Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

MENNYI AZ ANNYI?

A Pécsi Országos Színházi Találkozó számokban
2013. jún. 6.
A Pécsi Országos Színházi Találkozót kiemelt eseményként támogatja a kulturális tárca, de a támogatás mértéke a tavalyi évhez képest csökkent. A versenyprogramban 12 színház (hat vidéki, négy budapesti, kettő határon túli) 20 előadása látható. Az OFF programok száma csökkent: 29 helyszínen 148 rendezvény lesz. Mennyi az annyi? MARTON ÉVA RIPORTJA.

Hammerstein Judit, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerint „a tárca a színházi világ kiemelt eseményeként” tekint a POSZT-ra. Hozzátette: „a Tavaszi Fesztivál után a második legnagyobb mértékben támogatott kulturális fesztivál. Mégis, a tavalyi évhez képest vékonyodott a támogatás összege: 125 millió forint támogatást kapott."

poszt1 1

Ebből a kulturális kormányzat 60 millió forinttal veszi ki a részét. 30 milliót a miniszteri keretből biztosítanak, a másik 30 millió forintot a Nemzeti Kulturális Alap által létrehozott Kulturális Fesztiválok Kollégiuma adja. A Kaszás Attila-díj átadására a POSZT megnyitóján kerül sor, melyet a kulturális tárca 500 ezer forinttal támogatott.

Pécs városa 65 millió forinttal száll be a fesztiválba. Nagy Csaba, Pécs alpolgármestere elmondta, „a bevételekkel és szponzori támogatásokkal együtt 155 millió forintból gazdálkodunk.”

A Pécsi Országos Színházi Fesztivál Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaságnak három tulajdonosa van: Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 66,8 % tulajdoni joggal rendelkezik. A két színházi szervezet, a Magyar Színházi Társaság és a Magyar Teátrumi Társaság egyenlő (16,6%) tulajdonnal bír. A költségvetésről kérdeztük a tulajdonosok képviselőit.

Stenczer Béla, a POSZT egyik ügyvezetője a támogatás kapcsán arról beszélt: az idei támogatás „egy leheletnyivel vékonyabb” a múlt évinél, amikor a támogatás összege 150 millió forint volt. A bevételekből származó pénzekkel és a szponzori támogatásokkal együtt 180 millió forinttal lehetett gazdálkodni. A 2013-as támogatási összeg 25 millió forinttal csökkent. „Mivel kevesebb előadást játszunk, így a bevételek is csökkenni fognak”, tette hozzá. „A szponzori támogatásokat erősítettük, így 153 millió forint áll rendelkezésre.” Hogy hogyan oszlik meg ez a különböző rendezvények, a versenyprogram és az OFF programok között,  Stenczer Béla elmondta: „ A szállodai költség idén 31-32 millió forintba, a versenyprogram szintén 32 millió forintba kerül; a gálaest, a válogatás és a zsűri költsége 12 millió forint. Az OFF programokra 25,5 millió forintot tudunk fordítani. A bérleti díjakra 15 millió forintot költünk. A POSZT-on dolgozó összes munkatárs a portától a műszakig (150 fő) 9 millió forintba kerül. A teljes menedzsment költsége 13 millió forint, amelyből a szervező menedzsment 6 milliót kap. A média-marketingre 6,7 millió forintot tudunk fordítani.”

Arra a kérdésemre, hogy a Pécsi Nemzeti Színház mennyiért adja bérbe az épületet, az ügyvezető elmondta, „a színház 10 éve ugyanazért az összegért áll a POSzT rendelkezésére” (más forrásból tudjuk, hogy ez napi 1 millió, a tíz nap alatt 10 millió forint, tíz éve – a szerk). A bérleti szerződés értelmében a teljes épület és a hozzá tartozó infrastruktúra is benne van az árban. 

A versenyben résztvevő előadások költségeinél a POSzT alkupozíciója nem túl erős, hiszen jelenlétüket minden körülmények között biztosítani kell. A fesztiválra meghívott színházak maguk szabják meg azt az összeget, amennyiért vállalják a POSZT-on való részvételt. „Ez néha rövid, néha hosszabb alku eredménye”, mondja. (Más forrásból tudjuk, hogy az egyes színházak által kért összeg 1-6.5 millió forint között mozog – egy stúdióelőadás értelemszerűen olcsóbb, mint egy sokszereplős nagyszínpadi produkció – a szerk.)

Az idei fesztivál is sok helyszínen zajlik, ezek bérleti díja is terheli a költségvetést. Stenczer Béla elmondta, „a körülbelül 30 helyszín bérleti díja különböző mértékű. Több helyszín nem kér bérleti díjat. A város avval is támogatja a rendezvényt, hogy az összes szabadteret ingyen bocsátotta a fesztivál rendelkezésére. Az önkormányzati rendelet szerint a Kossuth tér vagy a Sétatér tíz napos bérleti díja 10 millió forint lenne, de ezeket a köztereket ingyen kapja meg a fesztivál.” Az intézmények – a Zsolnay-negyed vagy a Kodály Központ – kénytelenek bérleti díjat kérni, hiszen bevételi kötelezettségük van. „De ezek az intézmények kedvezményt adnak, ami általában 40-50 %-kal olcsóbb, mint a listaár. Ám ehhez a kedvezményadáshoz polgármesteri engedélyt kell kérniük”, mondja. (Mivel a pontos összeg üzleti titoknak számít, noha közpénzből finanszírozott intézmények közt cserél gazdát a pénz, ezért máshonnan kellett megtudnunk, hogy a Kodály Központ napi 650 ezer forintot kér – A szerk.)

A fesztiválnak vannak úgynevezett for-profit rendezvényei. Varnus Xavér visszatérő vendége az OFF-program keretében szervezett koncertnek. (Állítólag a fellépésért 1.6 millió forintot kap, nem tudjuk kiszámolni, vajon lehet-e rentábilis – A szerk.)

A POSZT vendégeit a helyi szállodák fogadják, részben a fesztivál költségvetéséből. Az idei évben, köszönhetően a szállásfoglalások szigorításának, a szállásköltség a tavalyihoz képest 20%-kal alacsonyabb. Hogy pontosan milyen csomagban állapodnak meg az egyes szállodákkal, az megint üzleti titok – turisztikai szakemberek szerint nagyjából a hivatalos szobaár 60 %-áról lehet szó.

Máté Pétert, az OFF-programok koordinátorát az OFF-programok költségvetéséről kérdeztem. Elmondta: a POSzT költségvetésében elsőbbséget élveznek a versenyprogramok, a működés, a szállásköltségek. A teljes költségvetésből idén kb. 15 % juthat az OFF programokra. „Ennek nagyjából kétharmada kötött pénz, a tulajdonosok által elvárt programok költségigénye”, mondja. "Ilyenek például a szakmai beszélgetések, ami körülbelül 1 millió forintot jelent, a sétatéri programok, körülbelül 1.2-1.5 millió forint, a színművészeti egyetemek előadásai további 2.5 millió forintba kerülnek; és vannak még a Jókai téri OFF porond programjai és a kiállítások."

Forrás: Tóth László feévételei
Forrás: https://www.facebook.com/posztpecs/photos_stream. Tóth László feévételei

Ami ezek után marad, idén nagyjából 5-5.5 millió forint. Ennyi költhető önálló estekre, utcai-köztéri eseményekre és a független színházak előadásaira.” Arra a kérdésemre, ez a költségvetés hogyan oszlik meg a for profit és a függetlenek között, Máté Péter válasza: „sehogy, a házi használatra for profitnak nevezett programokra külön keret van, ezeket az OFF mértékkel nagy kötségvetésű programokat külön kezelik, összességükben nem lehetne ráfizetésesek, szolid nyereséget kell hozniuk. A tervezett kiadásokkal szemben ott van az elvárt bevétel, tehát nélkülük az OFF pénzügyi mozgástere ugyanakkora maradna, illetve a tervezett plusz bevétel elmaradásával szűkülne."

Nem sikerül választ kapnom arra a kérdésre, hogy igaz-e, hogy a jelentős bevételre számító előadások tavaly bukást jelentettek. „Erről nincsenek konkrét információim. De az biztos, hogy ezt hosszabb távon kell vizsgálni, nem egy tetszőlegesen kiválasztott pillanatban. Egyébként úgy tudom, hogy ezek a rendezvények összességükben nyereséget hoznak, hiszen ha nem így lenne, a kft. vezetősége ezt nem tűrné.". Az idei unikumra, a tajvani nemzeti Guo Guang pekingi operatársulat előadására az online jegyvásárlás alapján még egyharmadnyi eladatlan jegy van. Hogy megtérülnek-e a költségek? Máté Péter elmondja,”egyébként itt nem a nyereségesség volt a cél, bár kétségtelenül bízunk benne, hogy nagyjából kitermeli saját költségeit. A POSzT körül régóta zajlik a vita a nemzetközi jelenlétről. Ezzel az előadással a világ színházkultúrájának egy kevéssé ismert szeletét, a pekingi operát, annak egy jegyzet, az avignoni fesztivált is megjárt előadását kívánjuk bemutatni".

S hogy mekkora összeggel számolhatnak a függetlenek? „Mit tekintünk függetleneknek?”, kérdez vissza. "A regisztrált függetlenek produkcióira 2-2.5 millió forint jut, és ha idevesszük a költségvetési rendszeren kívüli társulatokat és produkciókat is – az Orlai-produkcióktól a kis, független bábszínházakig -, akkor ez 6-7 millió forint lehet. 

Szerettük volna megkérdezni a hallottakról Vidnyánszky Attilát, a Magyar Teátrumi Társaság elnökét is, de sem a megbeszélt időpontban, sem többszöri próbálkozás ellenére nem sikerült utolérni.

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek