Miről is beszélgethetnénk – kérdezi érzés- és gondolatgazdag tekintettel.
Revizor: Arkagyináról. A Sirályról. Nézegettem fotókat az előadásról, és csak most vettem észre, hogy felülnézetben a padló amőbajátékot mutat: keresztek és karikák rendjét.
Básti Juli: Azt hiszem, inkább régimódi konyhai csempéhez hasonlít. Nagyon kellett figyelnem, hogy felfedezzem azt az illesztést, ahová széket kellett letennem. Alföldi Róbert határozottan és szigorúan állította be a világítást. Ha valaki nem találta el hajszálpontosan a kijelölt helyet, akkor sötétben maradt.
R: Menczel Róbert ruhatárdíszlete erősen behatárolta azt, hogy látványban mit nyújthat a Csehov-darab négy felvonása. Az ilyen eleve elrendeltetett rögzítettség nem könnyíti meg a néző mint befogadó dolgát. A játszókét igen?
BJ: Ez a puritán díszlet a játszók számára sem volt egyszerű. Voltak titkai, többet tudott, mint amit első pillantásra felmérhetett a közönség. Az igazi nehézséget az jelentette, hogy keskeny sávban szélesen széthúzott játékteret kínált. A kettősök számára az intim közelség kedvezőbb, itt viszont gyakran úgy zajlottak a párjeleneteink, hogy távol álltunk egymástól. A Trigorint visszahódító monológomat úgy kellett elmondanom, hogy közben pontosan tudtam, a néző a szemével nem foghat be egyszerre mindkettőnket. Választania kell, melyikünket nézze. És baromi rossz ám azt érezni, hogy miközben beszélek, akadnak nézők, akik nem engem figyelnek, hanem a partneremet! (nevet) Már önmagában az is meglepően nehéznek bizonyult, hogy össze voltunk zárva abban a keskeny sávban. Nem is gondolnánk, mennyire nem könnyű elvonulni a többiek sora előtt, állandóan kitéve lenni egymás tekintetének. A negyedik felvonásban, Tompos Kátya Nyina-monológjánál valamennyien fentről figyeltük őt. Az egyik próbán a jelenet után mondtam neki, hogy fantasztikus volt. A következő próbán, amikor nem mondtam semmit, rögtön azt hitte, hogy rosszul csinálta, nem kérdezte, de a tekintetén láttam. Ezután mindig figyeltem rá, hogy dicsérjem, ami nem volt nehéz, mert mindig csodásan mondta.
 Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból |
R: Sok maradt benne a Básti Juli-féle Arkagyinában? Sok olyasmi, ami más előadásban kijött volna?
BJ: Alföldi Róbert tudta, mit akar, de örültem, hogy mindketten olyan Arkagyinát képzeltünk el, aki nagy érzelmi amplitúdóval él, akár pillanatonként változik a viselkedése, a reakciója, a hangulata. Ezt nagy élvezet volt játszani. Emellett persze nem mindenben értettünk egyet – például szívesen formáltam volna kevésbé butára ezt az asszonyt –, de annak is megvan a maga szakmai érdekessége és szépsége, ha az ember olyasmit csinál, ami egyébként idegen tőle. Gesztusokra gondolok, ahogy például ez az Arkagyina az elején, a megérkezéskor integet. Vagy volt az a jelenet, amikor úgy vonultam a páston, mint manöken a kifutón. Ez olyannyira nem belőlem fakadt, hogy ilyenkor mindig szükségem volt némi nógatásra a nekibuzduláshoz. Indulj, Juli! – mondtam magamnak. De ebben a csodálatos szerepben és egy ilyen nagyszerű közös játékban az ember mindig megtalálja a maga örömét és bizonyos pillanatok teljességét. Például amikor Kulka János Dorn doktorával összenézve felelevenítettük a múltat.
R: Amikor felötlött bennem, hogy talán Arkagyina fiának is Dorn doktor az apja?
BJ: Igen. Ezt nem nagyon szerette Robi, de nem engedtünk belőle.
