Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MÚZEUMBA ZÁRT KOZMOSZ

Kunstkammer Wien / Kunsthistorisches Museum, Bécs
2013. aug. 13.
Új, különleges látnivalóval gazdagodott a bécsi múzeumok kínálata: 11 év szünet után, 2013 tavasza óta újra látogatható a bécsi Kunsthistorisches Museum Kunstkammer gyűjteménye. BÉKÉS ENIKŐ ÍRÁSA.
Páratlan múzeumi élményt ígér az új bécsi kiállítás. Sabine Haag, a múzeum jelenlegi igazgató asszonya kinevezése előtt 18 éven át e gyűjtemény vezetője volt, így felújítását, újrarendezését mindig is szívügyének tartotta. A Kunstkammer története szorosan összefügg a Kunsthistorisches Museum gyűjtéstörténetével. A felújított részleg megnyitása azonban nem pusztán az utóbbi évtizedek muzeológiájában elterjedt gyűjtéstörténeti önreflexióként értékelhető, hiszen a bécsi Kunstkammer a maga műfajában a világ egyik legfontosabb ilyen gyűjteménye. 

A Habsburg uralkodók magángyűjteményeiből létrejött kollekció, és általában a Kunstkammerek fő jellegzetessége, hogy a mai értelemben vett képzőművészeti alkotásokon kívül rengeteg különleges anyagból készült iparművészeti tárgyat, ötvösmunkát, felhúzható, zenélő automatát, órát, csillagászati műszert, tréfás dísztárgyat, továbbá botanikai vagy zoológiai ritkaságokat, fosszíliákat, ásványokat, nemesfémbe foglalt strucctojásokat, korallból készült kompozíciókat, faragott kókuszdiókat, féldrágakőből, elefántcsontból, hegyikristályból készült dísztárgyakat, vagy távoli vidékekről származó, egzotikus tárgyakat is magukban foglalnak. A gyűjteményt ebben a formában már 1891-ben, a múzeum megnyitásakor kiállították. Ekkor a kollekció neve még „Műipari tárgyak gyűjteménye” volt (Sammlung kunstindustrieller Gegenstände), a történelmi Kunstkammer elnevezést csak 1990-ben kapta.
De mit is takar pontosan maga a Kunstkammer fogalma? Az úgynevezett Kunst- és Wunderkammerek igen nagy népszerűségnek örvendtek egész Európában, elsősorban a reneszánsz és a barokk korában. XIV. század végi francia hercegek és királyok, valamint XV. századi itáliai gyűjtők mintáját követve jöttek létre Északon is a hercegi, uralkodói Kunstkammerek. A változatos anyagú és műfajú tárgyakon keresztül a gyűjtők, illetve a gyűjtemények koncepcióit kidolgozó tudósok a gyönyörködtetésen túl a korszak enciklopédikus tudását kívánták tükrözni, így a Kunstkammerek mintegy az adott kor vizuális enciklopédiájaként is felfoghatóak. Ennek szellemében céljuk az volt, hogy a kozmoszról alkotott ismereteket a kastélyok, várak erre a célra berendezett helyiségeiben prezentálják. Újdonságuk a középkori gyűjteményekhez, kincstárakhoz képest, hogy a tárgyakat már nemcsak anyagi vagy valamilyen eszmei értékük, hanem pusztán az esztétikum, vagy még inkább ritkaságuk miatt is nagyra becsülték. 
Saliera
Saliera

Különleges tárgyak birtoklása mindig is az uralkodók, illetve általában a gazdagabb társadalmi réteg szenvedélyeihez tartozott, de az ilyen fokú érdeklődés a kuriózumok, az ismeretlen, a csodás jelenségek iránt, s általában a ritkaság erényként történő meghatározása XVI. századi jelenségnek tekinthető, és jelentős mértékben összefüggésbe hozható az Újvilág felfedezésével, illetve a későbbi keleti expedíciókkal. A Kunstkammer lényegében nem más, mint a természet, illetve ezen keresztül Isten kreativitásának, valamint az emberi alkotó fantáziának a teljességre törekvő tárháza. Tulajdonképpen a múzeumok elődeinek is tekinthetőek, hiszen keletkezésüket a gyűjtőszenvedély és a műalkotások esztétikai vagy egyéb értékeinek a csodálata hívta életre, illetve a Kunst- és Wunderkammerek a mai múzeumokhoz hasonlóan az emlékezet helyeiként is definiálhatóak. Fontos helyet kaptak bennük a híres emberekhez, történelmi eseményekhez, csatákhoz, vagy éppen az adott család tagjaihoz köthető emléktárgyak. Olyan, ma már megmosolyogtató darabok is ez utóbbiak közé tartoztak, mint például egy bizonyos Ernő herceg húgyköve, melyet Nádasdy III. Ferenc Kunstkammerének az inventáriuma említ. A ma megtekinthető kevés ilyen gyűjtemény, így a bécsi is, mintha a múzeumok gyermekkorát örökítené meg: különlegességük éppen abban rejlik, hogy itt még együtt szemlélhetőek meg azok a tárgyak, melyeket később az egyes tárgytípusok szerint szakosodott múzeumok, mint például néprajzi vagy iparművészeti gyűjtemények osztottak fel maguk között.

