Méghozzá Dániából, így a Dogma-hagyomány, a realizmus iránti igény, a biztos kezű színészvezetés, no meg a keserédes humor egyaránt érződik az elsőfilmes Mads Matthiesen moziján. A történet középpontjában Dennis (Kim Kold), a sikeres testépítő áll, akire igen jól passzol a teddymackó elnevezés – tényleg olyan, mint a nevezett plüssállatka: látszólag az „erdő” ura, de tulajdonképpen félénk, gyerekes és gyámolításra szorul, különösen a nők terén. 

A helyzete, jelzem, sokkal rosszabb is lehetne – hősünk törékeny, madárszerű mamája (Elsebeth Steentoft), akivel képileg valami egészen elképesztő kontrasztot alkotnak, igazi passzív-agresszív esettanulmány. Fojtogató szeretetével, érzelmi terrorjával mindent megtesz azért, hogy Dennis sorozatgyilkosként végezze, még szerencse, hogy a felgyülemlett agressziót a férfi képes az edzőteremben levezetni.

A Teddy mackó olyan, mint egy modernkori Grimm-mese: a papa teljességgel hiányzik a képből, a fiú magányosan éldegél egy lakásban az anyjával, a gonosz boszorka ráadásul maga a mama, aki látszólag kedves és hősünk javát akarja, valójában azonban el kell szakadni tőle, jó messzire utazni (egészen Thaiföldig), hogy Dennis végül elnyerje a királykisasszony kezét és a saját életéhez való 

jogát. Ehhez viszont még számos próbatételt ki kell állni előbb: először is a félelmet és gátlásokat legyőzve útnak indulni, megérkezvén pedig szembesülni a realitással, vagyis megtapasztalni a helyi szexturizmust. A film egyik legjobb jelenetében Dennis abban a thaiföldi bárban üldögél, amit rokona az ismerkedéshez ajánlott neki – a testépítő az ázsiai lányok gyűrűjében romantikázó nyugati turistákat látva döbben rá, hogy valójában hová is csöppent, mennyire szánalmas helyzetbe hozta magát. 

Dennis filmbeli feladata az tehát, hogy érzelmileg felnőtté váljon, leszámoljon a naivitásával (eredetileg a vonzó férfinak nem igazán mondható dán rokon mesébe illő házassága egy thai nővel ösztökéli arra, hogy ő is szerencsét próbáljon Ázsiában), és ráébredjen, hogy ebben leginkább az anyja gátolja. Mads Matthiesen rendezőként (hőse testi adottságaiból adódóan) elmehetne valamiféle harsány farce vagy túlzottan szentimentális mese irányába, de roppant jó ízléssel vezeti körbe Gulliverét Lilliputban. Dennisszel együtt érezzük át, hogy miként válik a férfi büszkesége, vagyis a teste az első számú gáttá a kapcsolataiban, mennyire kínos, hogy miközben sportolóként mindent tud róla, férfiként fogalma sincs a működéséről, és hogy mennyire fájdalmas érzés a számára, hogy pont az izmai miatt tekintenek úgy rá a nők, mint egy férfiprostituáltra, vagy legalábbis egy üresfejű Chippendale fiúra.  

Lévén a rendező mindent elkövet azért, hogy a főhőse szerethető legyen, kiváltsa a néző szimpátiáját, kifejezetten megkönnyebbülünk, amikor Dennis végre hazatalál az idegen terepen, és otthonosan, magabiztosan kezd viselkedni a thai testépítő teremben, ahol bónuszként még a szerelem is felbukkan az életében az üzlet özvegy tulajdonosának, Toinak (Lamaiporn Hougaard) a 

személyében. A bimbózó románc persze nem problémamentes – le kell győzni a távolságot, Dániában a házi sárkányt, Thaiföldön pedig a félreértésekkel kell megbirkózni. Van abban valami bizarr, hogy a szexturizmus fellegvárában, ahol felárat kell fizetni a szállodákban, ha a vendég valakit felvisz a szobájába, tilos a nyilvános csókolózás. 

Mads Matthiesen egy hajdani alig húszperces rövidfilmjét (Dennis) fejlesztette tovább a Teddy mackó kedvéért – az előzményfilmet látva elmondható, hogy az akkori történetnek valamiféle folytatását készítette el, a kiindulópontot, az anya-fiú viszonyt meghagyva csupán. Első nagyjátékfilmes rendezőként nem állt szándékában megcsinálni a Filmet, annyit vállalt csupán, amennyitől a keze nem remegett még meg, és épp ez lett a Teddy mackó legnagyobb pozitívuma. 

Semmi truváj, semmi erőlködés, a film karakter- és színészközpontú, sallangmentes embermese középtempóban elmesélve, egyszerű kameraállásokkal, ráadásul még a happy endtől sem riad vissza. Az pedig külön a javára írandó, hogy a romantikus filmek többségétől eltérően nem egy harmincas szingli nő keresi benne kitartóan a boldogságot, hanem egy negyvenhez közeli magányos férfi, rácáfolva a közkeletű mondásra, mely szerint a férfiak a Marsról, a nők pedig a Vénuszról jöttek.