népesítik be a színpadot.   

Természetesen nem is annyira a(z egyébként többféleképpen értelmezhető) történet a fontos (amit a gyerekek körülbelül az előadás kétharmadáig voltak képesek feszülten figyelni), hanem a humor és a grimaszokban, “mukkanásokban” megnyilvánuló apró gesztusok. (Szöveg nincs az előadásban, s a Bornai Szilveszter zenéje is kellemesen naturisztikus.) A játszók magától értetődő egyszerűséggel és hitelességgel teszik a dolgukat, egyszerre tudnak színészként és bábszínészként működni, és nagyon jót mulatok, amikor hasonlóságot vélek felfedezni a néhány vonással megformázott maszkok és alkotójuk között. 

Színházi külsőségek szempontjából viszont sokkal formálisabb a Pont, pont vesszőcske, mint a korábbi csecsemőszínházi előadások. Jóval élesebbek a színházi szituáció körvonalai: nagyobb a távolság a játszók és a közönség között, érinthetetlenebb a színpad világa. Ez abból is látszik, hogy a többi előadással ellentétben a gyerekek itt nem indulnak felfedező útra, és a nézőtér is teljesen sötétbe borul. És talán a kissé steril, fehér színű, egyenruha-jellegű jelmezek is okolhatók érte, de kevésbé barátságos vagy családias a hangulat, a szorosabb értelemben vett előadás alatt kifejezetten távolságtartó a légkör. 

Pedig jól érzékelhető a határok elmosására és az interakcióra irányuló szándék. A darab már az előtérben elkezdődik: megjelenik a három játszó, és különböző hangszerek megszólaltatásával magukra vonják a figyelmet, majd bevezetik a közönséget a nézőtérre. Az előadás után pedig – ugyancsak az előtérben – a gyerekek együtt gyurmázhatnak, agyagozhatnak a játszókkal. Ez az elő- és utójáték függelékként lóg, és nem tud szervesülni az előadásba, aminek az egyik oka talán épp az, hogy térben és időben túlságosan könnyen szétválaszthatók egymástól.  

A Pont, pont vesszőcske kevésbé látványos vagy hangzatos előadás, ami viszont messze nem jelenti azt, hogy – ha nem is a csecsemők, de – a totyogó-tipegő korosztálynak ne jelenthetne óriási élményt, és hogy a bemutatása ne menne eseményszámba.