A jelenleg a bécsi Kunstkammerben kiállított tárgyakat a Habsburg család tagjai gyűjtötték össze az évszázadok során, a gyűjtemény magja a XVI-XVII. századból származik. I. Miksa lánya, Margit főhercegnő, Hollandia régense volt az első, aki a drága műtárgyakat már nem elzárt szekrényekben, dobozokban, hanem erre berendezett szobákban tárolta, vendégeinek pedig, így például Albrecht Dürernek tárlatvezetést tartott. A Kunstkammer kifejezés első fennmaradt említése éppen I. Ferdinánd bécsi gyűjteményére vonatkozik az 1550-es évekből, fiának, II. Ferdinánd tiroli főhercegnek az Innsbruck melletti Schloss Ambras kastélyban őrzött művészeti és ritkasággyűjteményét pedig Kunst- und Wunderkammerként határozták meg. 
Az ambrasi gyűjteményből származik a bécsi kiállítás néhány főműve, mint például Cellini arany sótartója, a Saliera, melyet 2003-as elrablása után most restaurálva csodálhat meg a nagyközönség, sőt az egész városban ezzel a remekművel reklámozzák a kiállítást. A Saliera nem pusztán egy a sok káprázatos ötvöstárgy közül, létrejöttének koncepciója tökéletesen illik a Kunstkammerek szellemiségéhez. Az arany sótartó alakjai, Neptunus isten és Tellus, a föld istennője, valamint a négy napszak és a négy széltípus figurái ugyanis valójában a kozmosz humanista allegóriájaként értelmezendőek. Az eredetileg I. Ferenc francia király számára készített színarany asztaldísz rendeltetése szerint só- és borstartóként szolgált, azaz a „tenger fehér aranyát” és a „föld fekete aranyát” foglalta magába. A Kunstkammerek gyűjteményei a mikrokozmosz és a makrokozmosz harmóniáját és analógiáját hivatottak szimbolizálni, ebbe a koncepcióba illeszkedve válik a Saliera a bécsi kiállítás egyik fődarabjává. De az ambrasi kastélyból származik az ún. Wiener Musterbuch is: a XV. század eleji modellkönyv az internacionális gótika jegyében fogant, lélegzetelállítóan gyönyörű tanulmányrajzokat, portrékat és állatábrázolásokat tartalmaz, melyet feltehetően egy reménybeli gazdag mecénás számára állítottak össze. Mindezt pedig a legmodernebb installációs eszközök segítségével tekinthetjük meg: a grafikai anyagot egy zárt, fedett tárló védi a fénytől, melynek a tetején a fényvédő redőny érintésünkre mozdul el, így válnak láthatóvá a rajzok, és számos más egyéb kísérő, magyarázó szöveg.