R: Ami a fiút, Farkas Dénes Kosztya Trepljovját illeti, ha az Arkagyinát játszó színésznőnek szintén van felnőtt fia, akkor a jeleneteik kapcsán nyilván elgondolkodik azon, hogy ő maga miként boldogult ugyanebben a szerepben.
 Básti Juli a Sirályban, Arkagyina szerepében |
BJ
: Meggyőződésem, hogy Arkagyinának van bűntudata, amiért a fiát magára hagyta, és a színészetet elébe helyezte. Csak elhessegeti és nem rágódik rajta annyit, mint én. Mert nekem mindig volt lelkiismeret-furdalásom a nagyfiam kapcsán. Ő akkor volt kisgyerek, amikor a Katona József Színház a legfényesebb korszakát élte, és sokat turnéztunk külföldön. Kiszámoltam, hogy azokban az időkben évente két-három hónapot is távol voltam. Fantasztikus sikereket arattunk a világban, sok helyütt állva tapsoltak, a színészek nevét kiabálta a közönség. És nekem mégsem ez jut eszembe, ha arra az évtizedre gondolok, hanem az, hogy Marci mindeközben itthon volt, nélkülem. Általában az ötödik napra belebetegedett a hiányomba. Rossz erre gondolni. Ezért alakítottam úgy az életemet, amikor a kisebb fiaim születtek, hogy velük sokat lehessek együtt.R: A Katonában a kilenc évig műsoron lévő Három nővérről mondták a színésznők: azért bizonyult nehéznek, kimerítőnek, mert hosszú időn keresztül őrizgetniük kellett magukban a boldogtalanságot, hogy játszani tudják. Arkagyinához kellett boldogtalannak lennie?
BJ: Ó, én bármelyik pillanatban tudok boldogtalan lenni, úgyhogy ez nem jelentett problémát.
R: Az állva tapsolásos ovációban része volt most itthon is, a Nemzeti Színházban, az Alföldi-korszakot búcsúztató közönség részéről.
BJ: Mivel én csak két előadásban játszottam, számomra ez nem volt folyamatos, minden este ismétlődő, fájdalmas élmény. Úgy éreztem, van ebben az egészben sok politikai hevülés is, amitől kevésbé éltem meg személyesnek, de az biztos, hogy rossz volt a végén utoljára fogni egymás kezét.
R: Tíz éve tagja a Nemzeti Színháznak. Nem mondhatni, hogy nagyon sokat játszott volna az eddigi három igazgató alatt. A Sirály előtti legutóbbi bemutatója 2010-es: a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországban.
 Básti Juli és Haumann Péter a Cabaret-ban. Fotók: Puskel Zsolt, PORT.hu |
BJ:
Három, különösen kedves szerepem volt ez idő alatt: először a Macskalápon, azután a Hermelin Toncsija, végül pedig ez a Sirály, amelyet nagyon szerettem. Mivel a Csehov-produkció szereplőinek zöme most is tagja a Nemzeti Színháznak, kértük néhányan, hogy maradjon műsoron, de erre nincs lehetőség.R: Vacillált, amikor megérkezett az új igazgató, Vidnyánszky Attila?
BJ: Vacilláltam. 56 évesen egy színésznő vacillál. Ami viszont biztos, hogy először a Szabó K. István rendezte Caragiale-darabban, a Zűrzavaros éjszakában próbálok, tavasszal pedig Gombrowicz Operettjében van szerepem Andrzej Bubień lengyel rendezőnél.
R: Hogy áll a kritikákkal, a kritikusokkal?
BJ: Amikor eljöttem a Katona József Színházból, úgy éreztem, leírtak. Olvastam is valami olyasmit, hogy engem már levet magáról a színpad. Csak a Vassza Zseleznovánál volt újra egy mondat, hogy talán mégsem. Váratlanul ért, hogy most a Sirály kapcsán a legjobbak közé szavaztak a kritikusok, váratlan és nagy öröm ez. Gyanakszom is kicsit, hogy a voksaikkal bizonyos mértékben Alföldi Róbert mellett tüntetnek. De azért tudom, hogy ebben a jelölésben benne vagyok én is.