Hirdetés

szfvar 20240118
budaors 20240118
szepmu 20240224 revizor
magveto krasznahorkai 20240117

NEM BÁNUNK JÓL EGYMÁSSAL

Beszélgetés Barbara Lanciersszel és Jake Goodmannel
2013. máj. 20.
Az Orlai Produkciós Iroda és a Jurányi Inkubátorház közreműködésével két amerikai művész hozza el Budapestre Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című könyvének angol nyelvű színpadi változatát. Barbara Lanciersszel, az előadás rendezőjével és Jake Goodman színésszel beszélgettünk. RÁDAI ANDREA INTERJÚJA.

Revizor: Barbara, egy korábbi beszélgetésünk során azt mondtad, hogy Budapest a második otthonod. Milyen szálakkal kötődsz Magyarországhoz?

Barbara Lanciers: Elsősorban a nagymamámon keresztül. Ő magyar volt, és Budapesten, a Szondi és a Bajza utca sarkán levő házban nőtt fel. 1944-ben, az ostrom idején hagyta el Magyarországot. Nagyon szoros kapcsolat volt közöttünk, és amikor – még tizenévesen – elkezdtem színházzal foglalkozni, azt mondta, hogy tőle örököltem a színház iránti szeretetet. Ezt akkor még nem értettem, mert nem sokat beszélt a múltjáról, de aztán évekkel később elkezdett mesélni a gyerekkoráról. Fotókat mutatott, amiken jelmezben szerepelt. Kiderült, hogy tagja volt egy gyerekszínjátszó-társulatnak, majd operaénekesnek készült. Elhatároztam, hogy színházi előadást fogok csinálni az életéből, s elutaztam Budapestre, hogy közelebb kerüljek a múltjához. Majd többször visszatértem: voltam itt Fulbright ösztöndíjjal, dolgoztam az Országos Színháztörténeti Intézetben, és rengeteg magyarszínházi embert ismertem meg. 

Barbara Lanciers
Barbara Lanciers

R: És itt vetted meg Kertész Imre könyveit, köztük a Kaddis a meg nem született gyermekért címűt. Mi fogott meg a regényben?

BL: Teljesen a hatása alá kerültem, egy ültő helyemben olvastam el. A fülszöveg szerint a narrátor azt mondja el, hogy miért nem akar gyereket az Auschwitz utáni világban, ami alapján valami nehéz és sűrű prózára számítottam. De az a csodálatos a szövegben, hogy a maga nyerseségében egyszerűen gyönyörű és könnyen lehet olvasni. Ugyanakkor annyira emberi és könyörtelen benne az önvizsgálat, hogy az olvasó maga is önvizsgálatra kényszerül. Nagyon aktív szöveg: olyan volt olvasni, mint egy szobában lenni az íróval, aki közvetlenül hozzám beszél. Rögtön azon kezdtem el gondolkodni, hogyan lehet színpadra állítani a regényt.

R: Tehát mielőtt még végigolvastad volna, már ezen gondolkodtál.

BL: Igen, s mivel a narrátor alakja, személyisége annyira tiszta, rögtön eszembe jutott Jake.

R: Vagyis az előadás főbb hozzávalói az első pillanatban megvoltak a fejedben… Jake, számodra is hasonló élményt jelentett a regény?

Jake Goodman: Igen. Zsidó vagyok és, mondhatni, holokauszt-irodalmon nőttem fel, de a Kaddis minden szempontból kivételes könyvvé vált számomra. Lenyűgözött a közvetlensége, keménysége és vadsága, ahogy a szöveg folyamatosan közeledik a lényeghez, egy olyan középponthoz, amin nagyon nehéz keresztülmenni. Nagyon őszinte, már-már brutális szöveg, ilyen értelemben nincs benne semmi színpadiasság vagy csináltság.  

R: És mi az, ami miatt színpadra állítható, mi az, ami teátrális benne?

BL: Azt hiszem, hogy az olvasó és a narrátor közötti intimitás miatt. Az olvasó tanúja annak a folyamatnak, melyben az író feltárja önmagát, ami miatt voyeur-nek érezhetjük magunkat. Viszont épp emiatt az intimitás miatt el akartuk kerülni, hogy az előadás színpadiassága meghamisítsa a szöveg őszinteségét. Kerülni akartunk minden mesterkéltséget…

JG: …vagy elidegenítő effektust. Mivel az olvasó és a narrátor között ennyire közvetlen a kapcsolat, a szerepet történetmesélőként fogtuk fel. Ezért fontos volt számomra, hogy közel legyek a közönséghez, hogy szemkontaktust alakíthassak ki velük. Olyan közeget akartam, amiben a néző aktív részese lehet a szöveg élményének.

BL: Ezért volt fontos azt a színpadi látványt vagy világítást megtalálni, amibe belefér a szöveg gazdagsága, s egyszersmind semleges is, de nem érzi magát kirekesztve a közönség…

JG: …hanem ugyanabban a világban van, mint én, a narrátor.

R: A szerzővel, Kertész Imrével is konzultáltatok?

BL: Persze, hiszen fontos volt számunkra a jóváhagyása. Egyébként szigorú megkötései voltak: a szövegen nem változtathattunk semmit. Csak rövidíthettünk és a sorrendet variálhattuk.
 

Jake Goodman. A képek forrása: Orlai Produkció
Jake Goodman. A képek forrása: Orlai Produkció

R: Van, amit másként csináltál volna, ha nem köt ennyire a szöveg?  

BL: Nem hiszem. Mint színházcsináló egyébként is úgy érzem, hogy a szabadság olykor túl sok, és a jó értelemben vett korlátozások mentén vagy ellenében érdemes alkotni. A Kaddis esetében a szöveg annyira gazdag és lenyűgöző, hogy valójában rengeteg szabadság volt abban, hogy csak vághattuk és átrendezhettük. Remélem, hogy pontosan ehhez az előadáshoz jutottunk volna el, ha nincsenek megkötések a szöveggel kapcsolatban.

JG: Tulajdonképpen a szöveg szeretete volt a kiindulópont, és ez önmagában elegendő volt.

R: Jake, te hogy találtál utat a szöveghez?

JG: Először azt éreztem, hogy én mint színész nem vagyok elég nagy és mély hozzá. Maga a szöveg megtanulása nem bizonyult nehéznek, mert a ritmusán keresztül könnyű volt ráérezni. És fontos volt megértenem, hogy ez a szöveg nem azért jött létre, hogy szeressék az íróját, hanem azért, mert léteznie kell, mert az írójának mindezt el kellett mondania. Hogy megjelenítse azt a küzdelmet, amit a narrátor önmagáért folytat. Így az előadás bennem is egyfajta utazássá vált – már nem annyira a szavak, hanem a folyamat a fontos: hogyan juthatok közelebb ahhoz a célhoz, amit a narrátor is kitűzött maga elé?

R: Hogyan fogadták Amerikában az előadást?

BL: Az volt a legérdekesebb, hogy az előadások után senki sem akart elmenni. A közönség megtapsolta Jake-et, de az emberek ott maradtak a székükön ülve, hosszú percekig. Az előtérben pedig megvártak minket, hogy beszélgessünk. Alighanem arról van szó, hogy a Kaddis olyannyira az önvizsgálatról szól, hogy az embernek muszáj beszélnie róla. Amerikában egyébként huszonöt fős nézőtér előtt játszottuk, úgyhogy a budapesti előadás, ahol sokkal nagyobb lesz a közönség, igazi kísérlet lesz a számunkra is.  

R: Szerintetek miben más a regény hatása színpadon?

Jelenet az előadásból
Jelenet az előadásból

BL: Jake személyes jelenlététől lesz teljesen más: megjeleníti a narrátor küzdelmét, de ezzel együtt azt a színészt is látjuk, aki átdolgozza magát a szövegen, tehát az ő küzdelme is belekerül a néző élményébe. Fontos szempont volt, hogy Jake ne kerüljön a szavak útjába, hogy megmaradjon közvetítőnek, de persze ennek ellenére a saját emberségét és gazdagságát is beleviszi a szövegbe. Ezáltal tapinthatóbbá válik a textus.

JG: Az is fontos, hogy a könyvet le lehet tenni, de előlem nem menekülhet el a közönség. A regény szavai nem hagyják nyugton a nézőt, folyton szembejönnek. Vagyis a szöveg őszintesége sokkal nyilvánvalóbbá és kézelfoghatóbbá válik azáltal, hogy fizikailag is meg van jelenítve.

R: Barbara, korábban azt mondtad, hogy a Kaddis érvényesebb, mint valaha. Miért gondolod így?

BL: Nagyon aktuálisnak érzem ezt a regényt, mert az írója a másság jelentőségéről és tapasztalásáról beszél. Mostanában sok mindenkit üldöznek azért, mert a többség másnak érzékeli. Azt hiszem, az emberiség nem áll valami jól ebben a tekintetben. Mostanában nem bánunk jól egymással.

Az előadás megtekinthető a Jurányi Inkubátorházban június 5-én, 6-án és 7-én este 7 órától. Jegyrendelés és további információk itt. 

Címkék

Bírom a kritikát. Na, erre befizetek!
Még nem vagy előfizetőnk? Csatlakozz!

Előfizetek