Francesco Laurana elegáns női márványbüsztje
Francesco Laurana elegáns női márványbüsztje
A Habsburg dinasztia egyik legfontosabb és legszenvedélyesebb gyűjtője II. Rudolf volt, aki birodalmi székhelyét Prágába tette át és az uralkodói feladatok ellátása helyett szívesebben zárkózott be palotájába és megszállottan szinte csak a műgyűjtésnek élt. Jóllehet a prágai gyűjtemény komoly veszteségeket szenvedett a harmincéves háború során, de még így is számos tárgy köthető hozzá a jelenlegi kiállításon. II. Rudolf különösen az úgynevezett naturaliák, vagyis a természeti ritkaságok iránt vonzódott. Korának neves festőin és szobrászain kívül több óra- és aranyművest, valamint üvegművészt foglalkoztatott, de kedvelte a csillagászati műszereket is. A manierista rudolfiánus művészet tipikus jegyeit viseli magán a bécsi Kunstkammerben többek között egy arany ötvösműbe foglalt, faragott tengerikókuszból készített kancsó, vagy egy óriás rinocérosz-szarv, mely arany filigrán övdíszekkel van átfogva. A prágai gyűjteménynek olyan bizarr darabok is részei voltak, mint például egy bezoárból és zománcozott aranyból kialakított edény. A bezoár a kunst- és wunderkammerek gyakori darabja, erről a kérődzők gyomrában keletkező kövületről ugyanis azt gondolták, hogy kiváló gyógyszer a mérgezés ellen, továbbá enyhíti a melankólia és az epilepszia tüneteit. A korabeli gyűjtők azért is vonzódtak az egzotikus, ritka anyagokból készült tárgyakhoz, mert a különleges anyagoknak, mint például a cápafognak, korallnak, bizonyos drágaköveknek, vagy a strucctojásnak gyakran csodás erőt tulajdonítottak, a művészek fantáziájának köszönhetően pedig ezek a természeti kincsek virtuóz módon megmunkált, műtárgyakká nemesedő kiállítási objektekké alakultak át. A XVII. századtól kezdve, a természettudomány fejlődésének köszönhetően ezek a ritkaságok fokozatosan vesztettek misztikus, mágikus vonzerejükből, ettől kezdve már inkább a természettudósok tanulmányozták, rendszerezték őket, és Naturalienkabinetteket hoztak létre, ahol tudományos tanulmányozás céljából állították ki ezeket a darabokat. Ilyen gyűjteményt alapított Mária Terézia férje, Lotharingiai Ferenc császár is, amely később a Kunsthistorischesszel szemben elhelyezkedő Naturhistorisches Museumban kiállított anyag alapját képezte.
Wiener Musterbuch
Wiener Musterbuch
A kunstkammerekben eredetileg anyaguk szerint csoportosították a tárgyakat. Az első, 1891-es kiállítás fő rendezőelve még szintén többnyire az anyag és a technika szerinti elkülönítés volt, ezt váltotta fel 1935-ben a kronológia elve, ezáltal hangsúlyozva a gyűjtemény gyarapodásának folyamatát is. A nemrégiben megnyílt, új kiállítás rendezése is elsősorban a műtárgyak keletkezési idejét veszi alapul, de a kurátorok emellett nagy hangsúlyt fektettek a gyűjtők személyének, a gyűjtemény kialakulásának a bemutatására is. Ez a történeti, kronológiai rendezőelv ugyanakkor jól szemlélteti a gyűjtői ízlés koronkénti változását is: megfigyelhetjük például, hogy a XVI. században oly kedvelt kisbronzokat a XVII. században felváltják az elefántcsontból faragott kisplasztikák, vagy pedig hogy ebben az időben a Kunstkammer egyre inkább az uralkodói önreprezentáció fontos színterévé válik, így például megnő a Habsburg uralkodókat, illetve a törökök felett aratott győzelmüket dicsőítő művek száma. A kiállításon belül ugyanakkor jól elkülöníthetőek azok a csoportok, amelyek végső soron a kunstkammerek eredeti tárgytípusait tükrözik, vagyis az artificialia (emberi kéz alkotta tárgyak), naturalia (természeti kincsek), scientifica (órák és tudományos eszközök), mirabilia (csodás, különleges tárgyak), és memorabilia (emléktárgyak).
Lehetetlen vállalkozás lenne itt az összes kiemelkedő tárgyat ismertetni, hiszen a 20 teremben, 2700 négyzetméteren kiállított 2200 műtárgy a maga nemében szinte mind egytől egyig érdekes valamiért. Mégis megemlítjük az egyik legfontosabb magyar vonatkozású műalkotást: itt őrzik ugyanis Mátyás király egyik legkvalitásosabb portréját, méghozzá nem is akármilyen társaságban: reneszánsz uralkodónk többek között Desiderio da Settignano bájosan nevető fiúja, Francesco Laurana elegáns női márványbüsztje, valamint egy Mantegnának tulajdonított, Sírbatételt ábrázoló bronz relief között kapott helyet.
Vadászó medve
Vadászó medve
A kiállított műtárgyakban azonban nem csak gyönyörködhetünk, egyes szerkezetek kifejezetten szórakoztatóak, mint például egy vadászó medve alakja, mely figuráról még az is kiderül, hogy egy bevonatnak köszönhetően kellemes illatot árasztott, feje levétele után ivóedényként is funkcionált, és egyébként pedig a talapzata további meglepetéseket, pontosabban miniatűr játékokat, sakkot és backgammont rejtett. A kiállításon szereplő automatákat, melyeket működés közben, videóról is megtekinthetünk, nem csak a gyerekek fogják élvezni, hiszen már önmagában az is csoda, hogy egyáltalán még működnek… 
De hogyan is értelmezhető a ma már talán sokszor giccsesnek tűnő tárgyak, valamint a különleges anyagok, tréfás ábrázolások, sőt bizonyos esetekben bizarr dolgok iránti vonzalom? Az egyik alapvető reneszánsz művészeti elv szerint a művésznek a természetet felül kell múlnia, ezért foglalják be nemes anyagokba például a strucctojást, vagy faragják meg a kókuszdiót. Egy másik esztétikai elv alapján a bizarr, groteszk iránti vonzalom azzal is magyarázható, hogy ezeket a jelenségeket a természet változatosságának és játékosságának bizonyítékaiként fogták fel. A játék mint megismerési forma, és mint a fantáziát serkentő, a teremtést elősegítő cselekedet jut szerephez a kunstkammerekben. A játékosság iránti vonzalom érhető tetten a mívesen megmunkált játékokban, illetve a mozgó-zenélő gépezetekben. Ebben a műfajban a szórakoztatás könnyedebb formái is megengedettek voltak, a mellékelt videón megtekinthető automata programjának a végén például egy a gatyáját szemünk láttára letoló és szellentő figura ugrik elő a szerkezetből. 
Faragott tengerikókuszból készített kancsó
Faragott tengerikókuszból készített kancsó
És valójában éppen ez a könnyedség, játékosság az, amivel a Kunstkammer varázslatos világa a mai napig meg tudja hódítani látogatóit. Mintha még a mai nézőre is hatna a csodák világa, melyben egyszerűen csak jólesik belefeledkezni a szemet gyönyörködtető, különleges anyagú, vagy csak éppen vicces tárgyak látványába. Ezek az alkotások nem a szigorú művészettörténészek, mai tudományos értékek alapján megszűrt „steril” múzeumi közegét és művészetfogalmát tükrözik, hanem sokkal inkább a reneszánsz gyűjtő esztétikai elveit, és a felvilágosodás racionalizmusa előtti korszak világképét, amikor még hittek a világ megismerhetőségében, az univerzum egységében és harmóniájában, és abban, hogy mindezt egy néhány szobában elhelyezett gyűjtemény le is tudja képezni.
Mindezt a bécsi Kunstkammer a legmodernebb installációval mutatja be: a gazdag gyűjtemény befogadását segítik az alapos magyarázó kísérőszövegek, melyek elsősorban a gyűjtemény történetére és a gyűjtőkre összpontosítanak. Az ülőhelyekbe épített tabletek pedig bőséges információt nyújtanak a tárgyak történetéről, műfajáról, restaurálásáról, ezeken további reprodukciókat, sőt egészen apró részletfotókat tekinthetünk meg a fontosabb remekművekről. De ha valaki még jobban el akar merülni a Kunstkammer történetében, akkor érdemes megvásárolnia a gyönyörű kiállítású katalógust is.
És ha valaki mindezek után még további időutazásra vágyik, javaslom, hogy hazafelé ejtse útba Fraknó várát, ahol a műfaj egyetlen magyar, eredeti formájában fennmaradt emlékét, az Esterházyak kincstárát tekintheti meg. Az I. Esterházy Pál herceg által 1692-ben, a vár központi részében létrehozott Kunstkammer gyűjteményének java ugyan ma már nem eredeti helyén található, hanem a budapesti Iparművészeti Múzeumban, de a fraknói látogatás így is felejthetetlen élményt nyújt. A ritkaságoknak egykor helyt adó eredeti enteriőrben, a XVII. századi vitrinekben bemutatott tárgyak, nem beszélve a mennyezetről lelógatott, kitömött taturól, egyedülálló módon adják vissza a kora újkori kunst- és wunderkammerek hangulatát.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek