A frenetikus jókedv, a féktelen szórakozás, a mindent eluraló „fun” – vagyis az amerikai fiatalos életstílus alapja került a botrányosan kreatív függetlenfilmes Harmony Korine célkeresztjébe. Non-stop buli, egymás nyakába borulós haverkodás és napokig tartó bódulat – ez az álma annak a négy dögös kis tininek, akik valamely unalmas amerikai kisváros középiskolájából mennek Floridába a tavaszi szünet idejére. Ők tényleg egy szál bikinit hoznak el az útra, és így sodródnak tengerparti koncertek tombolásáról a piával, fűvel és egyéb szerekkel teli hajnalig tartó házibulik kábulatába vagy az éjszakai robogózások felszabadultság-érzésébe. Közben pedig mindezt a szexuális vágy vágyától túlfűtött tinik tesztoszteron és ösztrogén illata lengi be.
Mindezek alapján egy pillanatra azt gondolhatnánk, hogy a Spring Breakers egy laza szombat délutáni tinifilm, azonban az őrültebbnél őrültebb filmjeiről híres Harmony Korine a műfajban megszokottnál sokkal elszálltabbra veszi a figurát. Hiszen hiába rázkódnak a hátsók és hullámzanak a mellek már a legelső jelenetben, a történet már az elején kilép a műfaj elvárásainak medréből azáltal, hogy a csajok egy út menti kisvendéglő kirablásával tesznek szert az úthoz elegendő pénzre. Az igazán merész kanyarok azonban később következnek, amikor egy itt meg nem nevezendő balhé után a James Franco által zseniálisan alakított ezüstfogú raszta gengszter társaságába kerülnek, amelynek következtében még vér is fog folyni.
 Jelenetek a filmből |
A tinifilmek közönségét a Spring Breakers asszociatív, a kronologikus sorrendet időnként megzavaró szerkesztése, az álomszerűség és a pszichedelikus jelleg között egyensúlyozó hangvétele és képi világa biztosan nem fogja kielégíteni. Ez a film ugyanis lényegében olyan, mint egy másfél órás videóklip. Harmony Korine persze nem a folyamatos zenei aláfestést veszi át, hanem a képi és szerkesztési logikát. A rendszeres, a kronológiától elszakadó képi és szövegbeli ismétlődések, az időben később zajló események legemblematikusabb képeinek jóval korábbi, magyarázat nélküli bevágása és a történet ábrázolása helyett a szereplők fotogén jelenlétére koncentráló kompozíció mind a zenei videók világából lehet ismerős.
A rendező formai választása persze egyáltalán nem véletlen, hiszen a Spring Breakers valójában nem egy megtörtént vagy elképzelhető szünidőt mesél el, hanem a maga körmönfont módján a vágyról szól: az unalomból, az egyhangúságból és egykedvűségből való kiszakadás iránti vágyról. Azonban Korine-t a nagy romantikusokkal ellentétben nem az elvágyódók lelkivilága érdekli, hanem ezeknek a vágyaknak a borzalmas sematikussága, videóklipek (és filmek) kliséin alapuló struktúrája. Korine kegyetlen ítélete szerint nem az a legnagyobb baj, hogy az emberek mindennapjai szürkék, hanem az, hogy amit e helyett elképzelnek, az legalább olyan fantáziátlan, mint az a világ, ahonnan elszakadni vágynak, és igazából semmi másból nem áll, mint a média kliséinek összevissza dobált halmazából.
 A képek forrása: PORT.hu |
Harmony Korine karrierje a máig húsbavágó hatású, az amerikai független film stílusjegyeit hangsúlyosan magán viselő Gummo-val (Tétova lelkek) indult 15 évvel ezelőtt. Ő azonban a siker ellenére nem ragadt meg első filmje receptjénél, hanem folyamatosan készítette egyre elszálltabb, és a határokat mindig más módon feszegető egész estés és rövidfilmjeit valamint videóklipjeit és reklámjait. Egy-két munkája olyannyira radikális, hogy kívül esik a legmerészebb moziforgalmazás keretein is, és helyét valahol a kísérleti film környékén kell keresni. A Spring Breakers messze eddigi legnézhetőbb filmje, azonban ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy Harmony Korine konvencionalizálódik. Ez a mű ugyanis attól érdekes, hogy minden elvárás alól kibújik: a rendező rajongóinak túl populáris lesz, a tinifilmet várók nem fognak tudni mit kezdeni az egyértelmű érzelmek és követhető történet hiányával, a botrányszagra gyűlőknek pedig túl jólnevelt lesz.
A könnyű külső ellenére ez a film csak akkor adja meg magát, ha hajlandóak vagyunk levetkőzni előzetes elképzeléseinkből fakadó elvárásaink béklyóit. Harmony Korine újra és újra kísérletezik azzal, amit ő filmnek gondol, a Trash Humpers öregjeinek fakó és pixeles világa után most a floridai tinik színpompás csillogása felé veszi az irányt. A negyven éves rendező lépésről-lépésre rakja össze saját világát és eszköztárát, és ebből a közeljövőben valószínűleg egy olyan remekmű fog összeállni, amitől a lélegzetünk is eláll. Ez most még nem az, de a Britney Spears paródiától már most is le fogunk hidalni.